Hirdetés
Hirdetés

Teljes egészében megújul a székelyudvarhelyi belvárosi református templom

•  Fotó: Bálint Előd Erdély

Fotó: Bálint Előd Erdély

Noha már szeptemberben megvoltak a kivitelezési engedélyek, a bonyodalmas eljárási ügymenet nyomán 2020. június 25-e lesz a piros betűs nap, amikor megkezdhetik a székelyudvarhelyi, tisztes korú belvárosi református templom külső-belső felújítását, ahogy a gyülekezeti nevezi, a „templomreformciót”.

Molnár Melinda

2020. június 24., 22:022020. június 24., 22:02

A páratlan munkálatsor megrendelői és kivitelezői reményei szerint pontosan egy év múlva eme szent hajlék olyan képe tárul elénk, mint a templom építésekor – mondta el Várday Zsolt, a javítási munkálatok tervezője a beruházásról tartott szerdai sajtótájékoztatón.

Hirdetés

Templomtörténet

A mai istenháza helyén egy rossz állapotú gótikus templom állt, ezt a kerítőfalán belül bővítették. Alapfalak szintjén áll a régi kerítőfal, a rehabilitácó során láthatóvá is teszik majd – részletezte Várday Zsolt. A megnövekedett gyülekezet számára a bővített templom is kicsinek bizonyult. Az egyház elöljárói többször kértek engedélyt egy új templom felépítésére. Ezt Backamadarasi Kis Gergely szerezte meg 1780-ban.

A Székelyudvarhelyi Református Kollégium nagy tekintélyű rektor-professzora volt a legfőbb támogatója és irányítója a templom felépítésének.

A ma is használt templom 1781–1784 között épült fel Schmidt Pál, marosvásárhelyi „főpallér” vezetésével, amit 1782-ben rendeztek be. Ekkor készült el a szószék is, majd egy év múlva megvásárolták a harangokat. 1896-ból való az úrasztala, valamint az orgona.

A tervek szerint 2021 júniusának végére fejezik be a belvárosi református templom teljeskörű felújítását •  Fotó: Bálint Előd Erdély Galéria

A tervek szerint 2021 júniusának végére fejezik be a belvárosi református templom teljeskörű felújítását

Fotó: Bálint Előd Erdély

1941-ben, a piactér rendezése során lebontották a templom falaihoz toldott boltokat, műhelyeket, kerítést, s így teljes méltóságban foglalta el helyét a főtér közepén.

Utolsó külső nagy javítása 1988-ban volt. Belsejét szinte ugyanabban a formában láthatjuk, mint amikor 1782-ben berendezték.

A templombelsőt 1906-ban javították utoljára. A márványos festés nem jelentős alkotás. Falkutatást is végzett Kiss Lóránt falképrestaurátor, véleménye szerint néhány felirat lehet a mai festés alatt. Várday Zsolttól azt is megtudtuk, hogy

a templombelső visszakapja fehér színét, így előtérbe kerül a szószék és a felújított orgona.

Olyan egyedi készítésű világítástechnikai berendezéseket használnak, amellyel a gyönyörű teret meg lehet mutatni. A korszerű hangosításra és a betörésvédelemre is gondjuk lesz a munkálatok során. Kíméletes módszereket alkalmaznak, például a főboltozat repedéseinek rehabilitációjánál, és

arra is figyelnek, hogy minden beavatkozás visszafordítható legyen.

•  Fotó: Bálint Előd Erdély Galéria

Fotó: Bálint Előd Erdély

Toronyjavítással kezdenek

Az épület B kategoriájú műemlék, amint az elmúlt években nagyon szerény állagmegőrzési munkálatokat sikerült végeztetniük. Csütörtökön reggel, a munkaterület kialakításával, majd az állványozással elkezdődik a torony felújítása – tudtuk meg a kivitelező cég igazgatójától, Bálint Barnától.

Időigényes, két-három hónapnyi lesz a torony bádogmunkája, alatta a faszerkezet cseréje és a hajótest héjazatának cseréje.

Pitó Zsolt lelkipásztor reméli, hogy a toronygömbhöz nem kell hozzányúlniuk. Szécsi Mózestől, az egyházközség főgondnokától tudjuk, hogy a drónfelvételek golyó okozta sérüléseket mutatnak a toronygömbön.

•  Fotó: Bálint Előd Erdély Galéria

Fotó: Bálint Előd Erdély

A templomra kerülő új, kézműves cserepek Nagybaconban készültek – tudatta Várday Zsolt. A jelenleg látható feliratok megmaradnak, sőt az 1862-es nagy felújítás évszáma is visszakerül, ehhez fehér festésű cserepeket használnak. Utolsó munkálatsorként a külső rendezést végzik el.

Járható burkolatot kap a terecske, amelyet szeretnének bekapcsolni a főtérbe, és újra találkozási hellyé tenni, mint 1941 előtt.

Használható lesz a munkálatok közben is a templom

Ferkő Andor lelkipásztor szerint ebben az évben, a külső munkálatok idején nem kell más helyszínt keresniük az istentiszteletek számára. (Jelenleg, a járványügyi korlátozások miatt a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán tartják a liturgiákat.)

A belső munkálatok idején lehetőségként a mozi vagy a színház terme szerepel a kínálatban.

•  Fotó: Bálint Előd Erdély Galéria

Fotó: Bálint Előd Erdély

A teljes körű felújítással régi álma valósul meg a helyi gyülekezetnek, hiszen évek óta heti rendszerességgel gyűjtenek erre a célra, az egyházközséghez tartozó vállalkozók is az ügy mellé álltak. Így előkészítették a restaurálást és teljes, átfogó felújítást – jelezte Szécsi Mózes. A jelen tervek szerint

közel három millió lej a beruházás értéke, amely nagyrészt – az Erdélyi Református Egyházkerület püspökségén keresztül – magyar állami támogatással valósul meg.

Hozzájárult ugyanakkor Hargita megye Tanácsa, a helyi önkormányzat, és folyamatban van egy pályázatuk a kultuszminisztériumnál is – részletezte a főgondnok.

Félsávos útlezárás
Csütörtök reggeltől lezárják a templom kollégiumra néző oldalán a torony felőli útsávot. A székelyudvarhelyiektől és az átutazóktól türelmet kérnek emiatt. Az állványzatot, amint befejezik a munkákat, lebontják, és megszűnik az útszűkület is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés