Varga Judit: a probléma az, hogy a nyugati tagállamok nem ismernek minket

A magyar álláspontról, ennek megismertetéséről, az Unió általi túlszabályozásról, illetve a Magyarország ellen indított, Sargentini-jelentés nevet viselő „hadjáratról” beszélgettünk Varga Judit európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkárral Tusványos utolsó napján.

Egyetlen napig sem volt még kánikula idén nyáron

A nyár első két hónapja alapján az elmúlt nyolc év legcsapadékosabb nyara az idei: június és július hónapokban szinte nem is volt olyan nap, hogy ne essen az eső, a meteorológusok szerint nyolc éve nem volt ennyire csapadékos nyara az országnak.

Egyetlen napig sem volt még kánikula idén nyáron
2018. július 29., vasárnap

Rávilágítottak Gyergyóalfalu kincseire

Benépesedett Gyergyóalfalu központja szombat este. A Művészetek Éjszakáját nyitó templomi koncertről kijövőket táncosok fogadták – énekszó, szavalat, tárogató hangja hívta az alfalviakat, tekintsék meg kincseiket, a több helyszínen kiállított alkotásokat.

Rávilágítottak Gyergyóalfalu kincseire
Rávilágítottak Gyergyóalfalu kincseire
2018. július 29., vasárnap

Rávilágítottak Gyergyóalfalu kincseire

2018. július 29., vasárnap

Robbanás történt egy maroshévízi fűrészmalomnál, egy férfi súlyosan megsérült

Súlyosan megsérült egy negyvenéves férfi, amikor Maroshévízen robbanás történt egy fűrészmalomnál.

Robbanás történt egy maroshévízi fűrészmalomnál, egy férfi súlyosan megsérült
2018. július 29., vasárnap

Nagyboldogasszony oltalmazza Sikaszó új templomát

Hosszú harangszó jelezte Sikaszóban a templomszentelést szombaton. A helybéliek, az eltelepedettek, a hétvégi házak honi és anyaországi tulajdonosai, Zeteváralja egyházközség hívei, a jótevők, egyházi és világi elöljárók együtt élték meg a jelképekben, üzenetekben gazdag püspöki szertartást.

Nagyboldogasszony oltalmazza Sikaszó új templomát
2018. július 29., vasárnap

Hangulatjelentés a Fekete-tengerről

A viharos előrejelzések ellenére kellemes időjárás fogadja a Fekete-tengernél található Vama Veche üdülőtelepülésre látogatókat. Napközben ugyan néha felhős, de többnyire tiszta az égbolt, és csak ritkán alakulnak ki rövid ideig tartó záporok.

Hangulatjelentés a Fekete-tengerről
Hangulatjelentés a Fekete-tengerről
2018. július 29., vasárnap

Hangulatjelentés a Fekete-tengerről

2018. július 29., vasárnap

Kisgyermek sérült meg a legsúlyosabban a szekeret is érintő közúti balesetben

Két súlyos baleset történt szombaton Maros megyében: Gernyeszegen hídfőnek csapódott egy személygépkocsi, Segesvár mellett pedig egy szekérrel ütközött egy motorkerékpár és egy autó.

Kisgyermek sérült meg a legsúlyosabban a szekeret is érintő közúti balesetben
2018. július 29., vasárnap

Jaj, az adósoknak: a telekkönyvbe is bevezethetik a közköltség-elmaradást

Szigorítja a lakótársulások működését az új, hamarosan életbe lépő lakótársulási törvény, amely többek között kimondja, hogy a lakás telekkönyvébe be lehet vezetni az adósságot, ezáltal megakadályozva, hogy a tulajdonos a közköltség törlesztése nélkül adja el a lakást.

Jaj, az adósoknak: a telekkönyvbe is bevezethetik a közköltség-elmaradást
2018. július 28., szombat

Pályázati lehetőségek gazdálkodóknak

Nemrég tette közzé a Vidéki Beruházások Ügynöksége (AFIR) két mezőgazdasági beruházás támogatására vonatkozó pályázati útmutatóját, rövidesen pedig a pályázási lehetőséget is megnyitják az érdeklődők előtt.

Pályázati lehetőségek gazdálkodóknak
2018. július 28., szombat

Akadályozott visszaszolgáltatás

Nem megfelelően alkalmazzák a visszaszolgáltatási törvényt, láthatóan tudatosan akadályozzák azt, hogy a magyar közösségek, az egyházak és a valamikori mecénás nemesség visszaszerezze az ingatlanjait – hangzott el szombat délután Tusványoson.

