
Fotó: Barabás Ákos
Imával, énekkel és jelenléttel köszöntötte Lövéte apraja-nagyja Kisboldogasszony ünnepén a Szűzanyát. A búcsúját ünneplő közösség zsúfolásig megtöltötte a plébániatemplomot, és mint a hit őrállói, imádsággal fogták körül mindazok, akik nem fértek be az istenházába. A szentmise végén leleplezték és áldást kértek dr. Nyakasné Lázár Anna ajándékára, a Xantus Géza szobrászművész által készített Mária-szoborra.
2016. szeptember 08., 21:442016. szeptember 08., 21:44
„Őt nem lehet úgy köszönteni, hogy ne szólnánk az összes jelzőről, melyet magyar népünk adott a Szent Szűznek” – emlékeztetett a búcsú szónoka, a helybéli születésű Fazakas Zoltán Márton premontrei szerzetes, csornai apát. Majd a naptári hónapok Mária-ünnepeiről szólt, kezdve az Isten, a természet és az ember hármas kapcsolatáról szóló Gyümölcsöltő Boldogasszonytól, a zsengéit, elsőszülötteit szabadon termő májuson, a Máriának szentelt hónapon át Kisasszony napjáig.
„Ehhez társul a mi Kisboldogasszonyunk. Ha az egyházi szimbolikát nézzük, akkor a lövétei templomban nem a pólyás, kicsi Mária van, hanem az épp megdicsőülő szent Szűzanya. Mert egyszerű, de bölcs eleink tudták, hogy a születés, a kicsi Mária fontos, de a küldetése, a kígyó fejének megtiprása fontosabb” – hallottuk a homíliában.
Az ünnep szónoka kiemelte Máriának, az édesanyának minden korhoz szóló üzenetét: az anyaság örvendetes, fájdalmas, dicsőséges. Türelem és alázat kell hozzá, hogy egyik vonását a másik után elfogadjuk, megéljük és megköszönjük. A búcsús szentmisén a családokért, a rászorulókért és mindazokért imádkoztak, akik valamilyen ok miatt nem lehettek a templomi ünneplők között. Tódor Lóránt vezényletével az egyházközség kórusa gazdagította a liturgiát.
A templombúcsú hazaváró és vendégfogadó ünnep is a nagy katolikus faluban. A szólás szerint: „Kisasszony napja csak egy van, s az igazi Lövétén van.” Magyarázatképpen hozzá teszik: a két kis imádságos szent hajlék, a zetelaki temetői- és a szejkefürdői Ugron-kápolnán kívül a főesperesi kerületben egyetlen plébániatemplom ünnepeli védőszentjét ezen a napon.
A veszprémi származású, a csornai apátot elkísérő Godzsa István premontrei testvér, eddig csak képeken, videón és könyvekben látta Erdélyt. Első alkalommal jár vidékünkön. „Nagy lehetőség számomra, hogy itt lehetek a búcsún. Megfogott a táj szépsége, az emberek vendégszeretete.” Felejthetetlen emlék lesz számára az ősiségét megőrző lövétei közösségi ünneplés és a csíksomlyói kegyhelyen tett látogatás.
Eltűnt férfit keresnek Szentegyházán, aki a polgármesteri hivatal munkatársaként dolgozik.
Korlátozni kívánja a városban működő játéktermek számát Székelyudvarhely önkormányzata, a döntés meghozatala előtt nyilvános vita keretében kérik ki a közösség véleményét.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
szóljon hozzá!