
Fotó: Csató Andrea
A romániai oktatás az elmúlt 35 év legsötétebb időszakát éli a kormány első deficitcsökkentő csomagjának megszorító intézkedései miatt – állapította meg a pedagógusok világnapja alkalmából közzétett a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI).
2025. október 05., 12:292025. október 05., 12:29
Az Agerpres által szemlézett közleményében a FSLI Daniel David oktatási miniszter és Ilie Bolojan kormányfő lemondását kéri. A szövetség szerint
a tanügynek egy olyan miniszterre van szüksége, aki kiáll a kormánnyal szemben a tanárok és a diákok jogainak védelmében,
az országnak pedig egy olyan miniszterelnökre, akinek van jövőképe, és megérti, hogy még a nehezebb gazdasági helyzetben is folyamatosan be kell fektetni az oktatásba.
Az FSLI szerint a tanügyet érintő intézkedéseket annak ellenére vezette be a kormány, hogy az Eurostat legfrissebb adatai szerint az uniós tagállamok közül GDP-arányosan Románia fordítja a legkisebb összeget az oktatásra.
Románia az az uniós tagállam, ahol
a legtöbb diák jut egy tanárra az általános iskolai oktatásban,
ahol a szegénység miatt lakosságarányosan a legkevesebb gyermeket íratták be óvodába,
ahol a legmagasabb a funkcionális analfabéták aránya
– sorolták a közleményben, hozzátéve, hogy Románia az egyetlen olyan ország, ahol képesítés nélküli helyettesítő tanárok dolgoznak az iskolákban.
A FSLI szerint a tanárokat „megvetéssel” kezelik a döntéshozók, ami lemondásokhoz és korai nyugdíjazásokhoz vezet.
A közlemény idézte a szervezet elnökét, Simion Hancescut, aki a szemére vetette a politikusoknak, hogy miközben a tanügyben bevezetett „megtakarításokkal” büszkélkednek, futni hagyják a nagy értékű adócsalások elkövetőit, a román államot átverő bűnözőket és az energiaszektort kifosztó ügyeskedőket.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
szóljon hozzá!