Akadályozott visszaszolgáltatás
Akadályozott visszaszolgáltatás
2018. július 28., szombat

Akadályozott visszaszolgáltatás

2018. július 28., szombat

Nyergestető: kapocs magyar és magyar között

Ha a nyergestetői csatában résztvevő székelyek nem hozták volna meg áldozatukat, ma nem lenne mire emlékezni, nem lenne egy olyan összetartó kapocs magyar és magyar között, ami közel 170 év után is visszahozza őket erre a földre – hangsúlyozta nyergestetői beszédében Potápi Árpád János.

Nyergestető: kapocs magyar és magyar között
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Magánrepülőgéppel érkezett Budapestről Torjára, hogy megkóstolja a 60 méteres túrós puliszkát
Megnyitás

Magánrepülőgéppel érkezett Budapestről Torjára, hogy megkóstolja a 60 méteres túrós puliszkát

Hétvégén huszadik alkalommal rendezték meg a Septemberfest névre átkeresztelt Torja-napokat. Az esemény különlegességének immár évek óta a hatvan méteres feltűrt túrós puliszka számít, amit a községháza melletti utcában készítettek el. Erre a jeles gasztronómiai az eseményre Kőszegi Péter egyenesen Budapestről repült Torjáig kétszemélyes sportrepülőgépével, kihasználva a schengeni enyhítést.

2018. július 28., szombat

Nemzetegyesítésről nemzetépítésre vált a magyarság

Orbán Viktor miniszterelnök Európa biztonságáról, a jövő évi európai parlamenti választásokról és a „véget ért száz év magyar magány” nyitotta perspektívákról értekezett a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hagyományos szombati előadásán.

Nemzetegyesítésről nemzetépítésre vált a magyarság
2018. július 28., szombat

Két fiatal most bekapcsolódhat egy igazi, izgalmasnak ígérkező régészeti kutatásba

A Tászok-tetői írott kövek rejtélyét, az övezet titkait szeretné kideríteni két intézmény egy közös projekt keretében. A jászvásári egyetem és a gyergyószentmiklósi múzeum tervez többnapos kutatást ennek érdekében augusztus közepén.

Két fiatal most bekapcsolódhat egy igazi, izgalmasnak ígérkező régészeti kutatásba
2018. július 28., szombat

Számos megyében hosszabbítottak az útlevélosztályok ügyfélszolgálati idején, Hargita most kimaradt

Meghosszabbítják az ügyfélszolgálati programidőt az ország harminc megyéjének útlevélosztályán, tizenkét megyében pedig nő az ügyfélablakok száma – írja az Agerpres hírügynökség az Országos Útlevél-igazgatóság vezetőjére, Mirel Toancă rendőrparancsnokra hivatkozva.

Számos megyében hosszabbítottak az útlevélosztályok ügyfélszolgálati idején, Hargita most kimaradt
2018. július 28., szombat

Ezer ember dolgozik a négy Maros megyei autópálya-szakaszon egy átlagos hétvégén is

A Pro Infrastruktúra Egyesület szakemberei szerint nagyon jó ütemben haladnak a munkálatok a Maros megye területén épülő autópálya munkatelepein. Helyszíni terepszemlét tartottak a szervezet képviselői, s mint elmondták, még hétvégén is több, mint ezer ember dolgozott a négy telephelyen.

Ezer ember dolgozik a négy Maros megyei autópálya-szakaszon egy átlagos hétvégén is
2018. július 28., szombat

Orbán Viktor: a Kárpát-medence újjáépítése az egyik legfontosabb terv

A Kárpát-medence újjáépítését nevezte Magyarország egyik legfontosabb tervének Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn.

Orbán Viktor: a Kárpát-medence újjáépítése az egyik legfontosabb terv
2018. július 28., szombat

Tőkés Tusványoson: a román centenárium jó alkalom a román–magyar viszony rendezésére

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szerint Nagy-Románia létrejöttének centenáriuma jó alkalom lenne a román–magyar viszony rendezésére. Tőkés László szombaton Tusnádfürdőn, a szabadegyetem zárónapján Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott fórumot.

Tőkés Tusványoson: a román centenárium jó alkalom a román–magyar viszony rendezésére
2018. július 28., szombat

„Szerintünk ez nem így van” – fiatalok reagáltak a diákok tájékozottságát bemutató felmérésre

Nem ért egyet a székelyudvarhelyi középiskolások tájékozottságát, általános ismereteit vizsgáló, közelmúltban készült nem reprezentatív felmérés eredményével az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács. Szerintük szakmaiatlan volt a kutatás, nem megfelelő vagy rosszul megfogalmazott kérdésekkel.

„Szerintünk ez nem így van” – fiatalok reagáltak a diákok tájékozottságát bemutató felmérésre

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye