
Képünk illusztráció
Fotó: Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság
Ostorcsapással kezdődött, megtorlással folytatódott, tömegverekedéssel és gyújtogatással végződött Kászonaltíz községben egy csütörtöki, két család korábbi nézeteltéréséből kirobbant konfliktus.
2020. június 19., 12:472020. június 19., 12:47
2020. június 19., 12:522020. június 19., 12:52
A hatóságokat 19 óra 27 perckor riasztották a tömegverekedéshez, a helyszínre azonnal egy bevetési egység vonult – számol be a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
A vizsgálatok szerint a többfelvonásos összetűzés első része 13 órakor történt: egy 34 éves altízi férfi, miközben szekerével a faluban haladt, egy régebbi vitahelyzettel indokolva tettét ostorral rácsapott egy helyi lányra. Második felvonásként a lány 53 éves apja, miután tudomást szerzett az esetről, rögtön a bántalmazó házához ment, néhány ökölcsapással a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházba juttatva a férfit.
Miután ellátták sérüléseit és kiengedték a kórházból, következett a harmadik felvonás. 19 óra körül az agresszorból lett áldozat ismét támadásba lendült: öt társat vett maga mellé, hogy bosszút álljon a lányára mért ostorcsapást megtorló apán és családján. A családfő helyett azonban először 22 éves fiát tudták helyben hagyni, majd a feleségét bántalmazták – igaz, a hatfős támadóbrigád egyik 30 éves tagja sem úszta meg verés nélkül. Mindhárman a csíkszeredai kórházba kerültek.
Az összetűzés a fizikai agresszión túl anyagi kárral is járt: betörtek több ablakot és felgyújtották a megtámadott ház bejárati ajtaját. A rendőrség folytatja a vizsgálatokat, hogy valamennyi, tömegverekedésben részt vevő személyt azonosítsák.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
1 hozzászólás