Hirdetés
Hirdetés

Óvodásként még jól tanultunk, de aztán jön a suli...

Lantos Mihály szerint a lényeg az, hogy kapcsoljunk valami élményt a leadott tananyag mellé •  Fotó: Dénes Botond

Lantos Mihály szerint a lényeg az, hogy kapcsoljunk valami élményt a leadott tananyag mellé

Fotó: Dénes Botond

Mindannyian a tanulás ösztönével születtünk, egészen iskolás korig ennek köszönhetően fejlődünk. Aztán az iskolában változni kezdenek a dolgok – mondta minapi előadásában Lantos Mihály tanulásmódszertan-szakértő, egyetemi oktató és szakíró.

Szabó Barbara

2024. november 17., 16:162024. november 17., 16:16

Hatékony tanulási módszerek címmel tartott előadást a kézdivásárhelyi Kanta Szakképző Központban Lantos Mihály tanulásmódszertan-szakértő, egyetemi oktató és szakíró.

„Szoktuk mondani, hogy a tanulás a gyermek dolga. De igazából három szereplő van benne: a diák, a pedagógus és a szülő. Segítenünk kell neki ebben” – kezdte előadását Lantos.

Mint mondta, minden gyermekekkel való találkozáson megkérdezi őket, hogy mi a problémájuk a tanulással. A következő kettő mindig szerepel a listán:

  • a rengeteg tananyag,

  • és hogy a tanulás élménytelen.

A szakértő szerint mindkét nehézség ugyanabból a forrásból ered, a rossz tanulási szokásokból.

A nem megfelelő szokások eredete

Mindannyian a tanulás ösztönével születtünk. Egészen iskolás korig ennek köszönhetően fejlődünk. Amikor az óvodás gyermeknek mesét mondunk, nem hallgatja azt, hanem benne van a mesében. Ebben van a kulcs: nem a történet információit kezdi elraktározni, hanem a képzelete segítségével rögzíti, majd azokat a képeket hívja elő, azokról idézi fel magát a mesét – emelte ki a professzor.

„Mikor később bekerül az iskolába, és elkezdi tanulni a betűket, írást, olvasást, számolást,

Idézet
azt szokja meg, hogy a tanulás egyenlő az ismétléssel és gyakorlással. Ez eredményezi hosszútávon a magolást”

– magyarázta.

Tehát abból erednek a gondok, hogy a gyermekek az igazi tanulás helyett magolni kezdenek, amely egyrészt rengeteg időt vesz fel, közben nem is értik meg a tananyagot, továbbá nagyon hamar el is felejtik.

Akkor hogyan tanuljunk?

Az előadó röviden vázolta, mi a különbség a bal és a jobb agyféltekénk közt. A bal a racionális oldalunk, a fizikai világ megértéséért felelős, a beérkező információkat az dolgozza fel. A jobb a belső világot érti meg, hozzá kapcsolódik a kreativitás, humor, művészet, fantázia, ez az élmények területe.

„Sokat segít, ha a tananyagot vizuálisan, humorosan képzeljük el” •  Fotó: Dénes Botond Galéria

„Sokat segít, ha a tananyagot vizuálisan, humorosan képzeljük el”

Fotó: Dénes Botond

A magolós tanulást a bal agyfélteke irányítja. Fontos tudatosítani a gyermekben, hogy az első osztályban elsajátított ismétlés-gyakorlás módszere nem számít tanulásnak, az csupán a képességek készség szintjére történő emelése. A hatékony tanuláshoz a jobb agyféltekénket kell bevonnunk.

Idézet
„Együtt kell használnunk a két agyféltekénket. A ballal megértjük az információkat, a jobbal pedig élményt kapcsolunk hozzájuk

humorral, színekkel, formákkal, képekkel, érzelmekkel. Egyébként az iskolán kívül minden helyzetben így cselekszünk, tehát nem veszik el ez a képességünk” – magyarázta Lantos.

A szakértő szerint nem lehet megtanítani a fiatalokat tanulni, hiszen mindenkinek más-más módszer válik be. A lényeg az, hogy kapcsoljunk valami élményt a leadott tananyag mellé. Annál is inkább, hiszen az élmények társadalmában a száraz információ természetes, hogy monoton és unalmas.

Hirdetés

A tréner szerint sokat segít, ha a tananyagot vizuálisan, humorosan képzeljük el, ez bármilyen leckével menni fog. Fontos továbbá, hogy meghatározott célunk legyen, hiszen az agyunk arra fog koncentrálni, hamarabb megtanulja. A megvalósításához szükséges lépések váljanak a szokásainkká, lámpaláz esetén tudjunk lazítani, gondolataink legyenek pozitívak, előremutatók, és éljünk egészséges életmódot, pihenjünk, szellőztessünk, igyunk sok vizet.

„Vegyük elő a színes ceruzáinkat, és használjuk őket jegyzetelésnél, az írás mellett rajzoljunk. Az agyunk könnyebben összeköti az információkat a színekkel, formákkal” – emelte ki Lantos.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Fák dőltek az útra a Gyilkostónál és Piricskénél

Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.

Fák dőltek az útra a Gyilkostónál és Piricskénél
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Pénzügyi segítséget kaphatnak a sertéstenyésztők a sertéspestis megelőzésére

Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.

Pénzügyi segítséget kaphatnak a sertéstenyésztők a sertéspestis megelőzésére
2026. november 02., hétfő

Kigyúlt egy ház és a szomszédos épület tetejére is átterjedtek a lángok

Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kigyúlt egy ház és a szomszédos épület tetejére is átterjedtek a lángok
2026. november 02., hétfő

Majdnem tízezren jelentkeztek, csaknem kétszeres a túljelentkezés a novemberi rezidensvizsgára

Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.

Majdnem tízezren jelentkeztek, csaknem kétszeres a túljelentkezés a novemberi rezidensvizsgára
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódon is

Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.

Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódon is
Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódon is
2026. november 02., hétfő

Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódon is

2026. november 02., hétfő

Pénzt fog veszíteni Románia a PNRR-programban a volt miniszter hibája miatt – állítja az új miniszter

Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.

Pénzt fog veszíteni Románia a PNRR-programban a volt miniszter hibája miatt – állítja az új miniszter
2026. november 02., hétfő

Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét Magyarországon

Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.

Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét Magyarországon
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Változó médiavilág, állandó értékek: merre tart a romániai magyar újságírás?

A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.

Változó médiavilág, állandó értékek: merre tart a romániai magyar újságírás?
2026. november 02., hétfő

Újraindult a tej-kifli program Maros megyében

November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Újraindult a tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Leváltották Ókovács Szilvesztert az Operaház éléről

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.

Leváltották Ókovács Szilvesztert az Operaház éléről
Hirdetés