A replika jogán

Az augusztus 25-én közölt Folytatódik a szemétháború című cikkünkre reagált Dávid Lajos máréfalvi polgármester, az ADI – Fejlődő Udvarhelyszék elnöke, pontosítva is, hogy Máréfalva és Galambfalva szerződésbontását az AVE-val véglegesen és visszavonhatatlanul jóváhagyta a közigazgatási bíróság.

Szász Csaba

2011. augusztus 30., 17:452011. augusztus 30., 17:45

2011. augusztus 30., 18:202011. augusztus 30., 18:20

A cikkben megszólaltatott Pálhegyi Zoltán (AVE Hargita, ügyvezető igazgató) nyilatkozataival kapcsolatosan David Lajos (képen) a következőket kívánja a replika jogán az olvasók tudomására hozni:

Pálhegyi nyilatkozata tendenciózus és rágalmazó, ugyanis azt az állítását, hogy a kaposváriakat már eleve ki kellett volna zárni a licitről, de erőltették a dolgot, megcáfolta az idén június elején kihirdetett marosvásárhelyi táblabírósági döntés, amely szerint a kaposvári pályázat formailag és tartalmilag is megfelelt egyesületünk szemétszállítási pályázata feltételeinek. Csodálkozom, hogy az AVE Hargita ügyvezető igazgatója nem tartja tiszteletben ezt a végleges és visszavonhatatlan bírósági döntést, amely leszögezte, hogy a pályázatokat technikailag helyesen és törvényesen bírálta el a Fejlődő Udvarhelyszék Egyesület bizottsága, beleértve az AVE pályázatát is, mely szerintük nem felelt meg a kiírásnak.

Másrészt azon állítását, hogy én személy szerint addig nyomultam, amíg a KVG Zrt. el nem nyerte a szolgáltatást, kifejezetten rágalmazónak tartom, sajnálom, hogy egyrészt újságírói részről sem kérdezték a véleményemet erről, még a cikk publikálása előtt, másrészt, hogy a fent említett végleges bírói döntés ellenére, amely az AVE-t és képviselőit is kötelezi, még most is azt nyilatkozzák, hogy a közbeszerzési eljárás törvénytelen volt, holott egyszer és mindenkorra le van szögezve: a pályázatokat helyesen bírálta el az egyesület bizottsága (amelynek egyébként tagja sem voltam!), a KVG pályázatának nyertes értékelése törvényes volt. Kikérem magamnak ezt az állítást, amelyet rágalmazónak minősítek.

Pálhegyi Zoltán állítása, miszerint a kiírásban plafonálva vannak az árak, pontatlan és tendenciózus, ugyanis a pályázatok elbírálási kritériuma a gazdaságilag legjobb ajánlat, azzal a megjegyzéssel, hogy a szerződés esztimatív értéke van megszabva, ami nem ugyanaz. Hogy az AVE képviselője tragikomikusnak fogja fel a kialakult helyzetet, pontosan mutatja a helytelelen és közszolgáltatóhoz méltatlan hozzáállást, melyet ez a cég a községek megalapozott törekvéseivel szemben tanúsít, ahogy tette 2009 nyarán, amikor egyszerűen abbahagyta a szolgáltatást, amiért egyébként felbontottuk a szolgáltatási szerződést, és komoly összegű bírság befizetésére is köteleztük őket.

Ha pedig nem idegeskednének, talán nem kellene ilyen állításoknak megjelenniük a sajtóban, és a sok bírósági per kezdeményezését is mellőzni lehetne – fogalmazott Dávid Lajos ADI-elnök.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés