
Fotó: Barabás Ákos
A tíz éve elhunyt íróra, műfordítóra emlékeztek a székelymuzsnaiak a kilencedik falunapon, ahol leleplezték a Bán Péter-mellszobor gipszvázlatát.
2016. augusztus 22., 10:032016. augusztus 22., 10:03
A Viharsarok Egyesület a szomorú évfordulóra emlékképeslapot adott ki, és az ünnepi műsor után az irodalmár testvére, Bán Margit, valamint a hagyatékot gondozó egyesület elnöke, Nemes Anna Borbála leleplezte a székelyudvarhelyi születésű, Baján élő szobrászművész, Harmath István által készítendő Bán Péter-mellszobor gipszvázlatát.
Az unitárius közösségi ház udvarán előbb István Adorján, Székelyderzs község polgármestere mondott köszöntőt a Szent István napján kezdődött kétnapos falunapon. Azzal az örömmel, hogy „saját utcájukért” dolgozhatnak.
Előbb az óvodások, majd a kisiskolások mutatták be ünnepi összeállításukat, aztán Geréd Gábor tanár-vállalkozó, az író jó barátja emlékezett az együtt töltött évekre. Az 1946. július 14-én született Bán Péterrel székelyudvarhelyi középiskolás éveik alatt ismerkedett meg az emlékező. írogató diákokként tartották számon mindkettőjüket: Geréd egyik versét Bán lefordította litván nyelvre, ami meg is jelent.
Az ünnepség előkészítése során Geréd Gábor telefonkapcsolatba került Kányádi Sándorral, így az ő üzenetét is tolmácsolta szombaton. Bán sokszor átment kerékpárral Nagygalambalvára, de első verseit is a Napsugárban jelentette meg. Kányádi Sándor, akinek verseit litván nyelven tolmácsolta a műfordító, úgy érzi, „ha a néhai vékonypénzű literátort ilyen nagyra becsüli faluja, képes lesz talpra állni ez a közösség”. Amihez sok sikert, egészséget kívánt a Kossuth-díjas költő.
Geréd kiemelte: kettőjüket az orosz nyelv is összekötötte: hetente egy napon ezt használták kommunikációjukban. Példásnak említette munkabírását, tehetségét, és azt is, hogy bár kortársai nem becsülték, a falu ilyen „makacsul ragaszkodik” emlékének megőrzéséhez. Hiszen mint ismeretes, immár öt éve látogatható a helyi kultúrotthonban a Bán Péter-emlékszoba, és a Viharsarok Egyesület folyamatosan dolgozza fel írott hagyatékát, amely szintén ott kap majd helyet.
A megemlékezésen Demény Andrea diák Bán Péter-mesét olvasott fel, melynek hallatán újra bizonyossá vált: írója elkötelezettséggel vitte bele az egyetemes mesekultúrát a magyar mesevilágba. Harmath István szobrász életútjáról Dénes Kinga beszélt, majd felolvasta az írót-műfordítót személyesen ismerő művész visszaemlékezését.
Tíz éve hunyt el Kovács Piroska néprajzkutató, a máréfalvi közösség meghatározó személyisége. Az évforduló alkalmából többhetes eseménysorozatot szerveznek Máréfalván, amelynek programjai a helyi diákokat is megszólítják.
Új útvonalon haladhatnak a városközpontból a kórház felé tartó autósok Székelyudvarhelyen: megnyitották az Eötvös József utcát, ahol a korábbi forgalmi irányt ideiglenesen megfordították.
Történelmi pillanatra készül Székelyudvarhely kulturális közössége: a 75 éves városi könyvtár október 2-án hivatalosan is felveszi Kányádi Sándor nevét. A névadó ünnepség 17 órától lesz a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban.
Üdvözlendő megoldásnak tartották sokan a Re:spot palackvisszaváltó automatáit, amelyeknél a visszaváltott PET-palackok és alumíniumdobozok árát bankszámlára is lehetett kérni. Most azonban egyre többen panaszkodnak, hogy hetek óta várják a pénzüket.
Korábbi terveket követően üzembe helyezik az automata sorompórendszert Székelyudvarhelyen a Vásártér utcai vasúti átjárónál. A vasúttársaság tájékoztatása szerint a berendezés a tervek szerint már péntektől működni fog.
Határidőre befejeződött a homoródfürdői Hatos villa felújítása, de nem kezdődhetnek el rögtön a táborozások, hiszen Hargita Megye Tanácsa előbb rendezné a terület jogviszonyát, ugyanakkor javításokat tervez az udvaron.
A demenciával élőkre, hozzátartozóikra és az őket segítő közösségekre irányítja a figyelmet a Diakónia Keresztény Alapítvány szeptember 21-én, az Alzheimer Világnapja alkalmából szervezett rendezvénye.
Kétmillió lejes hitelt vett fel a kápolnásfalusi önkormányzat, hogy a pályázaton megnyert támogatás utalásának akadozása ellenére is folytatódhasson a bölcsőde építése. A négycsoportos intézményt jövőre fejeznék be, és a következő tanévtől nyitnák meg.
Hamarosan újabb korszerűsített utcát nyitnak meg Székelyudvarhelyen, ahol ideiglenesen megváltoztatnák a közlekedés irányát. Emellett a városközpontban és több más helyszínen is zajlanak az útfelújítási és javítási munkálatok.
A mozgás, a játék és az új élmények kerülnek a középpontba a keddi Sportágválasztón Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!