
Fotó: Gligor Róbert László
Miután a forgalom szinte elviselhetetlenül megnövekedett az Alsó-Nyárád mentén, az önkormányzatok járdaépítésbe kezdtek a lakosság biztonsága érdekében.
2010. október 07., 09:212010. október 07., 09:21
2010. október 07., 13:502010. október 07., 13:50
Fotó: Gligor Róbert László
Az áthaladó teherforgalom miatt és a balesetveszély megelőzése végett nagyobb méretű járdásítási programot indított el tavalyelőtt a nyárádkarácsoni önkormányzat. Már abban az évben mintegy 6 kilométer hosszúságban öntöttek járdát több településen is, de ennek több mint fele a Folyfalva és Káposztászentmiklós közötti szakaszon épült, ugyanis a gyalogosok biztonságára kellett figyelni, mivel a községen is áthalad a Marosvásárhelyt elkerülő nehézforgalom. Az eredetileg létező járdaszakaszokat felbontották, a betonlapokat elszállították, és ezekből is csaknem 2 km járda épült a mellékutcákban. A programot tavaly folytatták, 1,6 km hosszú járdaépítést végeztek.
A teherforgalom által érintett másik két Alsó-Nyárád menti községben is elkezdődtek idén a járdaápítések – hasonló meggondolásból. Ilencfalván, Lukafalván és Lőrincfalván már nagyrészt kész a munkálat (ez 7 kilométert jelent), a napokban pedig elkezdik Teremiben és Teremiújfaluban is. A beruházást teljesen önerőből finanszírozzák: tavaly mintegy 200 ezer lejt költöttek a járdalapokra, idén ugyanennyit fizetnek ki a munkálatokra.
Négy gyerek sürög-forog a református parókia nagyszobájában Mezőbándon. A karácsonyfát már meghozta az angyal, de az ajándékokra még várni kell. Egy lelkészcsalád készülődésébe, ünnepi pillanataiba lestünk be, engedelmükkel.
Hivatalosan is megnyitották kedden a dédai hivatásos tűzoltóság legújabb munkapontját Maroskövesden. A stratégiai fontosságú helyszínen felépült állomás nemcsak Déda község, hanem az egész térség számára garantálja a gyorsabb beavatkozásokat.
A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.
Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.
A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.
Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Ezernyolcszáz szovátai gyermek tanulhat úszni a szombaton átadott tanuszodában, amely nemcsak nagyobb, mint az eddigi hasonló létesítmények, hanem olcsóbb is lesz fenntartani.
Negyven férőhelyes új bölcsődét avattak fel szombaton Gyulakután. A már jól ismert zsiráffej kandikált ki itt is az épületből, amelynek falára a 46. szám került fel, ugyanis országszerte ez a negyvenhatodik felavatott bölcsőde.
Egy közösségi oldalon tette közzé hozzászólásait a szászrégeni férfi, aki egy horogkeresztet ábrázoló fotót, valamint erőszakos jellegű üzenetet is csatolt. A rendőrség hivatalból indított eljárást ellene.