Hirdetés
Hirdetés

Zöldebb, élhetőbb Marosvásárhelyt szeretne az új képviselő-testületi tag

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Pápai László Zsolt vette át a csütörtöki marosvásárhelyi tanácsülésen Györfi Júlia helyét a városi önkormányzatban, miután a Szabad Emberek Pártjának (POL) képviselője bejelentette, hogy lemond, és a továbbiakban háttérből segíti társait a tanácsosi munkában.

Simon Virág

2018. március 22., 18:232018. március 22., 18:23

Pápai László Zsolt marosvásárhelyi mérnök, a Petru Maior Egyetemen szerzett oklevelet. Mint lapunknak elmondta, 2016-ban a Tolerancia Kiáltványa elolvasása után lett kíváncsi a Szabad Emberek Pártjára, s pár találkozó után belépett a pártba. Korábban nem politizált, bár egészen fiatalon tagja volt a MADISZ-nak, és így részt vett a Területi Képviselők Tanácsának (TKT) ülésein is, amikor még a Maros Megyei RMDSZ elnöke Zonda Attila volt.

Az új önkormányzati képviselő érdeklődésünkre elmondta, hogy eddig is követte a tanács munkáját, hiszen a POL-ban hetente találkoznak, s átbeszélik, megvitatják a napirenden levő határozatokat, témákat is. Személyesen is részt vett pár tanácsülésen, s leggyakrabban élőben követte azokat a világhálón.

Idézet
Folytatni szeretném a Györfi Júlia által a szociális témákban elkezdett terveket, hiszen fontosnak tartom ezeket. Szeretném, ha az önkormányzatban jobban odafigyelnénk a környezetvédelemre, a kerékpárutak kialakítására, s arra törekednénk, hogy zöldebb és élhetőbb legyen Vásárhely

– mondta Pápai László, akitől azt is megtudtuk, hogy már van pár konkrét terve is: ellenőrizni fogja, hogy miért nem tartják be azt az 1996-ban hozott, s most is érvényben levő tanácsi határozatot, hogy vasárnaponként le kell zárni a főteret.

Hirdetés

Idézet
Ezt bő tíz évig betartották, de több éve már nem alkalmazzák. Javasolni fogom, hogy újra zárják le a főteret vasárnaponként, és ha lehet, hivatalos ünnepnapokon is. Hosszútávon természetesen az lenne az ideális, ha a főtérről teljesen kiszorulna a gépkocsiforgalom, ám ez egy bonyolultabb kérdés, de nem lehetetlen kivitelezni

– véli az új önkormányzati képviselő.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
2026. szeptember 25., péntek

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Negyvennégy film került be az Alter-Native versenyprogramjába

Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.

Negyvennégy film került be az Alter-Native versenyprogramjába
2026. szeptember 25., péntek

Közösségi megemlékezés és koszorúzás lesz a Bekecsen

Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.

Közösségi megemlékezés és koszorúzás lesz a Bekecsen
2026. szeptember 25., péntek

Péntek estétől hétfő hajnalig nem lesz elérhető az egészségbiztosító informatikai platformja

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.

Péntek estétől hétfő hajnalig nem lesz elérhető az egészségbiztosító informatikai platformja
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Alig lépett hatályba, máris eltörölték a külön középiskolai felvételi megszervezésének lehetőségét

Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.

Alig lépett hatályba, máris eltörölték a külön középiskolai felvételi megszervezésének lehetőségét
2026. szeptember 25., péntek

Ennyit kerestek tavaly a romániai alkalmazottak – óriási különbségek ágazatok és megyék között

Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.

Ennyit kerestek tavaly a romániai alkalmazottak – óriási különbségek ágazatok és megyék között
Hirdetés