StartUp&Down, avagy Vállalkozz rá! címmel tartanak workshopokkal kiegészített konferenciát a székelyudvarhelyi inkubátorházban.
A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művelődési Központ lesz a házigazdája a 11. Szárhegyi Írótábornak, amelyet szeptember 21–23. között rendeznek. Az esemény tematikája: Száz esztendő kaland? Honnan hová, erdélyi magyar irodalom(történet)?
Magasak az albérletárak Csíkszeredában, legfőképpen azért, mert kevés a kiadó lakás, viszont nagy rájuk a kereslet. Egy garzonlakásért akár havi 150 eurót, a 2–3 szobásokért pedig havi 200–250 eurót is elkérhetnek lakbérként. A rajtoló egyetemi tanévvel megnövekedhetett a kereslet.
Nagyszülei felügyeletére bízták azt a székelyudvarhelyi kiskorút, akit a rendőrség vizsgálata szerint bántalmazott az édesanyja.
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós templom kertjében vasárnap ünnepélyes emléktábla-avatásra várják a híveket.
Többek között a bútorfestés, fazekasság, nemezelés, bőrművesség mikéntjébe tekinthetnek be, illetve ezeket próbálhatják ki azok az érdeklődők, akik részt vesznek a jövő héten zajló ingyenes kézműves táborban Csíkcsobotfalván.
A szotyoriak ellenkezése miatt meghiúsult a Kovászna megyei gyermekvédelem terve, hogy családi típusú házat építsenek a faluban, ahol tizenkét állami gondozásban lévő gyerek lelhetett volna otthonra. Falugyűlésen fakadtak ki a helyiek, hogy a közelükbe ilyesmit ne tervezzenek.
A medvetámadás elszenvedője, egy 47 éves karcfalvi lakos hazafelé tartott szerdán délután kerékpárjával a faluban, amikor a kukoricásból négy medve jött ki. Az ijedségtől elesett a férfi, három medve visszafutott a kukoricatáblába, egy viszont megharapta a combján és fenéktájékon.
Összesen negyvenezer látogatója volt tavaly a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ rendezvényeinek, az új évadban még magasabbra szeretné tornázni programjain a részvételi számot az intézmény. Az igényekhez igazodva kívánják alakítani a kínálatot.
A 2018. november 1. és 2019. március 31. közötti idényre vonatkozó fűtéstámogatási kérelmek már benyújthatók a csíkszeredai városháza szociális osztályán.
Kitiltanák a tömbházkörnyéki parkolóhelyekről a mikrobuszokat, kisteherautókat, lakókocsikat és a céges autókat. A marosvásárhelyi önkormányzati képviselők csütörtökön szavaznak erről a tervezetről.
A tavasz egyik legnagyobb ajándéka a friss, zsenge zöldségek bősége, amelyek nemcsak ízletesek, de tele vannak tápanyagokkal és energiával. Ez a rizottó nem csupán egy ízletes főétel, hanem egy tudatos, fenntartható fogás is: házi, zöldséghulladékból főzött alaplével, szezonális hozzávalókból készül, miközben semmi nem vész kárba.
A 49 éves takarítónő és egy nyolcadikos diák szenvedett égési sérüléseket a mezőszabadi általános iskolában szerdán reggel történt robbanásban. Az előzetes vizsgálatok szerint a detonációt gázszivárgás, illetve egy meggondolatlan cselekedet okozta.
Az oktatási minisztérium ellenőrző testülete szerint „politikai-szeparatista jellegű tevékenység” zajlott a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában, amikor a tanulók – egy magyarországi iskola diákjaival együtt – Nagy-Magyarország térképét rajzolták le az udvaron június 4-én.
Vádalkut kötött Cristian Pomohaci volt ortodox pap a főügyészség ügyészeivel. Az egyezség értelmében folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette miatt egy év felfüggesztett börtönbüntetést rónak ki rá, és kilencven nap közmunkát kell végeznie – tudósít az Agerpres hírügynökség.
Túri Bálint Márk Legjobb úton című filmjét vetítették kedden este a Filmszeredán. A csíkszeredai bemutatón jelen lévő rendezővel Beretvás Gábor filmesztéta beszélgetett a vetítést követően, de a főként diákokból álló közönségnek is voltak észrevételei.
Vállalkozó szellemű fiatal felnőtteket támogat a Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetsége (SZMVSZ), amely a cégalapítással kapcsolatos ügyintézés költségeit biztosítja. Éppen ezért üzleti terveket várnak 18 és 26 év közöttiektől.
A legnagyobb sztárokhoz hasonlóan töltötte meg egy szerzetes Budapesten a Papp László Sportarénát – adták hírül a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrejöttének 25. évfordulójáról szóló beszámolók. Kétszer töltöttük meg az arénát! – újságolták az udvarhelyszékiek.
A csíkszeredai vasúti felüljáró híd tartóoszlopának csapódott egy kanyarban kisodródó személyautó kedd este. A járművezető és utasa könnyebben megsérült.