Az ivóvíz elfolyik, az adósság megmarad

Szerdán délután Felsőboldogfalván falugyűlésen keresték a megoldást a községben kialakult áldatlan helyzetre. A faluban négy hónapja korlátozva van az ivóvíz-szolgáltatás, az önkormányzat áremeléssel próbálja egyensúlyban tartani az egyre növekvő hiányt, a lakosság elégedetlenkedik, ujjal mutatva a polgármesteri hivatalra. Öt óra tanácskozás után sem került tiszta víz a pohárba, ami benne van, az fölöttébb zavaros, a megoldásra még várni kell.

Szász Csaba

2011. március 30., 21:322011. március 30., 21:32

2011. március 30., 21:522011. március 30., 21:52

A felsőboldogfalvi polgármesteri hivatal még a 90-es évek elején vállalta, hogy a vízszolgáltató (Aqua Nova Hargita) által havonta leszámlázott vízmennyiség ellenértékét – vízdíjbeszedő által havonta – összegyűjti, és átutalja a vízszolgáltató cégnek. Felsőboldogfalván az ivóvíz-szolgáltatást az udvarhelyi Aqua Novával kötött szerződés értelmében a helyi polgármesteri hivatal koordinálja, ebben benne van a vízleosztás felügyelete, az órák leolvasása, a díjak begyűjtése. Azonban az önkormányzat már évek óta képtelen a vízdíjakból annyi pénzt begyűjteni, amely fedi az Aqua Nova által leszámlázott ivóvíz értékét. A hiány nem kicsi. Az okokat sorolhatjuk, hisz szóba kerültek a rosszul mérő, nem hitelesített, lejárt szavatosságú vízórák (ezeknek külön történetük is van), a törvénytelen fogyasztások, óra előtti lekötések, szivárgások, veszteségek, csőtörések.

A ki nem egyenlített számlák miatt az Aqua Nova Hargita tavaly decembertől ivóvíz-korlátozást vezetett be naponta 14–19 óra között. A hivatal pedig az ivóvíz köbméterenkénti árát 3-ról 4 lejre emelte, kilátásba helyezve további egy lejes drágulást. Ennek ellenére az adósság tovább növekszik, jelenleg 93 000 lej.

Mi vagyunk a hibásak?

A felsőboldogfalvi önkormányzat beszámolójában így ismerteti a helyzetet: „2000 után nagyon sok új ház épült. Sokan engedély nélkül rácsatlakoztak a vízhálózatra. Ezeket későn derítettük fel. A régi gazdaságokban is történtek törvénytelen, óra előtti lekötések. A polgármesteri hivatal nem rendelkezett szakemberrel, aki évente több alkalommal ellenőrzést végezzen a vízfogyasztóknál, és idejében felfedje a törvénytelenségeket. Évente kellett volna ellenőrizni a vízórákat, és a lejárt szavatosságúakat azonnal lecserélni. A felgyülemlett vízdíjhiány a szakemberek véleménye szerint jórészt ennek tudható be.”

Kérdésrohamok

A szerdai falugyűlésen záporoztak a kérdések. Számon kérték az önkormányzattól, hogy ha már felvállalta ezt a szolgáltatást, akkor miért nem felügyelte annak rendje-módja szerint, ellenőrökkel, alkalmazottakkal. A leggyakrabban elhangzó kérdés, hogy minek kellett eddig várni, miért nem léptek az első nagyobb veszteség megállapításakor? „Az új házak nem egyik napról a másikra épültek, az engedélyeket a hivatalnál váltották ki, még idejében kellett volna ezeket megvizsgálni, s nem évekkel később ráébredni, hogy lopják a vizet. Az önök feladata lett volna, ha már felvették a fizetésüket. Nem a falu, hanem önök kell megfizessék a hiányt” – mondta egy felszólaló.

