
Július elejétől ismét fogadják az ovisokat és bölcsődéseket
Fotó: 123RF
Az oktatási, egészségügyi és munkaügyi minisztérium által meghatározott rendelkezések értelmében július 6-tól Székelyudvarhelyen is fogadják a gyermekeket kis létszámú, összevont csoportokban a napköziotthonok, illetve a bölcsőde – tájékoztatott Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának sajtóosztálya.
2020. június 18., 22:012020. június 18., 22:01
Legkésőbb hétfőn, június 22-én délután 2 óráig kell eljuttatniuk a szülőknek azt a kérést és nyilatkozatot az illető tanintézetnek (személyesen vagy elektronikusan), amelyben jelzik, hogy igényelnék a nyári oktatást.
A formanyomtatványok a polgármesteri hivatal honlapján vagy a tanintézeteknél érhetők el. Fontos azonban tudni, hogy az igényt már pénteken, június 19-én 14 óráig kell jelezni a szülőknek elektronikus formában.
– közölte a sajtóosztály. Kérdésünkre hozzáfűzték: egyelőre nem tudni, hogy csak júliusban vagy augusztusban is nyitva tartanak-e majd a napközik és a bölcsőde, a döntés a tanfelügyelőség osztályrésze.
Továbbá felhívták a szülők figyelmét, hogy a gyermek ugyanazoknak a feltételeknek kell megfeleljen, mint beiratkozáskor: igényelni kell a gyermek egészségi állapotát igazoló családorvosi bizonylatot, ez pedig a nyitás első napján, július 6-án is elég benyújtani.
– tudtuk meg. A 1076-os 2020. június 12-ei törvényben előírtak alapján a gyerekeknek fejenként 4,5 négyzetméternyi felületet kell biztosítson a tanintézmény, ezért alakulnak ki kis létszámú csoportok. Valamint a napközikbe, illetve a bölcsődébe érkezéskor minden reggel egészségügyi szűrés zajlik (37,3 Celsius foknál magasabb hőmérséklet észlelésekor, illetve légúti megbetegedésre utaló tünetek esetén nem fogadják a gyereket), illetve rendszeresen fogják fertőtleníteni a termeket, felületeket, a játékokat, továbbá értelemszerűen a gyerekek otthonról nem vihetnek magukkal játékot, és az intézményekbe való lépéskor a szülőkre is vonatkoznak a távolságtartásra és maszkviselésre vonatkozó szabályok.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
1 hozzászólás