Az anyává válás már kisgyermekkorban elkezdődik – vallja Vida Ágnes pszichológus, a népszerű kismamablog.hu működtetője, aki pénteken tart előadást Csíkszeredában.
Mikrofont foghattak a kezükben, kamerával forgathattak híranyagot a Gyergyó tévé számára a Batthyány Ignác Szakközépiskola diákjai. Az iskola másként programban a médiaszakos növendékek olyan személyekkel találkozhattak, akik már régiséggel rendelkeznek az általuk tanult szakma terén.
A gyergyószentmiklósi, Marosvásárhelyen élő Nagy Zsolt kertészmérnök növénymeséket gyűjtött egy kötetbe, hogy a gyerekek minél előbb találkozzanak a növényekkel. A nemrég megjelent Nap fája és más növénymesék című kötete mesés világba burkolva kalauzolja a legkisebbeket a természet szeretetére.
Béremelés helyett csökkent a fizetése néhány kórházi alkalmazottnak Székelyudvarhelyen, az új egységes bértörvény alkalmazása után. A személyzet jelentős része azonban több pénzt vihet haza, mint korábban, és a csökkenéseket is korrigálja jövő hónapban a kórház vezetősége.
Csütörtök délután zárul a székelyudvarhelyi iskolapszichológusok által szervezett, szerdán megkezdődött sulibörze. A Siculus Ifjúsági Ház két szintjén felállított pultoknál nyolc helyi és két más városi középiskola diákjai igyekeznek minél érdekesebben bemutatni tanintézményüket.
Gyilkostó településen kezdték a kátyúzást, ahogy ott végeznek, Gyergyószentmiklós útjain is nekilátnak a gödrök betöméséhez. A Rákóczi Ferenc utca felújítása jövő hét elején kezdődik, ezzel együtt a Fogarassy Mihály utcában is elvégzi a hátralévő munkálatokat a kivitelező.
Több mint 400 aláírás gyűlt eddig a pléhgarázsok lebontatására Csíkszeredában. A cél legalább 500 aláírás elérése, így azok a helyi lakosok, akik egyetértenek ezzel a kezdeményezéssel, a Decemberi Forradalom utcai pénztárban írhatják alá az erről szóló ívet.
Hargita megyéből 22 sertéstenyésztő 519 mangalica malacot ajánlott fel eladásra, míg 115 gazda 1040 báznai és mangalica malac továbbnevelését vállalná a sertéstenyésztési De minimis-program keretében.
Egy csíkcsekefalvi házhoz riasztották szerda délután a rendőröket: a tulajdonos házában falustársa okozott felfordulást, tört-zúzott.
Bántalmaztak egy diákot az egyik csíkszeredai középiskola udvarán. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, a gyanú szerint az egyik közeli tanintézmény tanulója volt a bántalmazó.
Az egészségügyi érdemrend parancsnoki rendfokozatával tüntette ki Klaus Johannis államfő a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházat kedden a bukaresti Cotroceni-palotában. A kórház vezetősége szerint ez hatalmas elismerés az elmúlt években kifejtett munkájukért.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Átfogó kampányba kezdett a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség, amelynek célja leszoktatni a gépkocsivezetőket arról, hogy a járdán parkoljanak.
Több mint száz gyermeket vizsgáltak meg hétfőn és kedden a csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központban a budapesti Bethesda Gyermekkórház munkatársai.
A vonatkozó szabályzat módosítását javasolja a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség, hogy ne legyen feltétel a kötelező tanulmányok megléte azok esetében, akik részt vennének a különböző továbbképző tanfolyamokon.
Magyarországról hozott mérőberendezéssel „számolták meg”, hogy Marosvásárhelyen hány kerékpáros használja a Poklos patak partján levő útszakaszokat.
Az idén még külön-külön kezdi a tanévet a MOGYE és a Petru Maior Egyetem, de a 2019–20-as tanév várhatóan már az összevont „megaegyetemen” kezdődik el. A MOGYE szenátusi ülésén a magyar tagok nem vettek részt.
Május közepétől már az új cég, a Gyervíz biztosítja Szentmiklóson, illetve Újfalu és Alfalu községekben az ivóvíz- és szennyvízszolgáltatást – legalábbis ez a tervezett forgatókönyv. A jelenleginél jobb szolgáltatást várnak a változástól.
Maros Megye Tanácsa szerdán a vámosgálfalvi és a szentkirályi övezetben adta át a munkaterületeket a javításokat végző cégnek, de a következő napokban Maros megye mind a hat övezetében elkezdődnek az útjavítások.