A Kuriózum Zenei Fesztivált hétvégén, augusztus 9-11. között tartják Zabolán, amelyen – a szervezők szerint – a zene, a vizuális művészetek és a gasztronómia egy varázslatos élményben egyesül, ünnepelve a sokszínűséget és a multikulturalizmust.
Kevesebb mint nyolc hónappal a betétdíjas rendszer (SGR) elindítása után elérte az egymilliárdos lélektani határt a visszaváltott italcsomagolások száma - közölte hétfőn a környezetvédelmi minisztérium.
Hétfő reggeltől „dobták piacra” és már több száz fesztiválbérlet el is fogyott elővételben a 2025-ös Egyfesztre. Jól mutatja ez: minőségi élményt kaptak a csütörtöktől vasárnap éjjelig Gyergyószentmiklóson fesztiválozók.
Megtalálták és azonosították azt a sofőrt, aki egy szabályosan közlekedő autónak hajtott csütörtökön este Szentkatolna és Gelence között, aminek következtében a vétlen sofőr járműve felborult.
Erdővidék központjában hétfő délután rajtol a kulturális hét a Barót 800 rendezvénysorozat keretében. Már az elmúlt héten sportesemények zajlottak, illetve szobrot és orvosi rendelőt avattak vasárnap, most pedig a klasszikus városnapok esedékesek.
A hét első napjaiban országszerte enyhén csökken a hőmérséklet, aztán ismét felmelegszik az idő, a nappali csúcshőmérséklet helyenként eléri a 38 Celsius-fokot – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzéséből.
Több ittas sofőr is fenn akadt a rendőrök rostáján a hétvége folyamán Gyergyó-, Csík-, és Udvarhelyszéken — tájékoztat hétfői összesítésében a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
A Homoródszentmárton községez tartozó majdnem mind a tizenkét településen lesznek út- vagy utcafelújítások, de a mostani projektből kimaradó falvak lakóinak sem kell keseregniük. Jelenleg a Lókodba és a Kénosba vezető községi utakon zajlanak munkálatok.
Záporok, zivatarok várhatók kedd reggelig Máramarosban, Erdély keleti régióiban, Moldva északi részén és a Keleti-Kárpátokban – közölte hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Több mint ötszázan gyűltek össze szombaton a bözödújfalusi víztározó partján tartott templomszentelő ünnepségen. A vízből kimagasló Összetartozás templomának kőfalán hat felekezet „nyelvén” olvasható az egyházi köszöntés.
Eredetileg idén őszre remélték, de jövőre csúszik a Bodoki-havasra megálmodott, többfunkciós kilátó megépítése. Jakab István Barna, a Kovászna megyei önkormányzat alelnöke szerint augusztusban benyújtják a pályázatot a finanszírozásra.

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Egy utcát teljesen lezárnak a forgalom elől, egy másikban pedig szünetelni fog a vízszolgáltatás hétfőn néhány órán át Székelyudvarhelyen.
A vízveszteség csökkentését célzó digitális megfigyelő és előrejelző rendszer bevezetése miatt Sepsiszentgyörgy felső zónájában szünetelni fog az ellátás augusztus 8-án, 9 és 17 óra között – adja hírül a háromszéki regionális vízszolgáltató.
Nem minden esetben használják szabályosan a kétsávos körforgalmat a csíkszeredai Ligat-híd keleti lábánál, éppen ezért akár balesetveszélyes is lehet. A kérdés, hogy indokolt-e a két közlekedési sáv egy ekkora méretű körforgalomban.
Roncsolásmentes régészeti módszerekkel, azaz nem ásatások révén, hanem légi régészeti kutatások, valamint terepbejárás és fémdetektoros kutatások által tárták fel Fehéregyházán a segesvári csataként elhíresült esemény pontos részleteit a régészek.
Augusztus 5. és 7. között tudományos fesztivált szerveznek Csíkszeredában. Az Üveggyöngyvarázs egy háromnapos föld körüli barangolásra hívja a kicsiket és nagyokat. Nagy Péterrel, az esemény egyik szervezőjével beszélgettünk a fesztiválról.
Rendszeresen összetöri egy gyümölcsös kerítését egy medve Csíkszentléleken, a gazda szerint a vadállat miatt kénytelenek állandó rettegésben élni. Már elegük van abból, hogy eredménytelenek a hatóságoknak továbbított panaszaik.
Tágas szociális központ, egyedi mérlegmúzeum és könyvtár is helyet kapott abban az épületben, melyet augusztus 4-én, a teljes felújítás befejeztével avattak fel az Uzon községhez tartozó Lisznyón. Egy éven belül ez volt a harmadik szalagvágás a faluban.