"Zöld" út Verespataknak?

A környezetvédelmi minisztérium megadja az ideiglenes engedélyt a verespataki RMGC-nek, hogy két gátat építsen, ez azonban nem jelenti azt, hogy a román–kanadai vállalat máris aranyat bányászhat. A teljes engedélyeztetési folyamatot újra kell kezdeni – állítja Borbély László miniszter.

Gáspár Botond

2010. június 08., 10:422010. június 08., 10:42

2010. június 08., 10:512010. június 08., 10:51

Galéria

Románia környezetvédelmi és erdészeti minisztere, Borbély László szerint jól döntött a bíróság, amikor igazat adott a verespataki aranybányászatban érdekelt RMGC-nek, ezért a szaktárca kibocsátja a két gát működésére vonatkozó ideiglenes engedélyt. „A jóváhagyás két gátra vonatkozik, amelyet a beruházásoktól függetlenül az összes gát esetében kibocsátunk. Nem végleges, csupán időszakos engedély, amelyet valóban nem jeleztünk időben, ezért igaza van a törvényszéknek. A minisztérium kibocsátja az okiratot, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell továbbmenniük a vízügyhöz is, ahonnan meg kell kapniuk a végleges engedélyt. Nincs joguk semmiféle beruházást eszközölni, amíg nem járják végig a folyamatot. A két hete kiadott urbaniszitkai bizonylat elemzésének alapján újra kell kezdeniük a procedúrát, ami nulláról kezdett hatástanulmány elkészítését jelenti. Én semmi mást nem teszek, mint amit eddig is tettem: betartom az érvényben levő jogszabályt” – mondta Borbély László.

A Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék arra kötelezte a minisztériumot, hogy adja ki a beruházás megkezdéséhez szükséges környezetvédelmi engedélyt a román–kanadai Roşia Montană Gold Corporation (RMGC) vállalatnak. A korábban kibocsájtott engedélyt három éve vonták vissza, a törvényszék szerint pedig törvénytelen volt az okirat bevonása. A tárcavezető nem fogad el kompromisszumot a Verespatak-terv esetében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 02., szombat

Eltűnt kiskorút keresnek Marosvásárhelyen

Tizenkét éves lány tűnt el pénteken, aki a marosvásárhelyi Árvácskák utcából távozott, amikor utoljára látták. Az ő megtalálásához kéri a lakók segítségét a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Eltűnt kiskorút keresnek Marosvásárhelyen
Eltűnt kiskorút keresnek Marosvásárhelyen
2025. augusztus 02., szombat

Eltűnt kiskorút keresnek Marosvásárhelyen

2025. augusztus 02., szombat

Kitiltották a Székelyhont a Közösségi Párbeszéd Táborból

Hiába kapott napokkal ezelőtt hivatalos értesítést a Közösségi Párbeszéd Tábor megrendezéséről a Székelyhon szerkesztősége, különösebb magyarázat nélkül elutasították munkatársaink részvételét a Maros megyei rendezvényen.

Kitiltották a Székelyhont a Közösségi Párbeszéd Táborból
2025. augusztus 02., szombat

Hit, remény, határidők – Pál atya küzdelme a marossárpataki gyermekotthonért

A marossárpataki gyermekotthon működését májusban felfüggesztették, de a felújítás még nem kezdődhetett el. A bent maradt lakók elhelyezése folyamatban van, és további támogatók jelentkezését várják, hogy elkezdjék az ingatlanok korszerűsítését.

Hit, remény, határidők – Pál atya küzdelme a marossárpataki gyermekotthonért
2025. augusztus 01., péntek

Elkezdődött a Street Festival Marosvásárhelyen

Ötödik alkalommal szervezik meg a Street Festivalt Marosvásárhelyen. Zene, tánc, sport, tűzzsonglőrök, népszerű előadók várják testközelbe a marosvásárhelyieket egész hétvégén.

Elkezdődött a Street Festival Marosvásárhelyen
2025. augusztus 01., péntek

Várják a jelentkezőket a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre

Felvételit hirdet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, ahol szeptember elsején indul a beiratkozás, és szeptember 9-én kezdődnek a vizsgák.

Várják a jelentkezőket a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre
2025. augusztus 01., péntek

Székelyföldre látogat Magyar Péter

A szerkesztőségünkbe is elküldött román nyelvű közlemény szerint Magyar Péter a hétvégén részt vesz a Maros megyei Nagyadorjánban megszervezett Közösségi Párbeszéd Táborban.

Székelyföldre látogat Magyar Péter
Székelyföldre látogat Magyar Péter
2025. augusztus 01., péntek

Székelyföldre látogat Magyar Péter

2025. augusztus 01., péntek

Tizenegy éve kezdték el építeni, még legalább kettőbe telik, míg meglesz az elkerülőút

2027 második felére tehermentesítheti Marosszentgyörgyöt a tehergépkocsi-forgalomtól a Koronka–Jedd–Nagyernye terelőút – ezt a választ kapta Sófalvi Szabolcs polgármester, akivel a községben zajló többi beruházásról is beszélgettünk.

Tizenegy éve kezdték el építeni, még legalább kettőbe telik, míg meglesz az elkerülőút
2025. július 31., csütörtök

Most megfizetik az árát, akik törvénytelenül építkeztek

Százkilencven marosvásárhelyi lépcsőház lakói kérték, hogy vehessenek részt a hőszigetelési programban és országos vagy uniós pénzalapokból váljon energiahatékonyabbá otthonuk. A sorrendet a városi tanácsülésen szavazták meg csütörtökön.

Most megfizetik az árát, akik törvénytelenül építkeztek
2025. július 31., csütörtök

Csak remélik, hogy nem kell ismét lezárni a vízüzemeket a megnövekedett sótartalom miatt

Nem volt akkora felhőszakadás, mint két hónappal ezelőtt, mégsem vált be a pár napja kialakított vezetékrendszer Parajdon. A szakemberek újra megnövekedett sókoncentrációra számítanak a Kis-Küküllő vizében a következő napokban.

Csak remélik, hogy nem kell ismét lezárni a vízüzemeket a megnövekedett sótartalom miatt
2025. július 31., csütörtök

Egyetemi gyógyszertár: nyomokban sem tartalmaz magyar nyelvet

Nyílt levélben kéri a marosvásárhelyi RMDSZ az orvosi egyetem rektorától, hogy a nemrég megnyílt egyetemi gyógyszertárban biztosítsák a magyar feliratokat és a magyar nyelven beszélő alkalmazottakat.

Egyetemi gyógyszertár: nyomokban sem tartalmaz magyar nyelvet