
A tanfolyam résztvevői virtuálisvalóság-szemüvegeket is használhatnak
Fotó: Praetoria Egyesület
A 3D-tervezéssel és -nyomtatással, illetve a virtuális valósággal ismerkedhetnek meg a kézdivásárhelyi diákok a Praetoria Egyesület által szervezett tanfolyam során. A projekt célja, hogy elméleti és gyakorlati ismereteket nyújtson a modern technológiákról, illetve fejlessze a résztvevők kreativitását.
2023. november 09., 13:052023. november 09., 13:05
2023. november 09., 13:082023. november 09., 13:08
A november végéig zajló, tanulók számára díjmentes képzésen közel száz kézdivásárhelyi és környékbeli diák vett már részt, a falusi iskolák osztályainak pedig külön is szerveztek alkalmakat. A gyerekek számítógép segítségével saját 3D-modelleket – játékokat, dísztárgyakat – készíthetnek, amelyeket aztán ki is nyomtathatnak.
Az alkalmak péntekenként zajlanak a 44-es udvartér 1. szám alatti Erzsébet Teremben, egy kezdő és egy haladó csoportban – utóbbi tagjai a robotikába is belekóstolnak. „Arra törekszünk, hogy a résztvevők a mai világban releváns ismereteket szerezzenek, és fejlesszék kreativitásukat, technológiai képességeiket” – áll az esemény weboldalán.
A program a sepsiszentgyörgyi Amőba Alapítvány által kidolgozott tanterven alapszik. A heti tanfolyam mellett különálló előadások is látogathatók:
november 9-én 18 órától Kristó Kinga, a sepsiszentgyörgyi WIEB Toys társalapítója a 3D-ben nyomtatott játékok gyártásával foglalkozó vállalkozás történetét;
november 10-én 18 órától pedig Biró Richárd grafikus, webdesigner nyújt betekintést a számítógépes grafikák készítésének rejtelmeibe.
November 17-én 19 órától Gál Zoltán építészmérnök a 3D-modellezés építészetben való felhasználásáról tart előadást.
A számítógépen megtervezett tárgyak 3D-nyomtató segítségével válnak valósággá
Fotó: Praetoria Egyesület
A projekt az Országos Kulturális Alap (AFCN) társfinanszírozásával zajlik, partnerek Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala, a Bod Péter Tanítóképző, a Molnár Józsiás Általános Iskola, a Gábor Áron Szakképző Líceum, a Nagy Mózes Főgimnázium, az Apor Péter Szakközépiskola, a Petőfi Sándor Általános Iskola és a Turóczi Mózes Általános Iskola.
Nicușor Dan megtámadta az alkotmánybíróságon a parlamentben múlt héten elfogadott új feddhetetlenségi törvényt – közölte hétfőn az elnöki hivatal.
Mit tud a lakosság a Maros megyét is érintő méltányos átállási programról, a munkahelyek megszűnéséről, átalakulásáról? Hogyan látja a települése jövőjét? – ezekkel a témákkal is foglalkozik a napokban közzétett kérdőív.
Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.
Alvás közben korrigálja a látást, nappal pedig szemüveg és hagyományos kontaktlencse nélkül biztosít éles látást. Az éjszakai kontaktlencse egyben kényelmes, és a gyermekkori rövidlátás előrehaladását is lassíthatja.
Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása, más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki hétfőn Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Harminckét járvezetői engedélyt függesztettek fel a hétvégén a hatóságok Maros megyében, de olyan sofőrt is feltartóztattak, aki nem rendelkezett jogosítvánnyal – tájékoztat a Maros Megyei rendőr-főkapitányság.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás „rendkívül veszélyessé” vált, ezért az államnak határozottabban kell fellépnie, szükség esetén a jogszabályok szigorításával.
A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.
Magyar és román nyelven rakták ki Csíkszereda nevét a város egyik újonnan létrehozott körforgalmában, a Hargita utcában.
Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára.
szóljon hozzá!