Megszületett a királyunk, legyen ez a mi örömünk forrása is, mint ahogy a pásztoroknak is az volt. Legyen az ő uralma a mi reménységünk, váltságunknak az egyedüli kapaszkodója a mindennapok során – üzeni Kató Béla, református püspök.
Isten azt akarja, hogy reményünk legyen, hogy életünk legyen, hiszen egy Isten nélküli világ remény és élet nélküli világ – fogalmaz Kovács Gergely, a gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye érseke, karácsonyi pásztorlevelében.
A Richter-skála szerinti 4,2-es erősségű földrengés volt vasárnap 8 óra 6 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A hófúvások miatt lezárták Gorj megyében a 67C jelzésű országút Novaci és Rânca közötti szakaszát – közölte vasárnap reggel a rendőrség közlekedési tájékoztató központja (Infotrafic). Jelenleg is havazik, és téliesek az útviszonyok több megyében is.
Ádám és Éva napját, azaz karácsony vigíliáját Székelyföld-szerte, a református vidékeken is karácsony szombatjának nevezik, még akkor is, ha – mint például idén – vasárnapra esik. Ezen az estén hozza az aranyos csitkó, újabban az angyal a karácsonyfát.
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium hétfőn leomlott diákotthonának újjáépítésére fordítják a kormánytól kapott támogatást a Hargita megyei önkormányzatok. A felajánlásról a megyében a legtöbb polgármestert adó RMDSZ területi szervezetei határoztak.
Lelkileg felemelő volt hallgatni a székelyudvarhelyi Alla Breve Vegyeskart, amely a budapesti Szent István-bazilikában a világhírű, magyarországi Liszt Ferenc Kamarazenekarral közösen lépett fel az adventi időszakban.
Teljesen kiégett egy személygépkocsi a Dicsőszentmártonhoz tartozó Bábahalmán szombaton délután. A tűzesetben nem sérült meg senki.
Ott voltunk a hepe-hupás, helyenként omladozó híd lezárásánál, a bontási munkálatoknál, aztán az építésnél, a terhelésnél, szinte minden egyes fázisnál, míg végül átadták a forgalomnak Csíkszeredában az újjáépített vasúti felüljárót.
Húszmillió forintos sürgősségi támogatást nyújt a Nemzetpolitikai Államtitkárság a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumnak a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségén keresztül.
Játszótér, színpad, nézőtér, padok és sétányok fogadják a helybélieket és a településre érkező vendégeket Szovátán, a nemrég létrehozott közösségi téren. Egy petanque-pályát is kialakítottak az európai uniós finanszírozásból végzett munkálatok során.
Megkínzott, beteg, árva négylábúak várnak jobb sorsra a Csíkszereda, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely menhelyein.
Sepsiszentgyörgyön több százévesnél is régebbi épület van, de ezeket már megerősítették, felújították, illetve most is folyamatban vannak hasonló munkálatok, sőt a közeljövőben is terveznek ilyeneket.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat délelőtt másodfokú hóviharriasztást adott ki a Déli-Kárpátok, illetve a Keleti-Kárpátok magasan fekvő térségeire, valamint egy elsőfokú, heves szélre vonatkozó riasztást Erdély déli részére.
A Kovászna Megyei Erdészeti Igazgatóság – az előző két év gyakorlatához hasonlóan – idén sem kínál eladásra karácsonyfának való fenyőt. Indoklásuk szerint ezáltal is szeretnének hozzájárulni a háromszéki erdők gyarapodásához, illetve épségük megőrzéséhez.
Kigyúlt egy parajdi gerendaház tetőzete szombaton reggel, a lángok az oldalfalak egy részére is átterjedtek, mire a tűzoltóknak sikerült megfékezni a tűz továbbterjedését, majd teljesen eloltani a lángokat.
Megfellebbezték pénteken késő este a marosvásárhelyi bíróság abbéli határozatát, hogy hatósági ellenőrzés alá helyezi a székelyudvarhelyi kollégiumi épületrész összeomlásában érintett cégvezetőt. A fellebbezést a karácsonyi ünnepek után tárgyalják.
A megszokottnál kissé lassabban halad az idei egységes mezőgazdasági támogatások elszámolásainak a folyósítása a gazdáknak, ám ennek nincs köze ahhoz, hogy az APIA-kirendeltségeknél országszerte tiltakozások voltak az elmúlt napokban.
Csak az elmúlt héten több mint 1300 üveg bort rendeltek a platform kliensei, különböző borfajtákból. Az ügyfelek átlagosan egy rendelésben négy üveg bort rendeltek, amire átlagosan 206 lejt költöttek. A romániai borok vezetik az eladási listákat.