
Elnéptelenedett utca Székelyudvarhelyen. Arra intenek, hogy maradjunk otthon, és vegyük komolyan a járványügyi intézkedéseket
Fotó: Erdély Bálint Előd
A vasárnap estig beérkezett adatok szerint továbbra sincs igazolt koronavírusos megbetegedés Hargita megyében, ezt a megyei népegészségügyi igazgatóság is megerősítette. Az igazgatóság folyamatosan, megfeszített ütemben küzd a megye összes illetékes hatóságával a koronavírus elterjedésének a megfékezéséért, a lakosságot pedig arra kérik, hogy vegyék nagyon komolyan a szigorú járványügyi intézkedéseket.
2020. március 30., 13:162020. március 30., 13:16
Az egészségügyi szakhatóság elsősorban azt kéri a megye lakosságától a koronavírus hargitai elterjedésének késleltetése érdekében, hogy maradjanak otthon. Közleményükben arra intenek, hogy
Mint hangsúlyozzák, folyamatosan, megfeszített ütemben küzdenek a vírus elterjedésének megfékezéséért, illetve a kór következményeinek enyhítéséért, „még akkor is, ha ez a munka nem tükröződik látványosan a sajtóban és az online közegben”.
A vasárnap este nyolc órakor rendelkezésre álló Hargita megyei adatok értelmében mindeddig 58 személy esetében végeztek koronavírus-tesztet,
öt laboreredményt még várnak a kolozsvári tesztelési központból, de a betegek, akiktől a mintákat begyűjtötték, már panaszmentesek.
– hangsúlyozza a népegészségügyi igazgatóság közleménye. Ebben arról is tájékoztatnak, hogy az országosan kijelölt PCR-diagnosztikai központok túlzsúfoltsága, illetve a tesztek eredményeire való hosszú várakozási idő arra késztette az egészségügyi szakhatóságot, hogy március 26-tól Hargita megyében is megkezdjék a koronavírustesztek elvégzését. Ezt a népegészségügyi igazgatóságnál működő molekuláris diagnosztikai laboratóriumban, illetve a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház nemrég üzembe helyezett saját laboratóriumában végzik szakmai együttműködésben. Így
Hargita megyében vasárnap estig összesen 120-an kerültek intézményes karanténba, de 20-an már elhagyhatták az izolációt a kéthetes periódus lejárta után. Lakhelyi elkülönítésbe mindeddig összesen 2941-en kerültek a megyében, de vasárnap este már csak 2716-an voltak izolációban.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!