Megérkeztek a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet tanszeradományai Marosvásárhelyre a Lazarenum Alapítványhoz, amely közel 470 rászoruló gyerekhez juttatja el az iskolakezdéshez szükséges csomagokat.
Magyar Termék Nagydíjat kapott szerdán Budapesten a Vásárhelyi Forgatag, amivel az egyik legrangosabb minősítési rendszer próbáit állta ki a marosvásárhelyi magyarság rendezvénye.
Rövidebbé és áttekinthetőbbé válhat az ügyintézés, követhetőbbé az alkalmazottak munkája azzal a számítógépes programmal, amit a megyei tanács bocsátott Gyergyószentmiklós önkormányzatának rendelkezésére.
Darabjaira szedték és elszállították a gyergyószentmiklósi központi parkban található faragott díszkaput. A Tarisznyás Márton Múzeum alkalmazottai szállították el, az intézményigazgató Csergő Tibor pedig a lebontás okáról tájékoztatott.
Az elmúlt napokban kétszer is asztalhoz ült a gyergyószentmiklósi képviselő-testület, fontos döntéseket hozott, többek között a kórház osztályai, a városi sportélet, illetve a közterületek karbantartása tekintetében.
Megkapta az írásos engedélyt is az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány a szerdai marosvásárhelyi tüntetéshez, és bár négy-ötezres tömegre kaptak jóváhagyást, az utat nem fogják lezárni az autósforgalom elől.
Romániában senki nem járul hozzá a gyermekgondozási díj alapjához, az állam 1800 euróban szabta meg ennek felső határát, holott akár teljesen meg is szüntethette volna ezt a támogatást – jelentette ki kedden Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter.
A környezetvédelmi tárca vezetője 140 medve és 97 farkas kilövéséről vagy áthelyezéséről adott ki miniszteri rendeletet, amelyet élesen bíráltak az állatvédők.
Készen áll az új évadkezdésre a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, amely az új bemutatók mellett a tavalyi produkcióit is műsoron tartja, illetve felújítja azokat, és várja gyermek-, illetve felnőttközönségét.
A 2015-ös kiugróan magas, 16 százalékos árbevétel-növekedés után erős visszaesés tapasztalható a legnagyobb székelyföldi cégeknél: ötven vállalatnak összesen egy százalékkal csökkent a bevétele tavaly.
Továbbra sem akadálymentes a csíkszeredai Zsögödi Nagy Imre utca felújítása. Az építőknek nemcsak a terepviszonyokkal gyűlt meg a bajuk, hanem a tervek módosítását is várják az esővíz-elvezető hálózat, illetve a buszmegállók számára.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
Akadozik az intézmények és a civil szféra közötti párbeszéd, legtöbb esetben kész tények elé állítja terveivel a városháza a civileket – mutatott rá Gál Sándor, a számos civil programot kezdeményező Marosszéki Közösségért Alapítvány igazgatója.
Lényegesen kevesebb lakbért kell fizetniük ettől a hónaptól a székelyudvarhelyi ifjúsági lakások bérlőinek. Már idén tavasszal érvénybe lépett az ANL-lakások bérleti díját módosító törvény, azonban a csökkentést csak szeptembertől ültették gyakorlatba.
Önkéntes alapon működő polgárőrséget hozott létre a csíkszenttamási önkormányzat, amelynek elsődleges célja – jelenleg – a terménylopás visszaszorítása. A polgárőrség három hete kezdte el működését, huszonegy tagja pedig három-négy fős csapatokban naponta járőröz a településen.
Tévhitek élnek a lakosságban, hogy kinek kötelessége, mikor van joga és mivel etetheti a vadakat. A félinformációk mellett a törvénykezés hiányosságaival is számolni kell, például azzal, hogy nem rögzített, lakóterülettől, közutaktól milyen távolságra szabad etetni.
Noha néhány éve még garat- és székletvizsgálatot kértek beiratkozáskor a csíkszeredai óvodákban és napközikben, manapság a legtöbb helyen már csak a kötelező háziorvosi igazolás szükséges. A szűrésekre az esetleges közösségi fertőzések elkerülése miatt lehet szükség.
Helyiek bukkantak rá annak a medvebocsnak a tetemére, amelyet az udvarhelyszéki Székelypálfalva határában ütöttek el. A tetemet, amelyet szakcég fog megsemmisíteni, a farkaslaki polgármesteri hivatal munkatársai szállították el a helyszínről. A vadászok óvatosságra intik a sofőröket.
Út- és járdajavítás miatt kedd reggel lezárják a Függetlenség sugárút Győzelem és Gábor Áron utcák közötti szakaszát – jelezte közleményben Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.