
Képünk illusztráció
Fotó: Borbély Fanni
Három utas sérült meg hétfőn délután egy Mangalia és Konstanca között közlekedő vonaton, miután betört egy vagon ablaka, és az üvegszilánkok rájuk hullottak. Az eset egy állomáson történt, miközben a szerelvény várakozott.
2025. augusztus 19., 17:022025. augusztus 19., 17:02
2025. augusztus 19., 17:042025. augusztus 19., 17:04
Az incidensről a Club Feroviar számolt be az elsők között, majd számos román hírportál feldolgozta az információt. Az elsődleges forrás szerint az R 8812-es járat Mangaliából a tervezettnél húsz perccel később indult, és út közben történt a baleset. A hatóságokat – sem a rendőrséget, sem a katasztrófavédelmet – nem értesítették azonnal a sérülésekről. Viszont az egyik érintett utas megosztott egy videót, amelyben tudatta:
A Román Vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători) kedden közleményben reagált a történtekre, miszerint belső vizsgálatot indítottak, amelyet egy külön erre a célra létrehozott bizottság végez. „A vizsgálat lezárását követően meghozzuk a szükséges intézkedéseket” – ígérték a közleményben.
Egyébként ez már a második hasonló incidens rövid időn belül. Augusztus 9-én két kislány (9 és 12 éves) sérült meg, amikor rájuk esett egy ablak a balázsfalvi állomáson, a Mangalia és Kolozsvár között közlekedő vonaton.
Ugyancsak a nyár folyamán történt az a meghökkentő eset, amikor a tengerpartra tartó vonat menet közben hagyta el utasokkal teli két vagonját.

A Román Vasúttársasághoz (CFR) érkezett panasz szerint szombaton a balázsfalvi állomáson a Mangalia-Kolozsvár között közlekedő vonat kilences kocsijában egy kinyíló ablak miatt megsérült két gyermek – számolt be a vállalat.

Menet közben vesztett el két kocsit a Nagyvárad–Konstanca vonalon közlekedő InterRegio személyvonat kedden este. A kocsik a vontatókapocs meghibásodása miatt szakadhattak le, az utasok pedig két állomás között, a mezőn rekedtek.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!