A plasztiklapra nyomtatott dátum ellenére nem jár le idén az egészségügyi kártyák érvényessége, hívta fel a figyelmet a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezérigazgatója azt követően, hogy sokan az intézményhez fordultak kártyájuk érvényessége miatt aggódva.
Nemcsak kellemetlenséggel, ijedtséggel is jár, amikor csőtörés történik egy tömbházlakásban, mivel gyors hibaelhárításra van szükség, és a szomszédok is elázhatnak. A megelőzésre, a lakásokon áthaladó elöregedett vezetékek cseréjére viszont kevés példa akad.
Aggodalommal hívta fel a közvélemény figyelmét a marosvásárhelyi vegyipari kombinát vezetősége arra, hogy a műtrágyagyártással foglalkozó üzem közvetlen közelében egy üzemanyagtöltő-állomást építenek.
Évente csaknem húszezer kiskorú lány válik édesanyává Romániában, pár százan tizenöt éves koruk előtt adnak életet gyermeküknek. A leányanyák főként a nehéz körülmények közt élő fiatalok köréből kerülnek ki.
Minden évben Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe alkalmával megerősítik elköteleződésüket a Mária Légió fogadalmasai. A székelyudvarhelyi Szent Miklós-plébániatemplomban szombaton a közös imádság után ünnepélyes szentmisén vettek részt.
Egybefonódott az oktatás és a szórakozás a szombati tavaszindító sétatúrán az Olt mentén Csíkszeredában: gyerekek és felnőttek szakember vezetésével jártak körbe több helyszínt a víz világnapja alkalmából.
Kerti munkálatok közben akadt feltételezhetően második világháborús lövedékre egy székelyszentléleki. A tűzszerészek biztonságos körülmények között elszállítják és megsemmisítik.
Ha a környezetvédelmi minisztérium megkapja a Hubertus Vadásztársaság kérését, engedélyezik annak a veszélyes medvének a kilövését, amely pénteken halálosan megsebesített egy 35 éves családapát.
A magyarellenesség tartósan megmaradt Romániában, sőt rosszabbodott – ez derül ki a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat tavalyi évre vonatkozó jelentéséből.
A pápapalátogatást előkészítő főegyházmegyei szervezőbizottság harmadik közös megbeszélését tartották Gyulafehérváron a püspöki palotában Jakubinyi György érsek és Potyó Ferenc vikárius részvételével, pénteken.
Kémiai és biológiai kísérleteket kellett elvégezniük a kilencedik alkalommal megszervezett Laborkukac Diákvetélkedő második fordulójára bejutott iskolás csapatoknak. A verseny döntőjét pénteken tartották a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán.
A marosvásárhelyi VIBE Fesztivál nemcsak buliról, hanem közösségről, hangulatról és magyar identitásról is szól – legalábbis ezt mondják azok a fiatalok, akik ott voltak. A belépés utáni első lépés? „Valamit enni”, „jól érezni magam” – hangzik el többször is. De a legnagyobb vonzerő a közös nyelv és a barátságos légkör: „magyarul szólnak a koncertek”, „itt vagyunk otthon”, „ez egy magyar fiatalnak jó opció”. No és mit tartalmaz a kötelező tárgyak listája? Videónkból az is kiderül.
Az orvosi beavatkozásokat igénylő sérülések kezelési költségeinek megtérítését, illetve a fizetett betegszabadság hétvégékre és hivatalos munkaszüneti napokra, ünnepnapokra való kiterjesztését is lehetővé teszi egy jó magán baleset-biztosítás. Szakembert kérdeztünk a részletekről.
Sürgősen vérre van szüksége egy csíkszentdomokosi kismamának, aki a szülés utáni komplikációk miatt műtéten esett át, és kómában fekszik a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház intenzív osztályán – tájékoztatta szerkesztőségünket az édesanya sógornője.
Fényvisszaverő eszközök nélkül közlekedő kerékpárost gázolt halálra egy nagybányai sofőr péntek este Csíkszenttamás közelében, az 578-as európai úton.
Második nekifutásra a Maros megyei önkormányzati képviselők péntek délután elfogadták, hogy havonta legtöbb kétezer tonna kolozsvári hulladékot fogadjon be a kerelőszentpáli szeméttelep.
Több mint száznegyven turisztikai vállalkozást és az ágazatban dolgozó szakembert neveztek be a Visit Covasna Gála versenyre, ahol a háromszéki turizmus legjobb szereplőit díjazták.
Ezen a hétvégén Csíkszeredában Mohr Zsuzsanna, míg Székelyudvarhelyen ifj. Károly Ferenc látja el a sürgősségi fogászati eseteket.
Rendőrségi autóban fényképezkedhettek, kipróbálhatták, hogy milyen nehéz az automata fegyver, és találkozhattak a Maros megyei rendőrökkel azok a gyerekek, akik pénteken részt vettek a román rendőrség napja alkalmából szervezett ünnepségen.