Közzétették a Ferenc pápa látogatása, valamint a pünkösdi búcsú közötti időszakra tervezett programkavalkád részleteit. A főként Csíkszéken zajló programajánlatokat szerdán ismertették a csíkszeredai városháza gyűléstermében.
Négy kerékpáros-beruházásra nyújt be pályázatot Sepsiszentgyörgy önkormányzata a Regionális Operatív Program keretében, ez összesen 15 projektet jelent. A pályázatokkal az önkormányzat mobilitási tervének egy részét ültetik gyakorlatba.
Elsősorban a szójalisztre allergiás személyeket érinti a Lidl üzletlánc által forgalmazott népszerű termékekre vonatkozó intézkedés: mint kiderült egyes szendvicsek, sajtfélék allergiát kiváltó anyagokat tartalmaznak, de ezt nem tüntették fel a csomagoláson.
Két gyerek maradt árván a pénteki kőrispataki medvetámadást követően. Megsegítésükre széleskörű adománygyűjtést szerveztek, hogy megfelelő életkörülményeket lehessen biztosítani számukra.
Április elsején bemutatóval várja a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a nagyérdeműt: a Terméketlen szépség című produkció „fizikai színház”, azaz nálunk még újszerű, a táncot és a narrációt ötvöző műfajú előadás, témája azonban – a szerelem – örök.
Utcai kerékpárjavító- és pumpafelszerelést adott át szerdán Sepsiszentgyörgyön a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA).
Hargita, Kovászna, Maros és Bihar megyében tartott házkutatásokat szerdán a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (D.I.I.C.O.T) egy adócsalással gyanúsított leleplezése érdekében.
Villanypásztort szereltek fel a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház körül húzódó kerítésre kedden. Az eszköz az intézmény területére korábban több alkalommal behatoló medvéket hivatott távol tartani.
Az Erdélyi Magyar Néppárt székelyudvarhelyi önkormányzati képviselői támogatják a városnak a Hargita Megyei Integrált Hulladékgazdálkodási Társuláshoz való csatlakozását, ugyanakkor szorgalmazzák az RDE Hargita Kft.-vel kapcsolatos kusza szerződéses viszony tisztázását.
Túlzott sebesség és elsőbbség meg nem adása miatt két személygépkocsi ütközött szerdán délután Radnót dicsőszentmártoni kijáratánál, a bábahalmi kanyarban.
A napokban hoz döntést a kőrispataki medvetámadás miatt félárván maradt két kiskorú elhelyezéséről a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság.
A marosvásárhelyi VIBE Fesztivál nemcsak buliról, hanem közösségről, hangulatról és magyar identitásról is szól – legalábbis ezt mondják azok a fiatalok, akik ott voltak. A belépés utáni első lépés? „Valamit enni”, „jól érezni magam” – hangzik el többször is. De a legnagyobb vonzerő a közös nyelv és a barátságos légkör: „magyarul szólnak a koncertek”, „itt vagyunk otthon”, „ez egy magyar fiatalnak jó opció”. No és mit tartalmaz a kötelező tárgyak listája? Videónkból az is kiderül.
Videót készített a kőrispataki medvéről, a barlangjáról és a pénteki medvetámadás helyszínéről a Hubertus Vadásztársaság igazgatója. A felvétel azonban hamar megszakad, ugyanis az állat a köztük lévő mély árkot megkerülve a vadászok felé rohan.
Óvodások és elemi osztályos diákok örülhetnek a zetelaki Tófalvi Elemi Iskola felújításának, amelynek finanszírozására 1,4 millió lejért pályázott sikeresen a helyi önkormányzat. Az épület korszerűsítése során a régi falusias jegyek megőrzésére fognak törekedni.
Minden anyasági támogatást igénylőnek babacsomagot ajándékoz Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkársága. Székelyföldön az első, kisgyermekes családok számára hasznos holmikat tartalmazó csomagokat az anyaország csíkszeredai főkonzulátusán szerdán adták át.
Marosvásárhelyen annyira zsúfolt a közúti forgalom a Dózsa György úton, hogy a mentőknek, tűzoltókocsiknak túl sok időbe telik kijutni a városból, ha abba az irányba van riasztásuk.
A fogászati ellátásra szánt állami pénzkeret jelentős emelésére volna szükség ahhoz, hogy több fogorvos kössön szerződést az egészségbiztosítási pénztárral a biztosítottaknak járó ingyenes szolgáltatások elvégzésére.
Ingyenesen lehet juharfa csemetéket igényelni pénteken Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalától. Az egyetlen feltétel, hogy ezeket közterületen ültessék el.
Teljesen értelmetlen médiaháborúba fordult a kőrispataki medvetámadás ügye. A tragikus esetet, mint minden medvés hírt Borboly Csaba adta közre a Facebook-oldalán.