
Az oltásokat a járvány alatt is ajánlott beadatni, mert a többi betegség terjedése sem áll meg. Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Egyre több háziorvos panaszkodik, hogy hiába kérik, a szülők nem viszik be gyerekeiket az oltásnaplóban esedékes vakcinák beadására. Ezért sok esetben késlekedik a kanyaró, mumpsz és rózsahimlő elleni védőoltás beadása, közben az országban csak április 27. és május 1. közötti időszakban 119-en betegedtek meg kanyaróban.
2020. május 18., 09:002020. május 18., 09:00
Szatmár, Neamț, Kolozs és Suceva megyében alakultak ki kanyaró-gócpontok, de Temes, Bihar és Brassó megyében is vannak betegek.
Romániában 2016 óta húszezer kanyarós beteget vettek nyilvántartásba, ebben az időszakban 64 beteg veszítette életét. Az ENSZ Gyermekalapja az UNICEF arra figyelmeztet, hogy
A szülők egy része ódzkodik attól, hogy behozza védőoltásra gyerekét a háziorvosi rendelőbe, tartanak a koronavírus-fertőzéstől, erősítette meg lapunknak Soós Szabó Klára. A Hargita megyei háziorvos hangsúlyozta, minden szükséges óvintézkedést megtesznek:
„Folyamatosan azt hallják, hogy maradjanak otthon, így nehéz elmagyarázni, hogy vannak helyzetek, amikor fontos felkeresni az orvost. Az egészségügyi hatóságok, a minisztérium elmulasztotta a megfelelő tájékoztatást, hogy a járvány idején is mennyire fontosak a védőoltások. A kormány rendszerben kellene gondolkozzon, tervezzen, ne csak egy feladatra, a koronavírusra összpontosítson” – szögezte le Szabó Soós Klára. Hozzátette:
A járvány előtt is csökkent az átoltottság, előfordult, hogy a szülők a háziorvos érvélese ellenére visszautasították a vakcinát. A kórokozó nem tűnt el, a betegséget csak oltással lehet féken tartani – hangsúlyozta Szabó Soós Klára.
Meglátása szerint az a tény, hogy az egészségügyi hatóságok nem figyelnek erre fokozottan a logika, az empátia és a közösség iránti felelősség hiányára utal.
Hasonlóképen a megfelelő kommunikációt hiányolja az egészségügyi hatóságok részéről László Attila RMDSZ-szenátor. Az egészségügyi szakpolitikus lapunknak kifejtette:
László Attila abban bízik, hogy május 15-e után ez a helyzet javulni fog, a védőoltások terén is lesz előrelépés. Meglátása szerint, éppen az ilyen helyzetek kezelésére van szükség az oltás-törvényre.
– mondta a politikus. Rámutatott, a tervezet jelenlegi formájában kompromisszumos megoldás született, az intézményeknek írnak elő szankciókat, hogy ne fordulhasson elő olyan helyzet, hogy nincs oltóanyag.
Ha a tanfolyamon való részvételt a szülő elutasítja, pénzbírságot kaphat. László Attila elmondta, a szenátus által elfogadott változatban még az állt, hogy a tanintézetek vezetői eldönthetik, befogadják vagy sem a beoltatlan gyereket, ám a képviselőház ezen enyhített, arra hivatkozva, hogy nem korlátozható az oktatáshoz való jog.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!