Csoma Botond szerint az RMDSZ a képviselőház keddi ülésének elején szerzett tudomást arról, hogy a PSD külön megállapodást kötött az AUR-ral, az SOS Romániával és a nemzeti kisebbségekkel a képviselőházi házbizottsági tisztségek elosztásáról.
Miután három párt is miniszterelnök-jelöltként támogatta, Siegfried Mureșan teljesen eltűnt a nyilvánosságból, ahelyett, hogy parlamenti többséget próbált volna kialakítani – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője.
A román belpolitika is terítékre kerül a most zajló Kolozsvári Magyar Napok közéleti beszélgetései során.
A politikai pártok közötti párbeszéd az egyetlen út egy teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakításához – jelentette ki Csoma Botond. Az RMDSZ a képviselőházi frakció vezetője szerint a jelenlegi konfliktusok csak az AUR erősödését segítik.
Lia Olguța Vasilescu craiovai polgármester szombaton azt nyilatkozta, hogy a PSD alapvetően azokra a szavazatokra támaszkodna a Sorin Grindeanu vezette kormány esetleges parlamenti beiktatásához, amelyeket Adrian Veștea miniszterelnök-jelölt kapott.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a bizalomhiány a romániai társadalom „legsúlyosabb deficitje”, a legnagyobb gond pedig az, hogy az állam intézményein keresztül nagyon gyakran semmibe veszi az állampolgárt.
Elmarad az RMDSZ Gyergyó Területi Szervezetének csütörtökre tervezett tisztújító küldöttgyűlése, miután az egyetlen elnökjelölt, Bende Sándor visszalépett.
Kelemen Hunor szerdán kijelentette, hogy egyeztetett a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) vezetőivel kisebbségikormány-alakítási lehetőségekről, köztük egy PNL-USR-RMDSZ-kormányról.
A korábbi koalíció pártjainak vissza kell ülniük a tárgyalóasztalhoz – írta a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) keddi üléséről beszámoló Facebook-bejegyzésében az RMDSZ elnöke.
Adrian Veștea kijelölt miniszterelnök hétfőn kormányzati részvételt ajánlott az RMDSZ-nek – számolt be Csoma Botond, a szövetség képviselőházi frakcióvezetője.
Az RMDSZ egyelőre nem döntött arról, hogy támogatja-e Adrian Veștea kormányát, előbb megvárja, hogy milyen álláspontra jut a Nemzeti Liberális Párt (PNL).

Csaknem tíz év alatt közel hétezer gazda részesült támogatásban, mintegy 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében.
Kelemen Hunor vasárnap este közölte, ha Adrian Veștea kijelölt miniszterelnök tárgyalásra hívja az RMDSZ képviselőit, meghallgatják a javaslatait.
Kelemen Hunor szerint a „közvetítőkön keresztül történő kormányzás nem működik”, és egy politikailag kinevezett miniszterekből álló kormány előnyösebb lett volna a kijelölt miniszterelnök által javasolt technokrata kabinetnél.
Az RMDSZ egyelőre nem tudja megígérni, hogy bizalmat szavaz a megalakulóban lévő kormánynak, és a további egyeztetések előtt megvárja a miniszterjelöltek végleges névsorát, valamint a kormányprogramot.
Az RMDSZ a kormányprogram és a miniszterek listájának ismeretében dönti el, hogy megszavazza-e parlamentben az Eugen Tomac vezette kormányt – nyilatkozta csütörtökön Kelemen Hunor.
Az RMDSZ jövő héten dönti el, hogy bizalmat szavaz-e az Eugen Tomac vezette kormánynak, miután a kijelölt miniszterelnök ismerteti a terveit – nyilatkozta csütörtökön az Agerpres hírügynökségnek Csoma Botond.
Bírósági ügyére való tekintettel nem hagyták jóvá Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke jelölését az RMDSZ gyergyószéki szervezetének élére. Helyette Bende Sándor parlamenti képviselő dossziéját fogadták el.
Manipulációnak nevezte kedden Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Demeter András volt kulturális miniszter körüli botrányt, amelyet szerinte egy kontextusából kiemelt kijelentés robbantott ki.