
Fotó: Bodnár Arthur
Jakab Lajos plébános, a falutanács tagjai, egyházi és világi képviselők, valamint a két érintett falu népe részvételével és áldással indították június 8-án a végtisztesség hajlékának építkezését a Kántor-kertben.
2010. június 08., 15:592010. június 08., 15:59
Fotó: Bodnár Arthur
Dobóban és Vágásban két-két temetőt használnak, így meg kellett találniuk a legmegfelelőbb telket, ahová felépülhet a közös temetői kápolna és ravatalozóhely. A tervek és az építkezés jóváhagyása után összegyűltek áldást mondani – üdvözölte az egybegyűlteket Tóásó László helyi tanácsos, aki a helyválasztásról elmondta: telekkönyvezett terület, a Felső-dobóiaknak és a vágásiaknak is könnyen megközelíthető. Remélik, jövő tavaszra elkészül az épület.
Mihályi Ferenc polgármester örömét fejezte ki, hogy a község nyolc falujából hat helyen kezdtek el idén ravatalozót építeni. A nagy többség mindenhol kedvezően áll az ügy mellé, kevesebben aggodalmaskodnak az anyagiak miatt, és vannak, akik ellenzik. De ravatalozó nem a halottért van, közösségi hely. A vonatkozó törvények is megkövetelik, de nyilvánvaló, hogy a végtisztesség megfelelőbb környezetben róható le.
Fotó: Bodnár Arthur
A falutanács tagjai, a helyi és a Hargita megyei tanács is támogatja az építkezést, ugyanakkor a települések lakosai pénzzel valamint közmunkával járulnak hozzá az építkezéshez. Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke elismerését fejezte is a helyi megvalósításokért, kiemelve: örömmel látják, hogy a „kicsi segítség mellé” mennyi a helyi hozzáadott érték. Jó szervezéssel és kétkezi munkával meglátszik a helyi közösség ereje. A ravatalozó, ugyanúgy mint a kórház, az életesemények fontos helye – közösségi építmény. Hogy a családtagok teljes figyelmükkel a végbúcsúra összpontosíthassanak, a hozzátartozók és a falusfelek pedig méltó módon kísérjék utolsó földi útjára az eltávozottat. Helye van minden településen a ravatalozónak.
Mátyás Károly székelyudvarhelyi főesperes-plébános evangéliumi üzenetet tolmácsolt, kívánva: legyen az imádság, a kegyelet és az örök életbe vetett hit háza. Majd megáldotta a helyet, és az építés elkezdését megörökítő dokumentumokat tartalmazó fémhengert. Az épület alapjába helyezték, majd a résztvevők jelképesen egy-egy kőműveskanálnyi maltert tettek az épület alapjába.
Eltűnt férfit keresnek Szentegyházán, aki a polgármesteri hivatal munkatársaként dolgozik.
Korlátozni kívánja a városban működő játéktermek számát Székelyudvarhely önkormányzata, a döntés meghozatala előtt nyilvános vita keretében kérik ki a közösség véleményét.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!