Műanyagból leadhatók például a PET-palackok, de a magnókazetták már nem, alumíniumból a sörösdobozok igen, a konzervdobozok viszont nem, és ugyanígy megvan papírból, illetve üvegből is, hogy mit tudnak hasznosítani a csíkiak szemetéből. Érdemes figyelni, mert most vásárlási utalványt adnak a hulladékért cserébe.
Kővel megrakott teherautó borult fel a 13E jelzésű országúton, a háromszéki Réty község közelében hétfőn délután. A felborult teherautó miatt egy ideig csak egy sávon közlekedhettek a gépkocsik, a forgalmat rendőrök irányították.
A székelyek közül csak az sepsiszentgyörgyi Kolumbán Örs István állhatott dobogóra a hétvégén lezajlott budapesti Nemzeti Vágtán. A 13 éves fiú hatéves kora óta lovagol, most pedig zsokéiskolába készül. Álma, hogy nemzetközi galoppfutamokon bizonyíthasson.
A marosvásárhelyi Belvedere lakónegyedben kereskedelmi helyiségeket akar építtetni több mint nyolcmillió lej értékben a városháza. Ugyanoda egy napközit és óvodát is létrehozna a polgármesteri hivatal, de ezt nem helyi költségvetésből, hanem uniós pénzalapokból.
Kilenc nap alatt mintegy négyszázötven kilométert tekernek a Marosvásárhelyi Rádió munkatársai. Szombaton Gyimesbükkről indultak, a rádió adáskörzetét végigtekerve pedig vasárnap Marosvásárhelyre érkeznek vissza. A 18. alkalommal megszervezett Gurul a rádió akciót idén tizenketten tekerik le elejétől a végéig.
A héten kellemes meleg lesz, jövő héttől egyre több csapadék várható – írja az Agerpres hírügynökség az Országos Meteorológiai Szolgálat szeptember 17-e és szeptember 30-a közötti időszakra vonatkozó előrejelzésére hivatkozva.
Nagy mennyiségű építkezési hulladékot szállítottak ismeretlenek egy Székelyudvarhely határában lévő, Nagy-Küküllőt tápláló patak partjára. A cementtel kevert földre hasonlító hulladék ugyan beszennyezte a patakot, a folyót azonban még nem érte el.
A kultúrprogram, kóstolgatás, előadások és kézműves-foglalkozások mellett idén is több verseny és vetélkedő színesítette az Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivált.
Legkésőbb a decemberi tanácsülésen szeretnék a csíkszeredai önkormányzati képviselők elé terjeszteni a város általános rendezési tervét (PUG), amelyet immár a belügyminisztérium is jóváhagyott. Úgy módosították a tervet, ahogyan ők kérték.
Ez a módja annak, ha a gyergyószéki öntudatot erősíteni, fiataljainkat itthon tartani akarjuk: tisztázni kell, mi az, ami érték, azzal összhangban élni a mindennapokat a családban, hogy kicsi koruktól beleszokjanak a gyerekek.
A tizennyolcadik tanévnyitó ünnepséget tartották hétfőn a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán.
A tavasz egyik legnagyobb ajándéka a friss, zsenge zöldségek bősége, amelyek nemcsak ízletesek, de tele vannak tápanyagokkal és energiával. Ez a rizottó nem csupán egy ízletes főétel, hanem egy tudatos, fenntartható fogás is: házi, zöldséghulladékból főzött alaplével, szezonális hozzávalókból készül, miközben semmi nem vész kárba.
A gyergyószentmiklósi Batthyány Ignác Szakközépiskola uniós projektet indított el a tanintézetben járó diákok szakmai fejlődéséért. Az Erasmus+Lehetőségek – hargitai fiatalok felkészítése a holnap kihívásaira! – címmel indított programban 42 fiatal vesz részt.
A második Erdélyi Táncháztalálkozó és a tizedik Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivál egybefonódása nemhogy elnyomta, hanem erősítette egymást. Rég nem látott pezsgés volt a városban, több ezer látogatót vonzott a bőség- és folklórünnep.
Minden olyan gyerek, aki magyar tannyelvű intézetben kezdi az oktatást Maroshévízen, ajándékcsomagot kap a tanév elején.
Nincs, aki megtartsa a román tanórákat a Hargita megyei elemi osztályokban, a minisztériumi intézkedés csak rontott a románoktatáson. A megyében több mint százötven szaktanárra volna még szükség ahhoz, hogy az előírásoknak megfelelően adhassák le a tananyagot.
A csíkszeredai Kalász negyedi sírkert néhány éve kibővített részébe is eljut már a vezetékes víz, és kavicsozott sétányokon lehet közlekedni. A tavaly elkezdett rendezés első szakasza befejeződött, de nemsokára folytatják.
Nem csak az elvándorlás és az egyre nagyobb mértékű munkaerőhiány nehezíti a vendéglátósok, turisztikai vállalkozások működését, fejlődését, de a már meglévő alkalmazottak szakmai ismeretei is jelentős javításra szorulnak.
Veszélyes a Jedd határában, kerékpárosok számára épített körgyűrű – figyelmezteti az érdekelteket Vasile Silaghi vadász, akinek ellentmond Jedd polgármestere, Bányai István. Azt viszont a községvezető is elismeri, hogy látott már biciklizés közben medvét, de távolról.