
A megyei tanács abban reménykedik, hogy júniusban legalább járhatóvá teheti a szakaszt
Fotó: Székelyhon
Egy ideig csak álom marad a jó út azokon az udvarhelyszéki szakaszokon, ahonnan hónapokkal ezelőtt kivonult az olasz cég. Hargita Megye Tanácsa tisztában van azzal, hogy több érintett szakasz is gyatra állapotban van, ezért először felmérik az utak állapotát, majd visszaveszik saját ügykezelésükbe – addig ugyanis nem végeztethetnek azokon karbantartási munkálatokat.
2023. május 30., 08:172023. május 30., 08:17
Két éve kezdődött el a mintegy ötven kilométernyi megyei út újjáépítését magában foglaló udvarhelyszéki nagyberuházás kivitelezése, amelynek finanszírozásáért Hargita Megye Tanácsa pályázott sikeresen. Ennek a projektnek a részeként Bikafalvától Kányádon és Székelypeteken át Brassó megye határáig, valamint a Kányád–Székelydálya–Városfalva és a Városfalva–Oklánd–Kovászna megye határa szakaszokon tervezték modernizálni az utakat.
A munkálatok kezdetét megelőzően a megyei tanács a közbeszerzési eljáráson nyertes olasz kivitelező cég ügykezelésébe adta át az említett részeket, valamint egyebek mellett a 133-as megyei út Homoródszentpéter és Városfalva közötti szakaszát is. A szerződésbe foglaltak szerint az említett vállalatnak az utak nyári és téli karbantartását is el kellett volna végeznie a munkálatok idején – ez azonban
Időközben ugyanakkor a cég munkatársai is kivonultak a munkatelepről, jelenleg is zajlik a felek közötti szerződésbontás.
Lapunkhoz több panasz is érkezett arról, hogy nagyon rossz állapotban van a 133-as számú megyei út Homoródszentpéter és Városfalva közötti szakasza. Többen
A helyzet azért is súlyos, mert sokan használják, hiszen ez a legrövidebb út Székelyudvarhelyről Brassó irányába. Mi is azt tapasztaltuk, hogy félsávon hosszan fel van marva az út, máshol viszont veszélyes gödrök éktelenkednek.
Bíró Barna Botond, a megyei tanács alelnöke lapunknak elmondta, nehéz helyzetben vannak, hiszen még mindig a munkatelepről kivonuló cég ügykezelésében van az útszakasz, akárcsak a többi rész, amely része az eltervezett felújításnak.
Fotó: Székelyhon
Jelenleg is zajlik a szerződésbontás a vállalattal, de úgy néz ki, hogy ez nem fog békés módon megvalósulni, hiszen az elválás sem volt az – magyarázta a tisztségviselő arra utalva, hogy
A megyei tanács igyekszik még ezen a héten elkezdeni az érintett utak állapotának felmérését és leltárba vételét, hogy – ha szükséges – bizonyíthassák igazukat a bíróságon. Ez a munka ugyanakkor még azért is fontos, hogy
Bíró bízik benne, hogy ha nem is végezhetnek átfogó munkálatokat a szakaszokon, de már június közepén elkezdhetik azok járhatóvá tételét.
„Szeretnénk újra közbeszerzési eljárást kezdeményezni az utak újjáépítése érdekében, ezért csak ott fogunk beavatkozni júniusban, ahol feltétlenül szükséges annak érdekében, hogy járható legyen a szakasz” – közölte a Hargita megyei önkormányzat alelnöke.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!