Hirdetés

Őrizetbe vették a Kápolnásfalunál halálos balesetet okozó sofőrt

Őrizetbe vette a rendőrség azt a 39 éves, kápolnási sofőrt, aki balesetet okozott Homoródfürdő és Kápolnásfalu között vasárnap délután – közölte hétfőn reggel a rendőrég.

Hirdetés

Üdülési jegyek: megszűnik a „járni jár, csak nem jut” helyzet az egészségügyben

E hónaptól az állami költségvetésből finanszírozzák a kórházi alkalmazottak üdülési jegyeit is, így nem fordulhat elő az, hogy ahol saját költségvetésükből nem tudják kigazdálkodni a pénzeket, ott az alkalmazottak nem kapnak vakációs utalványokat.

Üdülési jegyek: megszűnik a „járni jár, csak nem jut” helyzet az egészségügyben
Hirdetés
2023. augusztus 13., vasárnap

Ünnepelt a lisznyói közösség – felavatták a megújult kultúrotthonukat

Felavatták vasárnap a háromszéki Uzon községhez tartozó Lisznyó falu megújult kultúrotthonát. Az avatás napján délelőtt 11 órára ünnepi istentiszteletre hívták a református templomba a helyieket.

Ünnepelt a lisznyói közösség – felavatták a megújult kultúrotthonukat
Hirdetés
Hirdetés
2023. augusztus 13., vasárnap

A piaci helyzet romlása ellenére jól működik a gyimesbükki tejcsarnok

Közel egy éve üzemelték be a gyimesbükki tejcsarnokot. Fenntartását ugyan a tej piaci árának csökkenése megnehezítette, de így is jól működik, egyre több gazda viszi a tehéntejet a létesítménybe.

A piaci helyzet romlása ellenére jól működik a gyimesbükki tejcsarnok
2023. augusztus 13., vasárnap

Halálos baleset Kápolnásfalu és Homoródfürdő között

Két gépkocsi ütközött vasárnap délután Kápolnásfalu és Homoródfürdő között, egy nő a helyszínen életét vesztette. Az érintett útszakaszon forgalmi dugóra kell számítani.

Halálos baleset Kápolnásfalu és Homoródfürdő között
Hirdetés
2023. augusztus 13., vasárnap

Lassan, de készülnek a rendezési tervek Csíkszeredában

Noha néhányat már elfogadtak a csíkszeredai önkormányzat által kezdeményezett 9 övezeti rendezési terv közül, a folyamat lassan halad. Előfordul, hogy tervezői érdeklődés hiánya okozza a késést, de van eset, hogy az elvégzett munka szorul kiegészítésre.

Lassan, de készülnek a rendezési tervek Csíkszeredában
Hirdetés
2023. augusztus 13., vasárnap

Amerre Gál Sándorék is menekültek

A nyergestetői csatára való emlékezéskor említettük, hogy miután meghátrálni kényszerültek a többszörös túlerővel szemben, mind Gál Sándor, mind Tuzson János megfogyatkozott egysége a Mitácson keresztül nyert egérutat az ellenség elől.

Amerre Gál Sándorék is menekültek
Amerre Gál Sándorék is menekültek
2023. augusztus 13., vasárnap

Amerre Gál Sándorék is menekültek

Hirdetés
2023. augusztus 12., szombat

Hol a legelőnyösebb a gyermeknek?

„Azt kell megérteni, hogy a gyereknek mindkét szülőre szüksége van. Együttműködéssel szolgáljuk azt, hogy a gyerekek kevesebbet sérüljenek” – vallja a pszichológus, amikor a válás után az apára ruházott gyerekfelügyeleti jog következményeiről kérdeztük.

Hol a legelőnyösebb a gyermeknek?
Hol a legelőnyösebb a gyermeknek?
2023. augusztus 12., szombat

Hol a legelőnyösebb a gyermeknek?

2023. augusztus 12., szombat

Nincs pénz a gerincútvonal korszerűsítésére

Nem állnak rendelkezésre pályázati lehetőségek a szükséges beruházás finanszírozására, így egyelőre nem lehet tudni, mikor valósulhat meg a Piricskétől a csíkrákosi fürdőig vezető gerincútvonal korszerűsítése.

