Hirdetés

Szép tervekből gödrös valóság a Homoród mentén

Egy ideig csak álom marad a jó út azokon az udvarhelyszéki szakaszokon, ahonnan hónapokkal ezelőtt kivonult az olasz cég. Hargita Megye Tanácsa tisztában van azzal, hogy több érintett szakasz is gyatra állapotban van.

Hirdetés

Termálvizet keresnének, de támogatás nélkül nem megy

Pályázati támogatás nélkül nincs módja a csíkmadarasi önkormányzatnak elvégeztetni azt a fúrást, amellyel reményeik szerint felszínre hoznák a föld mélyén található termálvizet. A költségek nagyok, most új lehetőségeket kell keresni.

Termálvizet keresnének, de támogatás nélkül nem megy
Hirdetés
2023. május 29., hétfő

Két hónapja tették le az alapkövet, már a tetőszerkezeten dolgoznak

Már a tetőszerkezetén dolgoznak annak a kézdivásárhelyi bölcsődének, melynek alapkövét bő két hónapja tették le. Emellett az új óvodaépület is befejezés előtt áll és a nyujtódi iskola teljes körű felújításával is jól haladnak.

Két hónapja tették le az alapkövet, már a tetőszerkezeten dolgoznak
Hirdetés
2023. május 29., hétfő

Csíksomlyón ünnepelték a Szentlélek eljövetelét a ferences rend legfőbb elöljárói

„A Szentlélek kísér bennünket, hogy növekedjünk a hitben, és Szűz Mária közel van hozzánk, amikor a hit, a remény és a szeretet életével Krisztust tesszük jelenvalóvá” – hangsúlyozta Massimo Fusarelli, a ferences rend miniszter generálisa Csíksomlyón.

Csíksomlyón ünnepelték a Szentlélek eljövetelét a ferences rend legfőbb elöljárói
2023. május 29., hétfő

Sándor-palota: a román külügyminisztérium tiltakozása túlzó és indokolatlan

A Sándor-palota szerint a román külügyminisztérium tiltakozása a köztársasági elnök erdélyi látogatása során tett megnyilvánulásai miatt túlzó és indokolatlan, de nem szokatlan – írta a Mandiner.hu hétfőn.

Sándor-palota: a román külügyminisztérium tiltakozása túlzó és indokolatlan
Hirdetés
2023. május 29., hétfő

Budapesti játszótér költözött Gyergyószentmiklósra

Gyergyószentmiklóson, a Bucsin negyedik kazánház mellett egy új játszótér létesült, amelyet hétfőn vehettek birtokukba a környéken lakó gyerekek. Az itt található játékok Budapest V. kerület ajándékai.

Budapesti játszótér költözött Gyergyószentmiklósra
2023. május 29., hétfő

Visszakerültek a korondi zarándokokhoz a lefoglalt kegytárgyak

Két hónap után visszakerültek a korondi zarándokok tulajdonába azok a kegytárgyak, amelyeket egy Medzsugorjéban tett látogatás után, márciusban koboztak el a csoporttól a bosnyák-horvát határátkelőnél.

Visszakerültek a korondi zarándokokhoz a lefoglalt kegytárgyak
Hirdetés
2023. május 29., hétfő

Ezrek zarándokoltak idén is Kontumácra

Tizenötödik éve immár, hogy a csíksomlyói pünkösdszombati búcsú másnapján második székelyföldi zarándokhellyé válik a gyimesi ezeréves határ környéke, a Bákó megyéhez csatolt erdélyi település, Gyimesbükk.

Ezrek zarándokoltak idén is Kontumácra
2023. május 29., hétfő

Burgonyatermesztésre igényeltek a legtöbben de minimis támogatást Hargita megyében

Várhatóan a héten derül ki, hogy a burgonyatermesztő gazdák idén megkapják-e a burgonyatermesztésre biztosított de minimis támogatás maximumát. A kérelmezési időszak befejeződött, Hargita megyében tavalyhoz képest nőtt az igénylők száma.

