Nem vesz részt olyan kormányban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, amelyet az ellenzéki Románok Egyesüléséért Szövetség támogat – jelentette be a párt miniszterelnök-helyettese pénteken.
A PSD minisztereinek lemondása nyomán átmenetileg új minisztériumokat kapnak az RMDSZ miniszterei is.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerdán azt nyilatkozta, hogy őszinte és konstruktív beszélgetése volt az április 12-i magyar országgyűlési választásokon győztes Tisza Párt elnökével, Magyar Péterrel.
Az RMDSZ továbbra is a kormánycsapat tagja marad – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök az Ilie Bolojan miniszterelnökkel folytatott szerdai egyeztetést követően.
Személyesen tárgyalt Budapesten Magyar Péter, a leendő TISZA-kormány miniszterelnöke Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével – adta hírül Facebook oldalán a TISZA párt elnöke.
A magyarországi országgyűlésben mandátumot nyert mindhárom párttal fel fogja venni a kapcsolatot az Erdély Magyar Szövetség, hogy nemzetpolitikai kérdésekről tárgyalhassanak. Az RMDSZ politikájától pedig elhatárolódnak.
Elemezte a magyarországi választások eredményeit a Szövetségi Állandó Tanács. Kelemen Hunort felhatalmazták, hogy Magyar Péterrel, a Tisza elnökével tárgyaljon.
Az RMDSZ politikai stabilitást és a kormányzás jelenlegi formátumban való folytatását akarja, Ilie Bolojan kormányfő vezetésével – jelentette ki szerdán Csoma Botond.
Az oktatási minisztérium a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kezdeményezésére új módszertant fogadott el a kisebbségi tankönyvek beszerzésére – számol be az RMDSZ sajtóosztálya.
Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes a Digi24 hírtévének nyilatkozva kijelentette, hogy ha a helyzet kiéleződik, az RMDSZ megvizsgálhatja a kormányból való kilépés lehetőségét.
Hivatalos lépéseket tesznek a kormánynál az adóterhek mérséklése érdekében: a helyi adók felülvizsgálatát kezdeményezik – jelentette be az RMDSZ. A szövetség szerint a kormány sürgősségi kormányrendelettel lépni tud.

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Egészségügyi okok miatt nem vállal többé szerepet Kerekes Károly Marosvásárhely önkormányzati képviselő-testületében. Helyét a soron következő tanácsosjelölt veszi át.
Önkormányzati vezetőkkel tanácskozott pénteken a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetése. Kelemen Hunor kijelentette, hogy az adóemelés sok családnak nehézséget okoz, bocsánatot kell kérniük mindenkitől.
A jelenlegi tanterv a magyar ötödikes diákoktól a valós nyelvi kompetenciáiknál magasabb szintű románnyelv-tudást vár el. Az RMPSZ és az RMDSZ közös memorandumban kéri a tanügyminisztériumot, hogy tervezzék újra a román nyelvoktatást az 5-8. osztályban.
Háromszázan szavaztak a tisztújító közgyűlésen. Nagy Zoltán személyében új elnöke, illetve a szavazás eredményeként új választmánya is van a gyergyószentmiklósi RMDSZ-szervezetnek. Megválasztották a területi küldötteket is.
Új korszak kezdetét harangozta be az RMDSZ sepsiszentgyörgyi városi szervezetének pénteken megválasztott új vezetősége, Miklós Zoltán elnökletével. A lemondott Antal Árpád örökébe lépő csapat célja, hogy közelebb vonják a közösséget a közélethez.
Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének péntek esti tisztújító küldöttgyűlésén a szövetség stratégiai igazgatójává kinevezett és az elnöki tisztségből távozó Antal Árpád helyére Miklós Zoltán parlamenti képviselőt választották meg.