
Nagy Endre, az elektromos gitár új tulajdonosa, a Zanzibár együttes gitárosával, Sidivel
Fotó: Nagy Dániel Endre/Facebook
Szovátán adta át a Zanzibár együttes a 25 éves születésnapja alkalmával meghirdetett verseny fődíját: egy szinte vadiúj gitárt. Nem véletlen volt a helyszín, hiszen Maros megyei DreamFlow együttes gitárosa vehette át a főnyereményt.
2024. október 13., 17:572024. október 13., 17:57
A népszerű Zanzibár együttes idén töltötte a 25. évét és ennek örömére pár hónapja egy versenyt hirdettek, amelynek fődíja egy elektromos gitár volt. De nem is akármilyen, hanem amelyet az együttes gitárosa, Sidlovics Ferenc (Sidi), a Zanzibar25 koncertturnén használt.
Azok, akik részt akartak venni a versenyen, nem kellett mást tegyenek, mint készítsenek egy videót a kedvenc Zanzibár dalukkal és azt tegyék nyilvánossá, hogy minél többen láthassák a közösségi oldalakon.
Fotó: Nagy Dániel Endre/Facebook
A nyertest a napokban hirdették ki, a nyereményt pedig október 12-én, szombaton adták át Szovátán, a Tökfesztiválon tartott koncertjük után. Mint kiderült,
A DreamFlow egy 2020 májusában alapított, kétszeres Siculus-díjas erdélyi magyar pop-rock együttes Szászrégenből, amely egyre ismertebb.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!