Burgonyatermesztésre igényeltek a legtöbben de minimis támogatást Hargita megyében
2023. május 28., vasárnap

Elég egyetlen programpont: a szeretet

Átadták Sepsiszentgyörgyön a Református Kollégium új elemi iskoláját és egy másik modern intézményt, amely az idősellátásban jelent áttörést. Mindkét épület avatóját megtisztelte jelenlétével Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke.

Elég egyetlen programpont: a szeretet
Elég egyetlen programpont: a szeretet
2023. május 28., vasárnap

Elég egyetlen programpont: a szeretet

2023. május 28., vasárnap

Súlyos baleset Ákosfalván: hat személy érintett, teljesen áll a forgalom

Összesen hat személy érintett a vasárnap délutáni ákosfalvi balesetben, amely során két autó ütközött össze. Két sérült benn is ragadt a járműben, akiket ki kell szabadítani.

Súlyos baleset Ákosfalván: hat személy érintett, teljesen áll a forgalom
Hirdetés
Hirdetés
2023. május 28., vasárnap

Novák Katalin Sepsiszentgyörgyön: a békességet a szabadsággal táplált szeretet tudja megalapozni

A magyarok békességre vágynak a családban és a közéletben, békességre Székelyföldön, Magyarországon, Európában, ezt a békességet a szabadsággal táplált szeretet tudja megalapozni – hangoztatta Novák Katalin vasárnap Sepsiszentgyörgyön.

Novák Katalin Sepsiszentgyörgyön: a békességet a szabadsággal táplált szeretet tudja megalapozni
Hirdetés
2023. május 28., vasárnap

Ferencz Orsolya: a Hold gyarmatosítása zajlik

Az űrkutatás képezi napjainkban a világgazdaság alapját Ferencz Orsolya, Magyarország űrkutatásért felelős miniszteri biztosa szerint, aki Udvarhelyen tartott előadást. Beszélt a Hold gyarmatosításáról, űrbányászatról, a Föld bioszférájának megőrzéséről.

Ferencz Orsolya: a Hold gyarmatosítása zajlik
2023. május 28., vasárnap

Medve a panziónál

A héten írtuk, hogy Futásfalván egy medve rendszeresen bejár (egyesek szerint be is költözött) az egyik elhagyott portára. A falutól légvonalban öt kilométerre van a csernátoni Kovács panzió, amelynek gazdasági udvarát az éjszaka látogatta meg a bundás.

Medve a panziónál
Medve a panziónál
2023. május 28., vasárnap

Medve a panziónál

2023. május 28., vasárnap

A búcsú lejárt, az emlékek és fotók azonban megmaradnak

Mindenkinek mást és mást jelent a csíksomlyói zarándoklat, de a cél közös: eljutni a nyeregbe, meghallgatni az ünnep szónokát, és abból valamit hazavinni lélekben. Fotóink segítségével újból felidézheti a búcsú hangulatát.

A búcsú lejárt, az emlékek és fotók azonban megmaradnak
Hirdetés
2023. május 28., vasárnap

Előkészítve a tanügyiek jövedelmének növelése

A kormány előkészítette a tanügyi alkalmazottak jövedelmének növeléséről szóló sürgősségi rendelet tervezetét – írja az Agerpres hírügynökség a kormányszóvivő vasárnapi sajtótájékoztatóján elhangzottakra hivatkozva.

Előkészítve a tanügyiek jövedelmének növelése
2023. május 28., vasárnap

A befödött és a felszabadított oltár

Ideiglenesen, Ferenc pápa látogatásának idejére födték be 2019-ben a csíksomlyói nyeregben a Hármashalom oltár előtti pódiumot, ami végül pár évig ottmaradt, ám 2023-ban ismét régi formájában pompázik az oltár.

A befödött és a felszabadított oltár
A befödött és a felszabadított oltár
2023. május 28., vasárnap

A befödött és a felszabadított oltár

Hirdetés
2023. május 28., vasárnap

Tűzoltók szabadították ki az autóból

Balesetezett és autójába szorult vasárnap hajnalban egy férfi Gernyeszegen, akit a szászrégeni tűzoltóegység szabadított ki a megrongálódott járműből.

Tűzoltók szabadították ki az autóból
Tűzoltók szabadították ki az autóból
2023. május 28., vasárnap

Tűzoltók szabadították ki az autóból

Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés