Ismét bővült a Gyergyócsomafalvi Önkéntes Tűzoltók eszköztára kedden. Hiánypótló az a mélyszívó pumpa, amellyel akár 20 méter mélyről is kiszivattyúzható a víz.
Első tárgyalását tartották kedden a székelyudvarhelyi bíróságon annak az ügynek, amelyben a sértett fél Máréfalva község polgármestere, akit idén áprilisban megkéselt egy helyi pásztor.
A Fidesz „a leghatározottabban tiltakozik” a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium működésének ellehetetlenítése ellen és felszólítja a román kormányt és az azt alkotó pártokat, hogy haladéktalanul tegyék lehetővé az iskola működését.
Húzódozik a lakosság jelentős része a Harvíz Rt. regionális víz- és csatornaszolgáltató vállalat által kiszolgált településeken az európai uniós pályázati támogatással kiépült víz- és szennyvízhálózatokra való csatlakozástól.
Pályázatot hirdet a Legzöldebb település címmel a Hargita Megyei Integrált Hulladékgazdálkodási Társulás Hargita megye településein lakó vagy tevékenykedő személyeknek, szervezeteknek és önkormányzatoknak.
Ötödik éve már, hogy nemzetközi cserediákprogramot indított Székelyudvarhelyen a helyi Rotary Klub: 2013 óta évente két-három középiskolást küldtek idegenbe és fogadtak városunkba, tudtuk meg Nagy Györgytől, a Rotary Klub helyi kirendeltségének programvezetőjétől.
Idén második alkalommal tartanak polgárőrnapot a Zetelaki Ifjúsági Fórum részeként. A zetelaki polgárőrök immár két éve végzik önkéntes munkájukat a település közbiztonsága érdekében.
Alig láttak hozzá a gyimesbükki Rákóczi-vár újjáépítéséhez, a helyszínen máris szünetlenek a munkálatok. A kellemetlenség a helyi polgármesteri hivatal figyelmetlenségéből adódik, ugyanis lejárt az építkezési engedély, amit nem hosszabbítottak meg időben.
A lakásbetörések és lopások jelentős részét a tulajdonosok ismerősei követik el, mégpedig úgy, hogy összebarátkoznak a lakóval. Aztán amikor olyan információkat kapnak a betörők, hogy nagyobb pénzösszeg, értéktárgy kerül a lakásba, lecsapnak.
A keresztúriakat sem kímélte Dan Tanasă blogger, aki ezúttal a Városháza megnevezés használata miatt perelt. Első fokon a városvezetés számára kedvezőtlen döntés született a bíróságon, és bár fellebbeztek az ügyben, azt tervezik, hogy Polgármesteri Hivatalra cserélik a feliratot.
A romániaiak 73 százaléka gyakran veszekedik a szomszédaival, leggyakrabban a gyermekek, az éjszakába nyúló mulatságok okozta zavaró zajok vagy a lakásokból, konyhákból terjedő szagok miatt – derül ki a héten nyilvánosságra hozott felmérésből.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
Első alkalommal szervezi meg a Kürtőskalács – édes ízek fesztiválját Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület. A rendezvényre szeptember 30. és október 1. között Sepsiszentgyörgy főterén lesz, ahol egyúttal kiválasztják az Év kürtőskalácsát.
Jótékonysági sétát tart szombaton a székelyudvarhelyi Ebremény Állatvédő Egyesület, hogy továbbra is el tudják látni a gondozásukban lévő kutyák és macskák kezelését, ivartalanítását, mielőtt azoknak új gazdikat találnak.
Elgázoltak egy gyalogost Székelykeresztúron, az áldozatot az udvarhelyi kórházba vitték.
Felmérte a vasárnapi vihar után keletkezett károkat a székelyudvarhelyi városháza, ezzel szemben az Electrica Rt. egyelőre az áramszolgáltatás visszaállításán dolgozik, csak később összegez.
Csíkszentimre ad otthont a tízéves jubileumi Szent Imre-találkozónak péntektől és vasárnapig, ezzel párhuzamosan pedig a második Alcsíki Folkfeszt nevű rendezvényt is megszervezi a helyi önkormányzat.
A román nyelv gyakorlása érdekében magyar ajkú gyerekeknek szervez tábort Balánbányán szeptember 3-8. között a Felcsíki Kistérség Egyesület, a balánbányai polgármesteri hivatal és a Hagymás Ökosport Egyesület.
Románia először adott otthont elsősegélynyújtási és műszaki mentési világversenynek. A World Rescue Challenge-et az elmúlt hétvégén tartották a marosvásárhelyi Ligetben.