Nincs pénz a gerincútvonal korszerűsítésére
Hirdetés
2023. augusztus 12., szombat

Eltávolították a Sepsiszentgyörgyre bejáró agresszív medvét

Eltávolították azt az agresszívvá vált medvét, amelyik több sepsiszentgyörgyi háztartásnál is garázdálkodott az elmúlt hetekben.

Eltávolították a Sepsiszentgyörgyre bejáró agresszív medvét
2023. augusztus 12., szombat

Kétéves kislány szenvedett bokatörést Kalibáskő közelében

Bokatöréssel szállítottak kórházba egy kétéves kislányt szombaton délután Kalibáskő közeléből, miután az autó, amelyben utazott, árokba csúszott, majd egy hídfőnek ütközött.

Kétéves kislány szenvedett bokatörést Kalibáskő közelében
Hirdetés
Hirdetés
2023. augusztus 12., szombat

Terelőutak: a szászrégeni és a segesvári jól, a vásárhelyi csigalassúsággal halad

Szülővárosához, Temesvárhoz hasonlította Marosvásárhelyt és a megyét Sorin Grindenu közlekedési miniszter arra célozva, hogy ott is, akárcsak Maros megyében és a megyeszékhelyen nehezen haladnak a terelőutak elkészítésével, nincsenek alternatív utak.

Terelőutak: a szászrégeni és a segesvári jól, a vásárhelyi csigalassúsággal halad
Hirdetés
Hirdetés
2023. augusztus 12., szombat

Oszlopnak és kerítésnek csapódva állt meg az autó, kórházba került a sofőr

Az úttestet elhagyva először egy fémoszlopnak, majd egy ház kerítésének ütközött egy jármű szombaton délelőtt Fenyéden. Vezetőjét kórházba szállították.

Oszlopnak és kerítésnek csapódva állt meg az autó, kórházba került a sofőr
2023. augusztus 12., szombat

A bizottsági ellenőrzés napján ingyenes volt a parkolás a Gyilkostón

A gyilkostói főszezonban ingyenesen lehetett parkolni csütörtökön a tó közelében ott, ahol egyébként fizetni kellene ezért, mivel az ezzel megbízott Monturist egy napra minden tevékenységét felfüggesztette.

A bizottsági ellenőrzés napján ingyenes volt a parkolás a Gyilkostón
2023. augusztus 12., szombat

Mentőhelikopterrel szállították el a kétéves kisgyermeket

Súlyos közúti baleset történt szombaton reggel a Segesvárhoz közeli Héjjasfalván, ahol egy személygépkocsi a hídpadkának ütközött. Az autóban két kisgyermek is utazott, egyikük állapota válságos.

Mentőhelikopterrel szállították el a kétéves kisgyermeket
Hirdetés
Hirdetés
2023. augusztus 12., szombat

Újabb vidéki sportcsarnok építése kezdődik

Jövő héten lát munkához a kivitelező Csíkszentmihályon, ahol az Országos Beruházási Társaság finanszírozásával sportcsarnok épül. Ez a második ilyen létesítmény, amely a csíkszentsimoni után elkészülhet Hargita megyében.

Újabb vidéki sportcsarnok építése kezdődik
2023. augusztus 11., péntek

Vagy kertészetünk lesz, vagy színházunk?

A kulturális és a közintézmények alkalmazottai hetek óta aggódnak, az átlagolvasó pedig napok óta azt látja, hogy az internet tele van a színészek siránkozásaival. Elmagyarázzuk, hogy mi készül, mitől ideges mindenki.

Vagy kertészetünk lesz, vagy színházunk?
Vagy kertészetünk lesz, vagy színházunk?
2023. augusztus 11., péntek

Vagy kertészetünk lesz, vagy színházunk?

Hirdetés
2023. augusztus 11., péntek

Pénzt lopott egy idős embertől az utcán

650 lejt tulajdonított el egy idős férfi erszényéből Marosvásárhelyen egy petelei, 40 éves férfi, akit pénteken azonosított és vett őrizetbe a rendőrség.

Pénzt lopott egy idős embertől az utcán
Pénzt lopott egy idős embertől az utcán
2023. augusztus 11., péntek

Pénzt lopott egy idős embertől az utcán

Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye
Hirdetés