Hirdetés
Hirdetés

Hoppá: az átlagosnál jóval többet fogunk fizetni helyi adókra és illetékekre

Képünk illusztráció •  Fotó: Magyari Hunor

Képünk illusztráció

Fotó: Magyari Hunor

Előző évekhez képest sokkal nagyobb mértékben fognak nőni 2024-től a helyi adók és illetékek, hiszen ennek alapja a 2022. évi infláció mértéke, ami 13,8 százalék volt.

Simon Virág

2023. november 20., 15:592023. november 20., 15:59

Míg tavaly országszinten, így Székelyföldön is 3,8 százalékkal, idén januártól 5,1 százalékkal nőttek a helyi adók és illetékek. Jövőre azonban 13,8 százalékos lesz a növekedés, az infláció mértékének növekedése miatt.

Szövérffi László, a marosvásárhelyi városháza adóügyi osztályának vezetője a Székelyhonnak elmondta, csütörtökön fognak a helyi tanácsosok dönteni a jövő évi adókról és a városháza különböző igazgatóságok által alkalmazott díjakról.

A lakás-, gépkocsi- és területadó a statisztikai hivatal által közölt infláció mértékével fog növekedni, ami jóval nagyobb, mint előző években.

Az igazgató elmondta azt is, hogy más változás, a kedvezmények és kiszámítások terén nem lesz.

Sokan kifizették már az adókat

Megkérdeztük, hogy idén milyen mértékben fizették be a vásárhelyiek a városházával szembeni adókat és illetékeket. Megtudtuk, hogy előző évekhez hasonlóan jó adófizetők a városlakók.

Eddig az adófizetők mintegy 85 százaléka törlesztette az adókat, decemberben pedig várnak még egy „rohamot”, hiszen sokan az utolsó percben fizetnek, hogy ne kezdjék adóssággal az évet.

Idén kisebb fennakadások vannak a szemétdíj begyűjtése kapcsán, hiszen ez év közben, áprilisban módosult. Így azok, akik élve a tízszázalékos kedvezménnyel, márciusig kifizették az egész évre szóló adókat, ki kell fizessék a megemelt szemétdíj miatt keletkezett különbözetet is, ami 28 lej személyenként, egész évre. Ezt van, aki követte és kifizette, de vannak olyanok is, akik nem. Év végig ezt még megtehetik, illetve jövőre is, a jövő évi adókkal.

Hirdetés

Csütörtökön a városi tanácsosok szavazni fogak azokról a belépődíjakról is, amelyeket jövőben alkalmaznak majd az állatkertben, a Víkendtelep és a városi uszodában. Ezek is növekedni fognak, de nem nagy mértékben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Testkamerát kapnak az erdészek

Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.

Testkamerát kapnak az erdészek
Testkamerát kapnak az erdészek
2026. október 16., péntek

Testkamerát kapnak az erdészek

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Cseke Attila: nem ismétlik meg az orvosi szakvizsgákat és a dolgozatokat sem javítják újra

Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.

Cseke Attila: nem ismétlik meg az orvosi szakvizsgákat és a dolgozatokat sem javítják újra
2026. október 16., péntek

Erdélyi férfi az idei influenzaszezon első halálos áldozata

Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Erdélyi férfi az idei influenzaszezon első halálos áldozata
2026. október 16., péntek

PSD: valamennyi követelésünk bekerült a Niculescu-kormány programjába

A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.

PSD: valamennyi követelésünk bekerült a Niculescu-kormány programjába
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: kezdődnek a kifizetések, ekkor kaphatják kézhez a támogatást az igénylők

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: kezdődnek a kifizetések, ekkor kaphatják kézhez a támogatást az igénylők
2026. október 16., péntek

Késések és járattörlések jöhetnek, figyelmeztetést adott ki a Wizz Air

Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.

Késések és járattörlések jöhetnek, figyelmeztetést adott ki a Wizz Air
2026. október 16., péntek

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács

Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leütötte, majd halálra késelte a fiatalt – vádat emeltek a málnási gyilkosság ügyében

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.

Leütötte, majd halálra késelte a fiatalt – vádat emeltek a málnási gyilkosság ügyében
2026. október 16., péntek

Ezután nemcsak vitáznak, hanem imádkoznak is a parlamentben

Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.

Ezután nemcsak vitáznak, hanem imádkoznak is a parlamentben
2026. október 16., péntek

Hó borította be Brassópojánát október közepén – a hegyimentők fokozott óvatosságra intik a turistákat

Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.

Hó borította be Brassópojánát október közepén – a hegyimentők fokozott óvatosságra intik a turistákat
Hirdetés