Bírság járhat a parkoló helyreállításáért

Kérdésessé vált a gyimesközéploki polgármesteri hivatallal szemben levő, országút mellett felújított megállóhely sorsa, mivel az önkormányzat elmulasztotta a parkolórendezésre vonatkozó dokumentáció bemutatását az országos útügyi hivatalnál.

Szabó Kamilla-Mária

2017. január 17., 18:542017. január 17., 18:54

Már évek óta parkolóként használják Gyimesközéplokon a 12A jelzésű országút melletti, a polgármesteri hivatallal szemben levő területet. Tavaly késő ősszel az önkormányzat kibővíttette az érintett szakaszt, ahol nemcsak aszfaltoztak, hanem parkolóhelyeket elválasztó szegélyköveket is lehelyeztek – számolt be érdeklődésünkre Gergely Károly. Gyimesközéplok polgármestere azt is kifejtette, korábban problémát okozott, hogy a területen gyakran állomásoztak kamionok, amelyek sofőrjei hosszú ideig nemcsak több parkolóhelyet foglaltak el autójukkal, hanem szemeteltek is. Úgy gondolták, ezzel a beruházással az említett problémára is megoldást találtak. A megállóhelyek rendezésével egyszerre lámpatesteket is kihelyeztek a parkoló területén, továbbá kicseréltek az utcai lámpákban 150 világítótestet az országút mentén.

Később azonban előre nem látott problémával szembesült az önkormányzat: az országos útügyi hivatal, mivel nem volt a munkálatokkal kapcsolatos dokumentáció bemutatva számukra, bírságot róna ki – avatott be a községvezető. Hozzátette, ez ügyben még a héten felkeresi az érintett hivatalt a felmerült kérdések tisztázása végett. Mint mondta, igyekeznek mihamarabb összeállítani a munkálatra vonatkozó szükséges ügycsomót. Gergely Károly továbbá  valószínűnek tartja, hogy az engedélyezés után évente egy bizonyos illetéket kell majd fizetniük a terület használatáért.

A parkolórendezésre 46 800 lejt fordítottak, míg a korszerű, a takarékos világítótestek beszerzése és cseréje pedig 131 450 lejes kiadást jelentett. Mindkét összeget saját költségvetésükből különítették el. Az országút melletti póznákról leszerelt, de még használható világítótesteket nem selejtezték ki, hanem felszerelik azokban a falurészekben, ahol mindeddig nem volt utcai világítás.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 18., vasárnap

Első ízben tartottak lovasszán-ünnepet Csíkkarcfalván

Hagyományteremtő szándékkal szervezték meg az első felcsíki lovasszán-ünnepet Csíkkarcfalván vasárnap. A rendezvényre közel nyolcvan fogat gyűlt össze.

Első ízben tartottak lovasszán-ünnepet Csíkkarcfalván
Hirdetés
2026. január 18., vasárnap

Büdösfürdőn elkezdhetik idén a víz- és csatornahálózat kiépítését

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó terület esetében. A munkálatokhoz szükséges az Anghel Saligny-program finanszírozása is.

Büdösfürdőn elkezdhetik idén a víz- és csatornahálózat kiépítését
2026. január 17., szombat

Balánbánya, az erdélyi néptánc egyik fellegvára

Alkalom a viszontlátásra, a tapasztalatcserére, a közös táncra – erről szól a Botorka Nemzetközi Néptáncfesztivál. A Kárpát-medence néptáncosait tömörítő balánbányai rendezvény 30. évében különlegességekkel készülnek a közönségnek.

Balánbánya, az erdélyi néptánc egyik fellegvára
2026. január 17., szombat

Fiatalok csapódtak a póznának a BMW-vel Tusnádfürdőn

Baleset történt szombaton délután fél öt körül Tusnádfürdőn, a várost átszelő E578-as nemzetközi úton. Ketten megsérültek.

Fiatalok csapódtak a póznának a BMW-vel Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Január 25-ig látogatható a Márkos András-emlékkiállítás a Csíki Székely Múzeumban

Egy héttel meghosszabbították a Csíki Székely Múzeumban látogatható Márkos András-emlékkiállítást, így az érdeklődők január 25-ig még megtekinthetik.

Január 25-ig látogatható a Márkos András-emlékkiállítás a Csíki Székely Múzeumban
2026. január 17., szombat

Halálos lakástűz Csatószegen: kályhából kihullott parázs okozhatta a tragédiát

Egy 73 éves férfi vesztette életét kigyúlt házában a Csíkszentsimon községhez tartozó Csatószegen pénteken éjszaka. A lángok a kályhából kihullt parázs miatt csaphattak fel.

Halálos lakástűz Csatószegen: kályhából kihullott parázs okozhatta a tragédiát
2026. január 16., péntek

Ősszel megnyitnák a csíkszentgyörgyi bölcsődét  

Jól halad a csíkszentgyörgyi bölcsőde tavaly ősszel elkezdett építése, ezért megalapozottnak tűnik az elképzelés, hogy ősztől már fogadni tudják az intézményben a gyerekeket. A munka télen sem szünetel, a beltérben lehet dolgozni.

Ősszel megnyitnák a csíkszentgyörgyi bölcsődét   
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Több mint tizenöt éve álmodták meg, idén valósult meg

Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.

Több mint tizenöt éve álmodták meg, idén valósult meg
2026. január 14., szerda

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában

Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.

Az egészség és a hit kapcsolatáról tartanak előadást Csíkszeredában
2026. január 13., kedd

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon

A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.

Tesztidőszak: késések várhatók a csobotfalvi buszjáratokon
Hirdetés