Néhány válasz

A falugyűlésen részt vevő Sándor József polgármester és Bíró József Levente alpolgármester próbált felelni a kérdésekre, a legtöbb választ azonban a jelenlévők nem találták kielégítőnek. „Igen, felvesszük a fizetésünket, de rengeteg más problémánk is van, sok mindennel kell foglalkoznunk a község érdekében” – szabadkozott a polgármester, aki elárulta, hogy mivel az ivóvíz-szolgáltatás biztosítása nem szerepel a költségvetésben, így alkalmazni sem tudnak személyeket, hogy a szükséges feladatokat ellássák. Az elöljáró elmondta, ami a vízdíjból begyűlt, azt mind továbbadták az Aqua Novának, de például a legutóbbi 4 lejes árral sem tudták beszedni azt az összeget, amelyet leszámláztak nekik.

A lakosság nem akar fizetni

Az Aqua Nova Hargita 2,06 lej + áfa áron adja a vizet a felsőboldogfalvi polgármesteri hivatalnak, amely 4 lejes áron adja tovább a lakosságnak, de állításuk szerint még ezzel sem tudják fedni veszteségeiket. Nem volt még olyan hónap, hogy a vízdíjból bejött volna legalább annyi pénz, amivel ki tudták volna fizetni a fogyasztást az Aqua Nova felé, valahol nagyon sok víz elfolyik, az adósság pedig rohamosan nő.

A gyűlésen többször is elhangzott, hogy a lakosok nem fogják kifizetni az adósságot, inkább zárják le a vizet az egész községnek. Öt óra vitatkozás után sem tudtak közös nevezőre jutni. „Sajnos sokkal komplikáltabb az ügy, mint azt mi gondoltuk. Valahonnan pénzt kell biztosítanunk az adósság kifizetésére vagy legalább törlesztésére, mert itt nem tudunk megegyezni, a lakosság nem érti meg, hogy nincs más megoldás” – panaszolta Bíró József Levente alpolgármester. Úgy hírlik a tisztázatlan jogi viszonyok és a technikai problémák miatt az Aqua Nova nem hajlandó átvenni a szolgáltatást, a lakosok többsége pedig jogi úton látja a probléma megoldását.

Nincs megoldás

A gyűlésen jelen volt az Aqua Nova részéről Majoros Zoltán ügyvezető igazgató, aki többször is hangoztatta, itt nem hibásokat, hanem megoldást kell keresni. Hogy a falu közös érdeke, hogy megoldják ezt az ügyet. Egy biztos: ha Felsőboldogfalva önkormányzata nem hajlandó kifizetni a tartozást, akkor az Aqua Nova kénytelen fenntartani a korlátozásokat. Érdekes színfoltja volt a találkozónak, amikor az igazgatót megkérdezték: „Ha valaki önöknél felhalmozna egy 93 000 lejes tartozást, mi történne az illetővel?”. Majoros Zoltán válasza a következő volt: „Már nem dolgozna az Aqua Novánál”. Felsőboldogfalván még keresik a megoldást.

Felsőboldogfalva adóssága az Aqua Nova felé
2008 – 211 lej
2009 – 18 897 lej
2010 – 42 641 lej
2010 decembere – 71 349 lej
2011 márciusa – 93 000 lej
(a büntetőkamat decemberben 2033 lej volt)

Miért négy lej egy köbméter víz ára?
Aqua Novától: 2,06 lej + áfa = 2,55 lej
+ vízdíjbeszedő bére 0,20 lej
+ késedelmi kamat 0,68 lej
összesen 3,44 lej
* Az Aqua Nova cég szakemberei 2010 tavaszán arra is figyelmeztették a polgármesteri hivatalt, hogy 10–15 százalékkal több vízdíjat kell beszedni havonta a veszteségek, szivárgások miatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 18., vasárnap

SMS-jegyvásárlás indul a székelyudvarhelyi buszokon

Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.

SMS-jegyvásárlás indul a székelyudvarhelyi buszokon
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Áramszünet nyolc településen, több mint 1500 fogyasztó érintett

Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.

Áramszünet nyolc településen, több mint 1500 fogyasztó érintett
2026. január 16., péntek

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken

Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.

Ingyenes segítséget nyújtanak a magyar állampolgárság igényléséhez Udvarhelyszéken
2026. január 16., péntek

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen

Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.

Ideiglenes megoldásokkal kezelik az Orbán Balázs utcai kátyúproblémát Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
Hirdetés