Lejár szeptember 30-án az éves adóbefizetés második határideje, október elsejétől pedig büntetőkamatot számítanak fel Marosvásárhelyen. A tartozóknak október végétől fizetési felszólítást küldenek, novemberben pedig kényszervégrehajtás is indulhat.
A Romániai Megyei Jogú Városok Egyesülete (AMR) közleményben reagált a 2026-ra vonatkozó helyi adók és illetékek körül kialakult közvitára.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata próbálja tisztázni az adózással kapcsolatos döntését: részletezték, hogy mely adónemek maradnak a törvényi minimumon, és hol történt tényleges csökkentés a lakosság terheinek enyhítése érdekében.
Amióta Sepsiszentgyörgyön bejelentették a helyi adók csökkentését, Csíkszeredában is egyre erősebb az elvárás az önkormányzat intézkedésére. Korodi Attila polgármester közölte: ebben a kérdésben a pénzügyminisztérium válasza lesz sorsdöntő.
Aláírásgyűjtést indított a sepsiszentgyörgyi adók túlzott megemelése miatt az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ). A kisebbik romániai magyar párt tagjai felrótták az államnak, hogy miközben évek óta sorjázza követeléseit, a kifizetésekkel hátralékban van.
Egy Facebook-bejegyzésből indult, végül több száz sepsiszentgyörgyit mozgatott meg a felhívás, amelyben Fazakas Péter békés tiltakozásra hívta a városlakókat.
Bár egyelőre nincsenek sorok a pénztárak előtt, a marosvásárhelyiek az előző évekhez hasonló ütemben törlesztik a helyi adókat és illetékeket. Egy hét alatt hat és fél millió lejt fizettek be.
Az adótörvénykönyv előírásainak megfelelően január elsejétől ismét emelkedik a sör, bor, alkohol és üzemanyagok jövedéki adója Romániában, immár másodszor az elmúlt hat hónapban.
Jelentősen megemelkednek jövőre az épület-, mezőgazdasági terület- és gépjárműadók Székelyudvarhelyen is, miután megjelent a Hivatalos Közlönyben az ezek növeléséről szóló törvény. Ezt fogadták el az önkormányzati képviselők hétfői ülésükön.

Mindenszentek és halottak napja egymást kiegészítő ünnepek. Ilyenkor szoktunk megemlékezni elhunyt szeretteinkről, gyertyát gyújtva és virággal díszítve a sírokat.
Közösségi oldalakon közzétett felhívásokkal és hivatalos levélben küldött felszólításokkal kérik a Maros megyei önkormányzatok a lakókat, hogy fizessék be a helyi adókat és illetékeket. Mindeközben általános az aggodalom, hogy mi lesz jövőtől.
Közeledik a helyi adók befizetésének második határideje Székelyudvarhelyen: szeptember 30-ig kell rendezniük tartozásaikat az adófizetőknek. Aki elmulasztja a határidőt, októbertől kezdődően havi 1 százalékos késedelmi kamattal számolhat.
A helyi adók csaknem 75 százalékát fizették be Csíkszeredában az év első három hónapjában, minden korábbinál többen alkalmazták ugyanakkor a ghiseul.ro platformot – derül ki a városháza tájékoztatásából.
Eltörlik a várost megillető adókhoz és illetékekhez kapcsolódó tartozékokat – emelések, kamatok, büntetések – azoknak a kovásznai adófizetőknek, akik ezt november 25-ig kérik – osztotta meg Facebook oldalán Gyerő József, a város polgármestere.
Előző évekhez képest sokkal nagyobb mértékben fognak nőni 2024-től a helyi adók és illetékek, hiszen ennek alapja a 2022. évi infláció mértéke, ami 13,8 százalék volt.
Mint ismeretes, 10 százalékos kedvezményben részesülnek azok a marosvásárhelyi adófizető magánszemélyek, akik március 31-ig teljes egészében befizetik a jelenlegi évre vonatkozó adót és illetéket.