
Fotó: Pál Árpád
A székelypetki református gyülekezet vasárnap ünnepi istentiszteleten búcsúzott nyugállományba vonult lelkipásztorától, Szabó Károlytól. Hálát adtak szolgálatáért, valamint a szemnek tetsző megvalósításokért.
2016. augusztus 02., 13:552016. augusztus 02., 13:55
Az elköszönő lelkész igehirdetésében Sámuel prófétáról beszélt, aki mindig imádsággal fordult az Úrhoz. Hálagondolatait Szabó Károly is Hozzá intézte mindazért, amit a külső szemlélő is láthat; az együvé tartozás érzéséért, a kitartás ajándékáért, valamint brassói segédlelkészi, zernyesti, küküllőalmási és végül petki szolgálatáért. Kérve Istent, legyen továbbra is a gyülekezettel, gyarapodjék „testben és lélekben is”, számára pedig a nyugdíjas évekre adjon derűt.
Kántor Csaba püspökhelyettes, a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye esperese emlékeztetett: Szabó Károly érkezésekor nem volt beiktató ünnepély, kinevezett lelkipásztorként érkezett Petekre. Szolgálata idején a gyülekezet erő- és életforrása az Ige volt – ebből formálódott a közösség. Köszönetet mondott az egyházmegye nevében a több mint másfél évtizedes helyi szolgálatért.
Fosztó József agyagfalvi református lelkipásztor, az egykori évfolyamtárs visszaemlékezett a közös teológiai évekre és brassói, valamint udvarhelyi egyházmegyei szolgálatukra. Útravalójuk a páli tanítás volt: hirdetni az Igét alkalmas és alkalmatlan időben. Kérte szolgatársát, hogy mint Mózes, mindig emlékezzék meg az útról, amelyen az Úr hordozta őt.
Kerekes András a presbitérium nevében mondott köszönetet a lelkésznek és feleségének, Gittának. Bár nem fiatalon kerültek abba a faluba, amelyet „sokan leírtak” és még a régi lelkészi lakásba költöztek be, időközben felépült az új parókia. Meghonosították a falunap hagyományát, és jelen voltak a település mindennapjaiban.
Kerekes Edit a helybéli nők részéről a tiszteletes asszonynak köszönte meg a háttérmunkát és oktató-nevelő tevékenységét. Minden bizonnyal nemcsak napsugaras napok voltak, de csak a szép emlékeket őrizze meg – kérte. A virágcsokorhoz egy dalt is mellékelt útravalóul.
A helybéli gyermekek egy csoportja műsorral búcsúzott, a gyülekezet pedig jelképesen egy virág-csendélettel köszönte meg szolgálatukat. A kibúcsúzó lelkész bevallotta: nehezen viseli el a gondolatot, hogy gyülekezetének mindennapjait pár nap múlva már csak emlékeiben idézheti fel. Bízik abban, hogy fiatal lelkész lesz az utódja, aki családjával gyarapítja a lélekszámot. Érkezésükig Kiss Levente székelymuzsnai református lelkész szolgál be a petki gyülekezetbe.
Tíz éve hunyt el Kovács Piroska néprajzkutató, a máréfalvi közösség meghatározó személyisége. Az évforduló alkalmából többhetes eseménysorozatot szerveznek Máréfalván, amelynek programjai a helyi diákokat is megszólítják.
Új útvonalon haladhatnak a városközpontból a kórház felé tartó autósok Székelyudvarhelyen: megnyitották az Eötvös József utcát, ahol a korábbi forgalmi irányt ideiglenesen megfordították.
Történelmi pillanatra készül Székelyudvarhely kulturális közössége: a 75 éves városi könyvtár október 2-án hivatalosan is felveszi Kányádi Sándor nevét. A névadó ünnepség 17 órától lesz a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban.
Üdvözlendő megoldásnak tartották sokan a Re:spot palackvisszaváltó automatáit, amelyeknél a visszaváltott PET-palackok és alumíniumdobozok árát bankszámlára is lehetett kérni. Most azonban egyre többen panaszkodnak, hogy hetek óta várják a pénzüket.
Korábbi terveket követően üzembe helyezik az automata sorompórendszert Székelyudvarhelyen a Vásártér utcai vasúti átjárónál. A vasúttársaság tájékoztatása szerint a berendezés a tervek szerint már péntektől működni fog.
Határidőre befejeződött a homoródfürdői Hatos villa felújítása, de nem kezdődhetnek el rögtön a táborozások, hiszen Hargita Megye Tanácsa előbb rendezné a terület jogviszonyát, ugyanakkor javításokat tervez az udvaron.
A demenciával élőkre, hozzátartozóikra és az őket segítő közösségekre irányítja a figyelmet a Diakónia Keresztény Alapítvány szeptember 21-én, az Alzheimer Világnapja alkalmából szervezett rendezvénye.
Kétmillió lejes hitelt vett fel a kápolnásfalusi önkormányzat, hogy a pályázaton megnyert támogatás utalásának akadozása ellenére is folytatódhasson a bölcsőde építése. A négycsoportos intézményt jövőre fejeznék be, és a következő tanévtől nyitnák meg.
Hamarosan újabb korszerűsített utcát nyitnak meg Székelyudvarhelyen, ahol ideiglenesen megváltoztatnák a közlekedés irányát. Emellett a városközpontban és több más helyszínen is zajlanak az útfelújítási és javítási munkálatok.
A mozgás, a játék és az új élmények kerülnek a középpontba a keddi Sportágválasztón Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!