Pénteken tartják a csíkszeredai Szent Kereszt plébánia barokk templomának búcsúünnepét.
Többek között családi programokkal, illetve medvekérdéssel foglalkozó szakmai előadással is készülnek a medvefesztiválra, amelyet Tusnádfürdőn tartanak a hétvégén. Újdonságként rókagombából készült ételek bemutatójára is sor kerül vasárnap.
Nem mindennapi zenei élménnyel nyitották meg a Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztivál második kiadását. A kedd óta zajló ráhangolódást követően csütörtökön a Csíki Kamarazenekar nyitóhangversenyével kezdődött a tíz napig tartó filmszemle.
Katonai bemutatóval, díjazással, díszfelvonulással és gyerekbarát programokkal ünnepelte a romániai tűzoltók napját a Hargita megyei tűzoltóság csütörtökön a csíkszeredai Szabadság téren.
Hamarosan kezdődnek a rendszeres tehetségfejlesztő tevékenységek, ezért egyfajta bemutatkozásra hívta a marosvásárhelyi Talentum Alapítvány a kicsiket és szüleiket. Óvodások, kisiskolások, nagyobbacska gyerekek töltötték meg az alapítvány székházát.
Kormányzati pénzből újítanák fel a málnásfürdői romos szállodát, és a gyógyturizmus terén tevékenykedő szakemberek számára szerveznének benne felnőttképzést.
Tucatnyi kerékpáros és futó vonult végig csütörtök délután a Magyar Királyi Honvédség 1940. szeptember 13-ai sepsiszentgyörgyi bevonulásának egyik helyszínétől a Bod Péter Megyei Könyvtárig, a 78 évvel ezelőtti eseményre emlékezve. A könyvtár előtt hagyományőrző huszárok álltak díszőrséget.
Beszélgessünk, ismerkedjünk, ötleteljünk együtt! Gyere, légy vendégünk egy délelőtti kávéra/teára, próbáld ki a nagyon izgalmas WorldCafé beszélgetős módszert! – szólítja meg a gyergyói fiatalokat a szervező Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont.
Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét követő szombaton, szeptember 15-én szentmisét mutatnak be Hargitafürdőn az adótorony közelében felállított keresztnél és romoknál.
Kisebb pánikot keltett csütörtökön, tanítási idő alatt a csíkszeredai Octavian Goga Főgimnáziumnál látni vélt medve. A tanárok egy időre kijárási tilalmat rendeltek el. A hatóságiak tüzetesen átfésülték a környéket, de nem találtak arra utaló nyomot, hogy nagyvad lenne a környéken.
Kezdetben, huszonöt évvel ezelőtt minden tevékenység a plébánián zajlott, aztán tömbházlakásban folytatódott, ma pedig a kertes ház igazi közösségi központ Szentegyházán.
A tavasz egyik legnagyobb ajándéka a friss, zsenge zöldségek bősége, amelyek nemcsak ízletesek, de tele vannak tápanyagokkal és energiával. Ez a rizottó nem csupán egy ízletes főétel, hanem egy tudatos, fenntartható fogás is: házi, zöldséghulladékból főzött alaplével, szezonális hozzávalókból készül, miközben semmi nem vész kárba.
Arculatfrissítéssel kezdi a 2018–2019-es évadot a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház: megújult honlappal és telefonos applikációval teszik aktívabbá és interaktívabbá a közönséggel való kommunikációt. Rá lehet kattani.
Génsebész és színházi énekes – ő a gyergyótekerőpataki Kovács Beáta. E kettős életről a Budapesti Showszínház újabb erdélyi turnéja alkalmával beszélgettünk Beával és a színház igazgatójával, Tóth Ádámmal.
Bemutatkozott csütörtökön a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház új gazdasági igazgatója, László Botond. A korábban a pénzügyi szektorban tevékenykedő szakember megbízatása – az előírásoknak megfelelően – hat hónapra szól.
Pénteken derül ki, hogy a meghirdetett versenytárgyaláson mennyiért vállalja el a jelentkező cégcsoport a tizenhárom marosvásárhelyi tömbház szigetelését, s ha megfelelő az ár már idén késő ősszel nekifoghatnak a munkálatoknak.
Gyergyó Kollégium címmel jelent meg az a kiadvány, amely egy nagyszabású kutatómunka eredményeképpen Gyergyószék értékeinek tárát mutatja be. A Gyergyószék értékeit, értékőrző személyeit ismertető, 350 oldalas kötetet szombaton mutatják be.
Lehetetlen küldetésnek, de indokolatlannak is tartják a vadászok annak az erdészeti minisztériumi rendeletnek a végrehajtását, amelynek értelmében több mint ezer vaddisznót kellene kilőniük Hargita megyében a sertéspestis terjedésének megelőzéséért.
Az Európai Kulturális Örökség Napjai keretében kétnapos rendezvény zajlik a hétvégén Maroshévízen a Positive Transylvania Egyesület szervezésében.