Barlangfesztiválra invitál Homoródalmás önkormányzata, melyet szeptember 1–4. között rendeznek meg több helyszínen is a községben.
2011. augusztus 31., 16:352011. augusztus 31., 16:35
2011. augusztus 31., 17:102011. augusztus 31., 17:10
A rendezvényt már a 70-es évek elejétől szervezik, akkoriban Termésnap volt a neve. A faluünnep a 90-es években ugyan kimaradt, de immár több mint tíz éve folytonosságnak örvend.
Rigó Mihály polgármester elárulta, hogy a fesztivál csütörtökön a külföldi vendégek fogadásával kezdődik, mintegy 150 személyt várnak a három testvértelepülésről (Géberjén – Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tokod – Komárom-Esztergom, Körösszakál – Hajdú-Bihar), továbbá Budapestről, Egerből és a Hajdú-Bihar megyei, a határtól öt kilométerre található Komádiból is. A pénteki napon minifoci-bajnokság, kabaréműsor és utcabál szerepel a programban. Szombaton délben avatják fel az új, multifunkcionális sportközpontot, bemutatják Mihály János Gyalogosan a két Homoród mentén. Útirajz 2009–2010 című könyvét, este pedig szüreti bálba várják a szórakozni vágyókat.
Vasárnap a barlangfesztivál a községtől hat kilométerre található Karácsonygáthoz, illetve az itt felépített szabadtéri színpadhoz költözik ki, mert „ott esik jól a vigadalom”. A szervezők kulturális műsorral, versenyekkel, vetélkedőkkel, lovasbemutatóval várják a nagyérdeműt, de lehetőség lesz az Orbán Balázs nevét viselő barlang meglátogatására is.
Hetven parajdi vállalkozás tulajdonosa igényelte a gazdasági minisztérium által beígért támogatást. Az iratcsomókat fel kell juttatni Marosvásárhelyre, hetente egy nap azonban Parajdon is le lehet adni.
Megváltozott egy Bethlen-negyedi utca forgalmi rendje Székelyudvarhelyen: egyirányúvá vált a Céhek utca egy szakasza, érdemes figyelmesen közlekedni.
Negyedik alkalommal szervezik meg Nyáresti filmek elnevezésű rendezvényt Székelyudvarhelyen, melynek célja helyi és anyaországi filmkészítők és alkotásaik megismertetése az udvarhelyszéki közönséggel.
Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
Jövőre elkezdődhet a Harvíz Rt. vízhálózattal kapcsolatos udvarhelyszéki nagyberuházása, több mint 40 millió lejre növeli a város az EU-s beruházások önrészének biztosítására szánt hitelvonalát – derült ki a székelyudvarhelyi képviselők ülésén.
A Korond-patak elterelésével kapcsolatos munka kritikusabb része lassan befejeződik, ám így is tizennyolc napos késéssel számol a kivitelező. A sóbányánál egyébként kisebb földmozgásokat is érzékeltek a berendezések.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
Huszonkilencedik alkalommal tartják meg a Székelyföldi Tánctábort július végén Felsősófalván.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
szóljon hozzá!