Hirdetés
Hirdetés

Szerb csapat is színesíti az idei mezőnyt az oltszemi fogathajtó versenyen

Tizennyolc fogat nevezett be idén. Archív •  Fotó: Kovászna Megye Tanácsa

Tizennyolc fogat nevezett be idén. Archív

Fotó: Kovászna Megye Tanácsa

Rekordszámú fogattal rajtol augusztus első hétvégéjén a 6. országos és nemzetközi kettesfogathajtó verseny. Az augusztus 2-4. között esedékes, oltszemi pályán megrendezett eseményre tíz romániai, hét magyarországi és egy szerb fogat nevezett be.

Farkas Orsolya

2024. július 31., 07:542024. július 31., 07:54

„Egyre több romániai és határon túli fogathajtó számára vonzó az oltszemi országos és nemzetközi 2-es és 3-as csillagos verseny” – jelezte a sajtónak kiküldött közleményben Fodor István, Sepsibodok polgármestere. Ami az anyaországi versenyzőket illeti, idén egy-egy fogat érkezik Szilvásváradról, a hortobágyi ménesből, a Bükki Nemzeti Parkból, Aggtelekről, Tiszakécskéről, Nagyszalontáról, az egyetlen női versenyző pedig Kecskemétről, a Hetényegyházi Fogathajtó és Hagyományőrző Egyesülettől.

Az elöljáró kiemelte továbbá: a romániai csapatok közül három fogat Szombatfalváról, kettő-kettő a székelybethlenfalvi ménesből, a kökösi ménesből és Gyergyóból jön a hétvégi versenyre, egy fogat Tusnádfürdőről, a legtávolabbról pedig a szerb csapat érkezik.

Idézet
Évről-évre nő az oltszemi fogathajtó versenyen résztvevő csapatok száma, ami azt bizonyítja, hogy színvonalas a megmérettetés, a pálya pedig kifogástalan. Elértük, hogy Háromszék a nemzetközi fogathajtásban meghatározó szerepet foglaljon el

– hangsúlyozta Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök. A versenyt a bodoki önkormányzat, Kovászna Megye Tanácsa, a Romániai Lovas Szövetség és az AgroSic Közösségek Közti Társulás szervezi.

Már pénteken érdemes kilátogatni

A háromnapos rendezvény augusztus 2-án, pénteken kezdődik, 11-13 óra között díjhajtást és bemutatót láthatnak az érdeklődők. Szombaton 10 órakor a Zágoni Ifjúsági Fúvószenekar előadása után, 10:30-kor pályaismertető lesz, 11-15 óra között maratonhajtás, 11-17 óra között a Kézdiszentléleki Nők Egyesülete jóvoltából a gyerekek népi fajátékokat próbálhatnak ki, 15 órakor a Sárréti Csikósok bemutatóját tekinthetik meg a rendezvényre látogatók. 15- 17 óra között textilfestés lesz népi motívumokkal és társasjáték készítés a Fundamentum Egyesülettel, 18 órakor fellép a Zöld Fenyő Néptáncegyüttes, 20 órakor Kaly Roland és Kapriccio, 21 órakor pedig Takáts Tamás Blues Band koncertezik.

Az oltszemi fogathajtó-pálya színvonalas események lebonyolítására alkalmas •  Fotó: Kovászna Megye Tanácsa Galéria

Az oltszemi fogathajtó-pálya színvonalas események lebonyolítására alkalmas

Fotó: Kovászna Megye Tanácsa

Vasárnap 11-14 óra között akadályhajtás, 12 órakor pónilovaglás a Barabás Lovardával, 15 órakor díjátadás, 15-17 óra között kézműves foglalkozás: tojáspatkolás, 3D nyomtatás és forma festés gyerekeknek, mézeskalács-díszítés, 16 órakor Mikóújfalusi Nagykürt 1995 Fúvósegyesület előadása, 17-19 óra között bútorfestés és társasjáték készítés, 17 órakor Sárréti Csikósok bemutatója, 18-19 óra között lovaskocsizás. 18 órakor a Titán zenekar, 20 órakor pedig a Trend Music koncertezik.

Hirdetés

A rendezvény alatt állandó programként Kalandsziget várja a kicsiket a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat szervezésében, a felnőtteket pedig kézműves vásár és bemutatók, az Incitato Art Camp kiállítása, valamint hajtókocsi és hintókiállítás, illetve lacikonyha várja az érdeklődőket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Elindult a jelentkezés a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválra

A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.

Elindult a jelentkezés a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválra
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Az USA védelmi politikáért felelős államtitkárával tárgyalt Románia elnöke

Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.

Az USA védelmi politikáért felelős államtitkárával tárgyalt Románia elnöke
2026. november 04., szerda

Királyi vendég a gyerekek és idősek között – Marosvásárhelyre látogatott Zsófia hercegnő

Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.

Királyi vendég a gyerekek és idősek között – Marosvásárhelyre látogatott Zsófia hercegnő
2026. november 04., szerda

Úgy tűnik, hogy Románia idén 3 milliárd eurót kaphat meg a PNRR-programhoz igényelt 6,4 milliárdból

Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.

Úgy tűnik, hogy Románia idén 3 milliárd eurót kaphat meg a PNRR-programhoz igényelt 6,4 milliárdból
Hirdetés
2026. november 04., szerda

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri az AfD elnökétől Sorin Grindeanu

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri az AfD elnökétől Sorin Grindeanu
2026. november 04., szerda

Ha bajjal, nehézségekkel szembesülünk, akkor a legtöbben a családunkhoz fordulunk

A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.

Ha bajjal, nehézségekkel szembesülünk, akkor a legtöbben a családunkhoz fordulunk
2026. november 04., szerda

Párton belüli kihívója akadt Ilie Bolojannak

Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.

Párton belüli kihívója akadt Ilie Bolojannak
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Ha minden jól megy, pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát

Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.

Ha minden jól megy, pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát
2026. november 04., szerda

Nyilvánossá váltak az ügynökakták Magyarországon

Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.

Nyilvánossá váltak az ügynökakták Magyarországon
2026. november 04., szerda

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni

Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni
Hirdetés