
Képünk illusztráció
Fotó: Lukácsi Lehel
Hatvannapos hatósági felügyelet alá helyezték az egyik sepsiszentgyörgyi középiskola igazgatóját, akit zsarolással gyanúsítanak – tájékoztat a sepsiszentgyörgyi ügyészség.
2021. november 25., 16:412021. november 25., 16:41
A vádhatóság közleménye szerint az igazgató tavaly márciusban fenyegetőzéssel próbálta rávenni az iskola egyik tanárát, hogy mondjon le állásáról, amit törvényesen töltött be, versenyvizsgával foglalt el, ám az intézet vezetője azt másnak szerette volna fenntartani. Az ügyészség szerdán elindította a bűnvádi eljárást a zsarolás gyanúja miatt, M. I.-t 60 napig hatósági felügyelet alá helyezték, ebben az időszakban nem töltheti be igazgatói tisztséget.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A hegyi- és búvármentőknek a nyár mindig intenzív időszak: ilyenkor többször kerül sor arra az emberileg, szakmailag, lelkileg nehéz feladatra, hogy élettelen testet emeljenek ki a vízből.
A termelők és a feldolgozók is nehéz időszakot élnek meg a tejiparban, az ágazatot sújtó válság okai összetettek, és általános megoldás sincs a helyzetre. Hargita megyében több ezerrel csökkent a tehénállomány – a hegyvidéken súlyosabbak a problémák.
Személyautó és kisbusz ütközött csütörtök este a Maros megyei Mezőcekeden. Az ütközés következtében mindkét jármű lesodródott az úttestről.
Egy hete eltűnt kamaszlányt keres a Maros megyei rendőrség.
A csütörtök délutáni viharkárok elhárításában Marosvásárhelyen is több helyszínen szükség volt a tűzoltók munkájára.
Román, illetve ukrajnai bűnözők informatikai és vagyon elleni bűncselekményeit vizsgálta ki egy nemzetközi nyomozócsoport, melynek három Maros megyei rendőr is tagja volt.
Nagy mennyiségű csapadék hullt rövid időintervallum leforgása alatt Csíkszeredában és környékén csütörtök délután. A nagy mennyiségű csapadékot nem mindenhol tudta elnyelni a vízelvezető rendszer. Fotókon mutatjuk a vihar utáni állapotokat.
Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket.
szóljon hozzá!