Alapozási munkálatok idén, kész híd jövőre

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Miután ebben az évben nem sok változás történt a csicsói Olt-hídnál, most dolgoznak az alapozással, amelynek problémái miatt korábban leállították az építkezést. Bár a szerkezetépítést várhatóan idén befejezik, a közúti forgalom számára csak jövőben nyitják meg az új hidat – számol be szerdai címlaptörténetében a Csíki Hírlap.

Kovács Attila

2015. szeptember 02., 10:102015. szeptember 02., 10:10

Nemcsak kiásott gödröket lehet látni, munkások is dolgoznak a csicsói Olt-híd építésével – tájékoztat a napilap. A folyó nyugati partja közelében mély gödröt ástak az alapozáshoz, ezt egy ideiglenes szervizúton közelítette meg a kotrógép. „Három szinten történik alapozás, ezután készül vasbetonból a négy méter magas láb” – magyarázta a helyszínen Ioan Moldoveanu építőmester. A betonhíd építésével megbízott jászvásári cég csoportvezetője azt reméli, hogy decemberig elkészülnek a szerkezetépítéssel, az előregyártott betongerendákat is rögzítik. „Ha az időjárás engedi, a kiegyenlítő betonozást is elvégezzük, de mivel vízszigetelésre, aszfaltozásra, védőkorlátra, járda kialakítására is szükség van, a közúti forgalom számára nem lehet megnyitni, esetleg a gyalogosok járhatnak át” – vélekedett a szakember.

„Azért állt le korábban a munka, mert meg kellett vizsgálni a talajminőséget, amely nem felelt meg, ezért másfél méterrel kellett mélyebbre menni, mint amit az eredeti terv előírt. Nem volt minőségbeli probléma” – állítja Moldoveanu. Az új betonhíd építésével megbízott jászvásári cég a munkát csak június közepén kezdte el, miután tavaly kiegészítő szerződés megkötésére volt szükség talajminőségi problémák miatt. A laza talajszerkezet indokolta a tervezettek mellett újabb két alapozási betontömb elkészítését, viszont ennek kialakítása sem történt zökkenőmentesen. Július 24-én a munkálatokat  leállították, miután kiderült, hogy az építmény egyik lábánál elvégzett alapozás minőségileg nem megfelelő, és nem bírná el a tervezett terhelést – közölték korábban Hargita Megyei Tanácsának illetékesei.

Ezután a cég és a hídépítést megrendelő megyei önkormányzat képviselőinek megbeszélése nyomán a kivitelező ígéretet tett, hogy a talapzatot a leadott dokumentáció előírásainak megfelelően készíti el. Jelenleg ezzel dolgoznak – tudta meg a Csíki Hírlap Zsombori Lászlótól. A megyei önkormányzat beruházási vezérigazgatóságának igazgatója azt is közölte, a kivitelezési ütemtervet nemsokára megkapják, a cég pedig még nem kérte a decemberi határidő meghosszabbítását.

Az Oltfalut, Csibát és Csaracsót Csíkcsicsóval összekötő 123F jelzésű megyei úton azért volt szükség új hídra, mert a korábbi cserefa építmény tartógerendái 2012 novemberében egy billenőkocsis teherautó súlya alatt beszakadtak. Az építkezés összköltsége 1 millió 116 ezer lej.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Lakossági konzultáció lesz a felcsíki útfelújításról

Hargita Megye Tanácsa lakossági konzultációkat hirdetett a 125-ös jelzésű, Csíkdánfalvát Balánbányával összekötő megyei besorolású út felújítása kapcsán.

Lakossági konzultáció lesz a felcsíki útfelújításról
2025. augusztus 22., péntek

Ideiglenes székhelyre költözött Hargita Megye Tanácsa

Elkezdődtek a felújítási munkálatok Hargita Megye Tanácsának épületénél, a beruházás ideje alatt a megyei önkormányzat ideiglenesen elköltözött.

Ideiglenes székhelyre költözött Hargita Megye Tanácsa
2025. augusztus 22., péntek

Hétvégén újra felbőgnek a motorok Csíkszentkirályon: kezdődik a roncsderbi

Csíkszentkirály ismét a roncsautók fővárosává válik a hétvégén, hatodik alkalommal jelentkezik ugyanis a sokak által várt roncsderbi. A látványos eseményre idén is több mint húsz csapatot várnak.

Hétvégén újra felbőgnek a motorok Csíkszentkirályon: kezdődik a roncsderbi
2025. augusztus 21., csütörtök

Többen igényelhetnek e-személyit Csíkszeredában hétfőtől, mint korábban

Jövő hétfőtől a megszokott félórás helyett negyedórás intervallumokra foglalhatnak időpontot a Csíkszeredai Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat ügyfelei.

Többen igényelhetnek e-személyit Csíkszeredában hétfőtől, mint korábban
2025. augusztus 20., szerda

Kenyér, közösség, ünnep – a Mikó-vár udvarán ünnepelte az államalapítást Csíkszereda

Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.

Kenyér, közösség, ünnep – a Mikó-vár udvarán ünnepelte az államalapítást Csíkszereda
2025. augusztus 20., szerda

Emelkedő beruházási költségekkel számolnak Csíkszeredában is

Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.

Emelkedő beruházási költségekkel számolnak Csíkszeredában is
2025. augusztus 19., kedd

Kilőtték a Lóvészre visszajáró medvét

A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.

Kilőtték a Lóvészre visszajáró medvét
2025. augusztus 18., hétfő

Zajlanak a karbantartási munkálatok a csíkszéki iskolákban

A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.

Zajlanak a karbantartási munkálatok a csíkszéki iskolákban
2025. augusztus 18., hétfő

Készülnek az új körforgalom tervei Csíkszeredában

A csíkszeredai Brassói útra tervezett körforgalom terveinek elkészítése folyamatban van, a kivitelezést pedig jövőben kezdenék el. Mindez egy olyan általános bizonytalanság közepette történik, amely számos tervezett beruházást meghiúsíthat.

Készülnek az új körforgalom tervei Csíkszeredában
2025. augusztus 17., vasárnap

Vihar közeledtére figyelmeztetnek több Hargita megyei településen

Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.

Vihar közeledtére figyelmeztetnek több Hargita megyei településen