Veszélyes szúnyogok, különleges ételek, barátságos helyiek és maszájok Kelet-Afrikában

Hamar kiderült, hogy a sárgaláz ellen ugyan van védőoltás, amelyet orvosi konzultáció után be lehet adatni – a nagyobb romániai városokban –, de a malária ellen nem létezik vakcina. A betegséget megelőző gyógyszert viszont be lehet szerezni, de az sem nyújt biztos védelmet, ráadásul komoly mellékhatásai lehetnek. Utóbbi okán is kötelező konzultálni egy szakorvossal a tabletták beszedését megelőzően.

Mindkét említett kórt szúnyogok terjesztik, így

Mi egyébként szerencsések voltunk, hiszen a száraz évszakban érkeztünk a szigetre, így nem sok szúnyogot láttunk, azokat sem a szobánkban. Nagyobb gondok az esős évszakban vagy közvetlenül azt követően vannak.

Több mint egynapos út

Mivel a választott időpontban csak Bukarestből indult járat Zanzibárra (az is átszállással), már az nehézséget okozott, hogy eljussunk a fővárosi reptérre. Székelyudvarhelyről egyszerűen nem találtunk olyan buszjáratot, amely elfogadható áron vitt volna el minket a reptérre, így Csíkszeredából indultunk. Bukarestben három órát várakoztunk, amire felszállhattunk a repülőre, majd további

Noha a repülőn felszolgáltak némi ételt, mi nagyon éhesek voltunk, ezért vásárolni indultunk. Romániai szemmel nézve nagyon borsos árak voltak, hiszen egy kisebb croissant és két félliteres víz több mint húsz amerikai dollárba került. A visszajárót pedig a helyi pénznemben, dirhamban adták, amit csak ott tudtunk elkölteni.

Dubajból további öt és fél óra repülés következett, amire a magasból megpillanthattuk úti célunkat.

Vízum nem kell, készpénz igen

A Tanzániához tartozó Zanzibár repterén kedvesen fogadtak. Vízumot nem kértek a romániai állampolgároktól, csak egy formanyomtatványt kellett kitölteni, amelyben egyebek mellett megadtuk az ott-tartózkodásunk idejét, a szállásunk helyét és néhány adatot az útlevelünkből.

Mivel utazási irodával utaztunk, a repülőtér előtt a nevünkkel ellátott táblával vártak minket, majd autóba ültettek, hogy a szállásunkra vigyenek. Már az út során éreztük a kulturális sokkot, hiszen a sziget fővárosán, Zanzibáron áthaladva kaotikus forgalom fogadott. Baloldali a közlekedés, ugyanakkor

Arrafelé sétálva néhol kisebb-nagyobb majmok lestek ránk a fákról és az épületek tetejéről. Mint kiderült, többnyire a veszélyeztetett fajnak számító vöröskolobuszokról volt szó, amelyek csak Zanzibáron élnek. Őket egyébként gyakran láttuk a nyitott étteremben is, ám nem okoztak különösebb galibát, hiszen kizárólag falevelekkel táplálkoznak. Nem próbáltak ételt lopni és az embereket sem közelítették meg túlságosan. Természetesen

Már a szálláshely elfoglalásakor közlik az ott dolgozók, hogy az óceán partja közterület, így ott a helyiek is jelen vannak. Nem tanácsolják, hogy tőlük vásároljunk kirándulást, hiszen azért nem vállalhatnak felelősséget. Természetesen kirándulást ők, illetve az utazási irodánk is bőven ajánlott a helyiekéhez hasonló áron.

A szálláshely munkatársainak kedvessége abból is látszott, hogy meglepetés várt a szobánkban, miután megtudták, hogy nászutasok vagyunk. Friss virágokból kirakott szívek fogadtak az ágyon és a padlón, ugyanakkor levelekből, fűszálakból összerakott jókívánságok. Másnap a reggelinél még egy tortát is kaptunk, amelyet szuahéli nyelven énekelve hoztak ki az asztalunkhoz.

Természetesen az ilyen szívességeket néhány dolláros borravalóval illik jutalmazni – ezt azonban konkrétan senki nem fogja kérni tőlünk.

Italok, ételek

Nagyon változatos ételeket próbálhatunk ki Zanzibáron, a sziget ugyanis egyedi gasztrokultúrával rendelkezik: tengeri herkentyűkből, halakból, csirkéből, bárányból és szarvasmarhából is készítenek fogásokat. Szállodánkban mindig több lehetőség közül választhattunk.

Köretként rizsből, pityókából és számos zöldségből választhatunk. A desszertet rendszerint helyi sütemények, továbbá gyümölcsök (banán, ananász, papaja, mangó, passiógyümölcs) jelentik.

Bár a hotelekben vannak európai és amerikai italok is – sör, rum, whisky, bor, konyak, gin –, ezek nem mindenhol kaphatók, hiszen Zanzibárt többnyire mohamedán vallásúak lakják, akik számára tiltott az alkoholfogyasztás. Nekünk

Kissé meg is lepődtünk, amikor egy alkalommal ketten közeledtek felénk, ám hamar szóba elegyedtünk velük, hiszen nagyon barátságosak voltak. Elmondták, hogy a Kilimandzsáró hegy környékéről származnak (Kenya és Tanzánia), és egy maszáj törzs tagjai. Megtudtuk, hogy hozzájuk hasonlóan a nomád maszáj nép férfitagjai közül néhányan otthonuktól távol igyekeznek munkát találni. Rátermettségüknek köszönhetően szívesen alkalmazzák őket őrökként a zanzibári szálláshelyeken – ahogy ez esetünkben is volt. Emellett kézműves tárgyak árusításával és törzsi, úgynevezett ugráló táncuk bemutatásával keresnek pénzt. Ez utóbbit mi is láthattuk. Mint kiderült, a tánc lényege, hogy a részvevők transzszerű állapotba kerüljenek.

Mélyebb beszélgetésbe elegyedve megtudtuk, hogy többségük még gyógyszereket sem látott, nemhogy orvos nem vizsgálta meg őket. Rendszerint hagyományos gyógymódokat alkalmaznak, az egészségügyi szakemberektől kissé tartanak is. Egyikük kifejezetten érdeklődővé vált, amikor kiderült, hogy a feleségem kórházi asszisztens. Véget nem érő kérdések következtek arról, hogy miként működnek a gyógyszerek, mely betegség vagy seb milyen ellátást igényel.

A maszájok sorsa már csak azért sem könnyű, mert elmondásuk szerint iskolába sem járhatnak országukban, ha követik törzsi szokásaikat. Egyikük például azért nem tanulhatott, mert arcára két karika jellegű jelet égettek. Ez hitük szerint szerencséssé teszi őt, ám iskolába nem járhat.