Hirdetés
Hirdetés

Folytatódó bonyodalmak két községi út felújításában

Évek óta húzódik az útfelújítás. Egymást követő akadályok •  Fotó: Veres Nándor

Évek óta húzódik az útfelújítás. Egymást követő akadályok

Fotó: Veres Nándor

Nem várt bonyodalmak akadályozzák a szépvízi önkormányzatot két községi út felújításában, amelyre pályázati támogatást nyertek. Miután korábban fel kellett bontani egy aláírt kivitelezői szerződést, a legutóbbi közbeszerzésen azért nem tudtak nyertest hirdetni, mert minden ajánlattevő visszalépett.

Kovács Attila

2020. október 16., 09:122020. október 16., 09:12

A cégek közötti konkurenciaharc, megóvott közbeszerzési eljárás és a koronavírus – így lehetne elnevezni a két szépvízi útszakasz felújítására tett kísérlet legutóbb elbukott fejezetét. A 6-os és 53-as jelzésű községi besorolású utak korszerűsítésére a Vidéki Beruházások Ügynöksége (AFIR) biztosított közel 1 millió eurós támogatást egy pályázat nyomán, még 2016-ban.

Hirdetés

Az egyik út 4 kilométer hosszú, és Szépvíztől Göröcsfalváig vezet, a másik pedig a községhez tartozó Csíkszentmiklóst köti össze Csíkborzsovával – ennek hossza 1 kilométer. Az útfelújítást idén kellett volna befejezni, eddig viszont alig 15 százaléka készült el, ami egy-egy útszakasz részleges alapozását jelenti. Ezt egy kolozsvári cég végezte a 2017-ben aláírt kivitelezési szerződés nyomán, és mivel a munka nem haladt, tavaly a szerződést felbontották. A késlekedés okait nem tisztázta a vállalkozás.

 Furcsa fejlemények

Az elvégzett munkát a község kifizette a cégnek, a szerződés felbontása után viszont szakértői felmérést kellett végeztetni és új műszaki tervet készíttetni, egyúttal a finanszírozási szerződés határidejét is meghosszabbítani. Szépvíz polgármestere, Ferencz Tibor azt remélte, hogy az idén kiírt új közbeszerzési eljárás újabb szerződéskötéssel végződik, és az útfelújítást folytatni lehet. Noha a nyár folyamán három útépítő cég is ajánlatot tett, ez nem így történt. A közbeszerzési eljárás végén a legkedvezőbb ajánlatot tevő csíkszeredai vállalkozást hoztak ki nyertesnek, ezt az eredményt viszont a második helyezett székelyudvarhelyi cég megóvta.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Ezek után a csíkszeredai cég visszalépett, a második helyezettől viszont hiába várták határidőre az eredeti dokumentumokat, hogy nyertesnek hirdessék ki őket, mert az iratokat nem küldték el. A cégvezető azzal magyarázta a helyzetet, hogy az illetékes munkatárs koronavírusos lett – tudtuk meg a polgármestertől.

A hónapok óta tartó közbeszerzési eljárás így eredménytelenül végződött, a község ismét hoppon maradt.

Most újabb licitet hirdettek, ez viszont további késlekedést jelent, ha minden jól halad, az útfelújítás csak jövő tavasszal kezdődhet el – ismertette Ferencz Tibor. A két útszakaszon az aszfaltburkolat elkészítése mellett sáncok, kapubejáratok kialakítására, járdaépítésre is szükség van a terv szerint. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
2026. november 06., péntek

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre

Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre
Hirdetés