
Képünk illusztráció
Fotó: Pál Árpád
A pályázástól való visszalépésre buzdít a székelyudvarhelyi Civilek az Örökségért Mozgalom, amelynek tagjai azt szeretnék, ha az önkormányzat a városi kórház megsegítésére fordítaná a különböző szervezetek számára szánt keretösszeget. A jegyző szerint ugyanakkor ez nem ennyire egyszerű.
2020. március 30., 18:362020. március 30., 18:36
Fontos lenne, hogy minél kevesebben vegyenek részt a székelyudvarhelyi önkormányzat által meghirdetett pályázati kiírásokon, a városvezetés pedig fordítsa a városi kórház megsegítésére az így megspórolt összeget – fejtette ki portálunknak Balázs Attila, a Civilek az Örökségért Mozgalom vezetője.
Mint mondta, ők maguk is több pályázat leadását tervezték, de szeretnének ettől eltekinteni a közösségi felelősségvállalás jegyében. Hangsúlyozta, teljesen érthető, hogy
Kijelentette, már az is segítség, ha a tervezettnél kevesebb összeget igényelnek a szervezetek.
A kezdeményezéssel kapcsolatban a Venczel Attila jegyző elmondta, jelenleg több helyi határozat is érvényben van a pályázati kiírásokkal kapcsolatban, amelyeket vissza kellene vonni ahhoz, hogy kivitelezhető legyen az említett kezdeményezés. Mindemellett, önkormányzati határozatokkal megpecsételt költségvetési módosításokra is szükség lenne. Amennyiben több civil szervezet is komolyan veszi a korábban említett felhívást, így pedig marad meg pénz a kérdéses költségvetési tételben, akkor el lehet gondolkozni azon, hogy miként csoportosítsák azt át a városi kórház működésére szánt összegekhez. A meghosszabbított határidő miatt április végéig várja a pályázatokat a hivatal.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!