Elkezdődik szombaton a Gyergyújfalvi falunapok négy napon át tartó eseménysora. A hétvégén sportrendezvények szerepelnek a programban, hétfőn kulturális és szórakoztató műsorra számíthatnak a résztvevők. Kedden a Bikini koncertje jelenti a csúcspontot.
A Marosvásárhelyi Napok 27. kiadása keretében minden este népszerű magyar és román énekesek és együttesek lépnek közönség elé.
Nagy fába vágta a fejszéjét a lisznyói Jakó Dénes, amikor a falu régi hídmérlegének megmentésére szánta el magát – ezzel pedig elindított egy lavinát, mely őt is elsodorta.
Bizonyos sofőrökkel szemben a közlekedési rendőrök kötelesek alkohol- és drogtesztet alkalmazni - írja elő egy pénteken elfogadott sürgősségi rendelet.
Elbúcsúztatták a ballagó nyolcadikosokat a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programjából pénteken délután Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeum Bartók-termében.
Rendelőket és orvoslakásokat tartalmazó egészségügyi központot építenének Marosvásárhelyen a Székely Vértanúk emlékműve közelében. A helyi EMSZ-esek attól tartanak, hogy így nem engedélyeznének ott tömegrendezvényeket, pl. a március 15-i ünnepséget sem.
Ahogy a forróság enyhül, úgy népesül be a céhes város főtere is, ahol hivatalosan is kezdetét vette a Sokadalom hétvégéje.
Évadzáró sajtótájékoztatót tartott a Tomcsa Sándor Színháznál Nagy Pál és Barabás Árpád. Az elmúlt évad kiértékelése, illetve a következő évad darabjainak rövid bemutatása után szó esett a székelyhudvarhelyi művelődési ház tervezett felújításáról is.
Kézdivásárhely önkormányzata húsz év szünet után, 2018-ban döntött a Pro Urbe díjak újbóli odaítélésről. Azóta a város tizenkét jeles személyisége részesült az elismerésben, péntek délután dr. Borcsa János író, irodalomkritikus vehette át a kitüntetést.
Évek óta gond a málló vakolat egy csíkszeredai tömbháznál. A lakószövetség dolgozik azon, hogy orvosolja ideiglenesen a problémát, hosszútávon pedig a hőszigetelési munkálat fogja megoldani a helyzetet. Erre a munkára várnak már hosszú ideje.
Meghalt egy háromgyerekes családanya, aki hiába kért távolságtartási végzést bántalmazó férje ellen, mert az megölte – osztotta meg a megrázó hírt Csép Andrea, parlamenti képviselő a Facebook-oldalán.

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Hallucinogén hatású 3-CMC-kristálydroggal kereskedtek Székelyudvarhelyen és környékén, amikor lecsapott rájuk a Hargita megyei rendőrség. Két gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyeztek, egy harmadik ember pedig hatvannapos házi őrizetbe került.
A nyugdíjasoknak a Román Posta fogja kézbesíteni az újraszámolt nyugdíjukról szóló határozatot – közölte pénteken a Facebook-oldalán a munkaügyi minisztérium.
Létszámcsökkentésről és átszervezésről kellett dönteni, e hónap vége volt a kormány által előírt határidő. Júniusi ülését tartotta pénteken Hargita Megye Tanácsa.
Több mint 49 ezer eurónyi összeget foglalt le a Hargita megyei rendőrség a csütörtöki házkutatások során. Uzsora és zsarolás gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak több csíkszentgyörgyi, csíkszentmihályi és szépvízi személy ellen.
Rendezettebb arculata lesz a csíkszeredai Fodor Sándor parknak – elfogadták a terület felújításának megvalósíthatósági tanulmányát az önkormányzati képviselők júniusi ülésén, pénteken. Elkértük a látványterveket is, amit megmutatunk olvasóinknak.
Otthonában késelte meg párját egy maroshévízi nő csütörtökön este, az áldozat a kórházban életét vesztette – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Már csak pár nap és startol Erdély legnagyobb magyar fesztiválja, a VIBE. A helyszínen már zajlanak az előkészületek, épül a fesztivál, hogy a július 4-i kezdésre minden a helyére kerüljön.