
Fotó: Virág Ágota
Újabb színes egyéniség vállalkozói történetét hallgathatják meg az érdeklődők november 28-án, kedden a Szépmező utcai Sepsi Ipari Parkban. Az Ember a cég mögött nevű eseménysorozat keretein belül a szervezők háromszéki vállakozókat hívnak meg, hogy kicsalogatva őket a szakmai álarc mögül megmutassák, kik is rejtőznek egy-egy cég logója hátterében. Ezúttal Lung László Zsolt színész fog mesélni a munkájáról.
2023. november 26., 15:122023. november 26., 15:12
A Wameleon Design sepsiszentgyörgyi grafikai tervező cég eseménysorozatában beszéltek már helyi gyógyszerészek, befutott pizzázó tulajdonosai, marketingszakértők, építészek és pékek.
Lung Lászó Zsolt tevékenységei rendkívül szerteágazóak, hiszen rendező, humorista és vállalkozó is egyben. Több mint 20 éve színész (Csíkszeredában is dolgozott éveken át), de rádiós műsorvezetőként is kipróbálta már magát, sőt
Az Ember a cég mögött sorozat utolsó részében az érdeklődők megismerhetik a mögötte álló történetet, a sikereit és kudarcait, és tanulságot vonhatnak le a hallottakból.
A szervezők idén indították útnak a sorozatot, amellyel betekintést nyújtanak a közönségnek a különböző cégvezetők hétköznapi életébe a velük való beszélgetések során.
Olyan emberek, mint mi, olyan értékekkel és érzésekkel, olyan élettel, mint a miénk. Ugyanazt a levegőt szívják mint mi, ugyanarra a meccsre járnak mint mi, ugyanazokban a boltokban vásárolnak mint mi és itt laknak köztünk” – fogalmaztak az esemény közösségi oldalán megosztott bejegyzésben.
A részvétel ingyenes, a helyek száma viszont korlátozott, így a kezdeményezők arra kérik az érdeklődőket, hogy előzetesen regisztráljanak és jelezzék részvételi szándékukat az erre létrehozott platformon.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!