Megnyert pályázatok esetében is még van egy feltétele az országos útügynek ahhoz, hogy jóváhagyja kerékpárutak létesítését országutakon. A pluszköltségek „természetesen” a helyi önkormányzatot terhelik.
Kézdivásárhely önkormányzati képviselő-testülete keddi ülésén az európai uniós támogatású beruházásokhoz szükséges önrész biztosításához elengedhetetlen hitelfelvétel jóváhagyásáról döntött.
Márciusában írták alá a Kézdivásárhelyen építendő uszoda kivitelezési szerződését, mely értelmében azt három éven belül el kell készítenie a munkavégző cégcsoportnak. Amint az alábbiakból kiderül, bár némi késéssel, de végre munkához láttak.
Egy férfi egy 53 éves nőt fenyegetett pénzért – erről értesítették hétfőn a 112-es segélyhívószámon keresztül a kézdivásárhelyi rendőrséget.
Háromszék lakosságának negyede szív- és érrendszeri betegségekben szenved, és több mint 2 százaléka túlsúllyal küzd a Kovászna Megyei Egészségügyi Igazgatóság adatai szerint.
Összekötni a mozgást egyéb tantárgyakkal – ez a lényege annak a módszernek, amelyen évek óta dolgozik a kézdivásárhelyi pedagógus házaspár. Konkrét gyakorlatokat ismertetnek, és válaszoltak arra az örök kérdésre, hogy a tanulás rovására mehet-e az edzés.
A Patikamúzeum Kézdivásárhely „rejtett kincsei” közül való, hiszen még a helyiek közül is kevesen ismerik. A Visit Covasna azonban a hét legfőbb háromszéki vonzótényezőjének titulálta a létesítményt. Az ingatlant és a gyűjtemény történetét ismertetjük.
Beindítják a szakképző iskolát a kézdivásárhelyi minorita rendházban ősztől – hangzott el csütörtökön a közelmúltban felújított épületben. A bejelentésnek Csák János, Magyarország kultúráért és innovációért felelős miniszter adott kellő súlyt.
Csak hangzatos cím, vagy valós pozitív hozadékkal bír? Erre voltunk kíváncsiak, amikor a Kézdivásárhely bejáratainál a napokban kihelyezett, helyi érdekeltségű turisztikai település minősítést jelző táblák felől érdeklődtünk.
Egy budapesti egyesület tizenhárom mázsányi könyvet gyűjtött össze, a szállítmányt múlt hét végén hozták el Kézdivásárhelyre. Az adományban azok a háromszéki könyvtárak részesülnek, amelyek működnek ugyan, de szegényes, illetve elavult az olvasnivalójuk.
Régi-új beruházások kapcsán egyeztetett Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere a napokban Cseke Attila fejlesztési miniszterrel. Mint kiderült, az uszodaépítési munkálatokat már el kellett volna kezdeni, ez azonban még nem történt meg.

A Wégidők – Az élet kapujában című nagyszabású zenés–drámai mű egy erőteljes, mai kérdéseket feszegető történet hitről, keresésről, bukásról és újrakezdésről.
Kézdivásárhely önkormányzati képviselőinek szerdai döntése értelmében a céhes városban is indul helyi roncsautóprogram.
Kézdivásárhely egyike annak a nyolc romániai városnak, amely csatlakozott az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra irányuló küldetéshez. A részletekről Szilveszter Szabolccsal, Kézdivásárhely alpolgármesterével beszélgettünk.
Április 21–23. között Kézdivásárhelyen tizenharmadik alkalommal rendez Tavaszi Zöld Napokat a helyi Zöld Nap Egyesület.
A Dr. Csiha Kálmán Református Kollégium ajándékba kapta Nagyercse műemléktemplomának harangját. A harangláb elkészítéséhez szükséges összeg előteremtéséhez a kollégium vezetősége többek között a tanintézmény egykori diákjai és pedagógusai segítségét kéri.
Kézdivásárhelyen tavaly fejezték be a Bem József utca vasúti átjárótól a település Sárfalva felőli kijáratáig tartó szakaszának felújítását, a napokban pedig a református temető előtti körforgalom környékén láttak munkához.
Kézdivásárhelyen a tervek szerint ősztől nemcsak új óvoda, hanem egy új bölcsőde is fogadja a legkisebbeket, emellett a Dac-tó környékének szabadidős központtá való alakításához is hozzáláttak.
Úgy volt, hogy bezárják az Electrica áramszolgáltató kézdivásárhelyi pénztárát. „Az ott dolgozók kézbe is kapták a papírokat, amelyek értelmében egy részük »mehet haza«, másik részét meg Kovásznára helyezték át.” A helyzet végül megoldódott.