Felújítás alatt a szárhegyi községháza

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Korszerűsítési munkálatok alatt áll a szárhegyi községháza. A tavaly ősszel elkezdett építkezés lassan halad, az eredeti tervek változtatása miatt a kivitelezési határidő tolódott, így a nyári átadás jövő évre csúszik át.

Pethő Melánia

2010. június 17., 17:502010. június 17., 17:50

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

Egyelőre még nem szolgálja rendeltetését a gyergyószárhegyi községháza, hisz a tavaly ősz óta felújítás alatt álló épületben még javában dolgoznak a mesteremberek. A polgármesteri hivatal alkalmazottai 2009 novemberétől a művelődési házban végzik munkájukat, helyüket átmenetileg kőművesek, ácsok és más, építkezési tevékenységeket végző munkások vették át.

Galéria
Az eredeti tervek szerint a felújított épület átadására nyár folyamán kellett volna sor kerüljön, ám a kivitelezésben változásokat kellett eszközölni, emiiatt csúsznak a munkálatok. A felújítás elkezdésekor a befeketés értékét 600 000 lejben állapították meg, de a megváltoztatott kivitelezési tervek ezt az összeget 800 000 lejre duzzasztották – közölte Gábor László polgármester, hozzátéve, a befektetés nagyrészt kormánytámogatásból származik. Jelenleg a közel száz éves épület tetőterének erősítésén dolgoznak a mesteremberek, de a felújítás során átalakításokat is végeznek az épületben.

A földszinti irodák az eddigitől eltérő elrendezést kapnak, a tetőtérben egy hetven négyzetméteres alapterületű tanácstermet alakítanak ki. Ez utóbbi a tervek szerint esketőteremként is szolgál majd. A munkálatok a tervezetthez képest hosszabb időt vesznek fel, a korszerű épületet várhatóan jövő év májusában adják át a köznek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 14., csütörtök

Új szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán: bár elköltözött a felnőttcsapat, a jég nem marad üresen

Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.

Új szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán: bár elköltözött a felnőttcsapat, a jég nem marad üresen
2025. augusztus 13., szerda

Szigorítanak Gyergyószentmiklóson: aki tartozik, annak nem jár segély

Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.

Szigorítanak Gyergyószentmiklóson: aki tartozik, annak nem jár segély
2025. augusztus 12., kedd

Holtan került elő a Maroshévízről eltűnt férfi

Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.

Holtan került elő a Maroshévízről eltűnt férfi
2025. augusztus 11., hétfő

Az iskolakezdéshez készítik elő az intézményeket Gyergyószentmiklóson

Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.

Az iskolakezdéshez készítik elő az intézményeket Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 07., csütörtök

Rendbe teszik a főtéri parkolókat – közeledik a fizetéses parkolás visszaállítása Gyergyószentmiklóson

Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.

Rendbe teszik a főtéri parkolókat – közeledik a fizetéses parkolás visszaállítása Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 07., csütörtök

Ötszázezer lej megszerzésének futnak neki Gyergyóban

Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.

Ötszázezer lej megszerzésének futnak neki Gyergyóban
2025. augusztus 06., szerda

Csatornázási munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat Gyergyószentmiklóson

Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.

Csatornázási munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 05., kedd

Illegális büfét számoltak fel a Gyilkos-tónál – megkezdődött a rendrakás a tóparton

Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.

Illegális büfét számoltak fel a Gyilkos-tónál – megkezdődött a rendrakás a tóparton
2025. augusztus 03., vasárnap

Fesztiválpezsgés Gyergyószentmiklóson

Folyamatosan mozgásban lenni, vagy nyugisan ellazulni? Sok embernek dilemmája lehet ezekben a napokban Gyergyószentmiklóson. Az Egyfeszt élménykínálatával nem egyszerű a lépést tartani. De bármi a döntés, a végeredmény csak jó lehet.

Fesztiválpezsgés Gyergyószentmiklóson
Fesztiválpezsgés Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 03., vasárnap

Fesztiválpezsgés Gyergyószentmiklóson

2025. augusztus 01., péntek

Már a nyitónapon benépesültek az Egyfeszt helyszínei

Elrajtolt az Egyfeszt összművészeti fesztivál idei kiadása csütörtökön Gyergyószentmiklóson. Már az első napon benépesültek a rendezvény helyszínei, az események java pedig még csak most jön.

Már a nyitónapon benépesültek az Egyfeszt helyszínei