
Megkönnyebbülten távozó érettségizők. Nem okoztak meglepetést a kapott feladatok
Fotó: Veres Nándor
Csalási kísérlet miatt három diákot zártak ki Maros megyében a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból szerdán tartott érettségi írásbeli vizsgáról, Hargita megyében nem voltak hasonló problémák. Az illetékesek szerint sem a történelem-, sem a matematikavizsga nem volt nehezebb a szokásosnál, aki tanult, mindkettőből könnyedén megszerezhette legalább az átmenő osztályzatot.
2020. június 24., 18:182020. június 24., 18:18
Problémamentesen ért véget a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból szerdán tartott érettségi írásbeli vizsga Hargita megyében, Maros megyében viszont három diákot kizártak. A korábbi években megszokott gyakorlat szerint
Hargita megyében 2154-en iratkoztak be a szaknak megfelelő kötelező tantárgyakból megszervezett vizsgára, és 2083-an jelentek meg, tehát 71-en hiányoztak. Maros megyében a 3785 jelentkezőből 136-an nem jelentek meg, azaz 3649-en adtak számot tudásukról az írásbelik harmadik napján.
Hargita megyében nem voltak hasonló problémák – tudtuk meg a két megye tanfelügyelőségeinek illetékeseitől, Hodgyai Lászlótól és Irimie-Matei Cameliatól.
Történelemből ezúttal is a megszokott szerkezetű tételsort kellett megoldaniuk a vizsgázóknak: három, egyenként 30 pontot érő tételt kaptak, az első kettő történelmi forrásokkal kapcsolatos gyakorlatokat tartalmazott, a harmadik pedig egy összefoglaló esszé volt – értékelt érdeklődésünkre Sipos István, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség történelem szakos tanfelügyelője.
Mint mondta, az első tétel újkorhoz kötődő történelmi szövegeket tartalmazott, az ezzel kapcsolatos hét kérdésből az első ötre a szövegben meg lehetett találni a választ, és csak kettő igényelt tárgyi tudást. Ugyanez mondható el a második tételről is, az ottani szöveg Hunyadi János és Vlad Țepeș személyével volt kapcsolatos.
A harmadik tételben kétoldalas esszét kellett írniuk a vizsgázóknak megadott szempontok alapján Románia alkotmányos fejlődéséről a 20. században. A tanfelügyelő szerint összességében egy középnehézségű vagy még annál is könnyebb tételsornak tekinthető az idei, mivel csak a harmadik tétel igényelt átfogóbb és pontosabb tudást, de ugyanakkor hálás feladatnak is tekinthető, hiszen nem konkrét történelmi eseményeket kellett feldolgozni.
– magyarázta Sipos István.
A matematika tételek sem okoztak meglepetést, a korábbi évekhez hasonló felépítésű és nehézségű feladatok jelentek meg ezúttal is – állítja Bíró Zoltán, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium matematika szakos tanára. Mint ismert, matematikából négy eltérő tételsort kapnak a matematika-informatika, a természettudományok, a pedagógia szakon, valamint a szakközépiskolai osztályban végzett érettségizők. A gyergyószentmiklósi pedagógus több tételsor átnézése és a diákokkal való átbeszélés után úgy látta, kiszámítható feladatsorokat kaptak a diákok, erre számítottak.
„Kirívóan nehéz feladatok nem voltak, aki készült az érettségire, végigoldotta a gyakorlóteszteket, minden kérdéssel találkozott már. A 18 kérdésből volt annyi egyszerű, jól begyakorolt feladat, amiből az átmenő osztályzat mindenkinek ki kellene jöjjön” – emelte ki Bíró Zoltán.
Csütörtökön a szaknak megfelelő választott tantárgyból szervezett, utolsó vizsgával folytatódik az érettségi. Az eredményeket június 30-án 12 óráig függesztik ki, és aznap 16-20 óra között, illetve július elsején 8 és 12 óra között fogadják az óvásokat. Ezek kivizsgálása után, július 5-én hozzák nyilvánosságra az idei érettségi végleges eredményeit.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
szóljon hozzá!